Húsvét régen

A húsvét ünnepe sok szálon kapcsolódik a tavasz megérkezéséhez, a megújulás, a termékenységgel összefonódó népszokáskincshez. E népszokások nagyrészt nem épülnek be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan, mint az egyes közösségek ünnepi szokásai maradtak fenn.

Székelyföldön régen a húsvét nagyon gazdag hagyományanyaggal bírt. Elődeink nagy jelentőséget tulajdonítottak mind az ünnepi asztalnak, mind a hímes tojásnak, vagy a locsolásnak. A húsvéti asztal aljától a tetejéig mindennek jól meghatározott szerepe volt, és minden a módosságnak, a családban élő lelki szeretetnek a jeleit hordozta. Még az abrosz is kiemelt jelentőséggel bírt. Ott, ahol az anyós a családban élt, előbb az ő húsvéti hófehér abroszát terítették az asztalra, erre tették rá az új asszony hozományából származó ünnepi abroszát.

Nem csak az asztal, de az alja is „meg volt terítve”

Az asztal alá olyan eszközöket helyeztek, amikkel a gazda a legtöbbet dolgozott. Itt kapott helyet ilyenkor a járom, az eke, a marhalánc. Egyfajta termékenység-varázslást véltek csatolódni azokban a tevékenységekben, amelyikben ezeket a mágikus erővel bíró eszközöket használták; úgy vélték, ezek a munkában szerencsét hoznak, ugyanakkor a termékenység-varázslásban is szerepük volt.

Gyergyóremetei földművelőktől gyűjtött néprajzi adatok szerint az, aki több gabonaféleséget termel, egy-egy marékkal betesz az asztal alá, mintegy kérelemként arra, hogy ebből az elkövetkezendő időszakban gazdag legyen a termés. Ezt a gabonát aztán a vetőmagba vegyítették a húsvéti asztal morzsáival együtt, amiknek – a szenteltből származván – szintén különös jelentést tulajdonítottak. A morzsák egy részét a veteményesre szórták, hogy azokat csipkedjék fel a madarak ne pedig az elvetett magokat.

A húsvéti asztal alá helyezett marhaláncot Szent György napján kihúzták az akol előtt, hogy ezen átugorjanak a havasi legeltetésre készülő állatok. Ezek hátát közben zöld ággal ütögették, hogy olyan termékenyek legyenek, sok legyen a tejük, gyapjuk, húsuk, mint az ág, amilyen sűrűn hajtja leveleit.

Jelképpel bíró étkek nem csak fogyasztásra

Az asztalon ott volt a szentelt a sonkával, bárányhússal, a megszentelt pálinkával, borral, tojással. Mágikus erőt sejtető elemek is kerültek a régiek asztalára: a rontást elűző fokhagyma, az élet erősségét, pörgését biztosító só, bors, a szaporaságot, bőséget jelképező dió, mák és a rengeteg mágikus tulajdonsággal bíró szentelt barka is az asztalon vagy közelében kapott helyet. Gyergyó-vidéken is jegyzett adatok szerint a húsvéti sonka csontját nem dobták el, felkötötték a gyümölcsfára, mintegy ajánlásképpen a madaraknak, hogy a gyümölcs helyett ezt csipegessék.

A húsvéti bárány lapockacsontját az istálló gerendái közé szúrták, és jósló alkalmatosságként használták. A húsvéttól Szent György-napig terjedő időszakban, amilyen alakváltozásokat élt meg a lapockacsont, abból jósolták meg, hogy a legelőre kihajtott állatoknak milyen lesz a sorsük. Ha szép fehéren maradt a csont, akkor nyugodtan ki lehetett hajtani az állatokat a legelőre, nem kellett tartani a veszélytől, sőt az állatállomány szaporodását is jelezte a jóslás. Ha barna foltok jelentek meg a csonton, azt jelentette, hogy a vadállatok kedvet kapnak a háziállatra, ha pedig fekete foltok, akkor számolni kellett azzal, hogy dögvész fog pusztítani a kihajtott állatok soraiban.

A húsvéti tojás héját nem dobták a tyúkok elé, hanem elégették a tűzben. Ez a régi szokás a tűz istenének való áldozatra utal, és azért tették, hogy a gonosz ne találja meg a tojáshéjat. Bukovinában a húsvéti tojás héját folyóvízbe dobják, hogy a kereszteletlenül elhalt gyermekek lelkét a menyországba vigye.

Miért éppen bárányhús?

A bárányhús ókeresztény örökség, a bárány az ártatlanságnak, a jámborságnak, a jóságnak a jelképe. Húsvétkor a legszegényebb családok is igyekeztek bárányhúst is tenni az asztalra. A bárány vérének az elengedése ugyancsak egy fontos mozzanat. A régiek arra vigyáztak, hogy az állat vére ne pazarolódjék el, hanem termőföldre menjen. Hittek abban, hogy minden, ami behatol a földbe, az anyaföld megtermékenyítésének a jelképe – így a bárány elengedett vére is megtermékenyítőleg vélt áldást váltott ki.

Húsvéti kikerülés

A körbehordozott – a termőföldet, a lakást, a szent helyeket körbejáró szokás – a hely szentebbé, mágikusabbá, mítikusabbá tételét jelképezi. A határkerülés a legmélyebb áhítatnak, a teljes közösséget leginkább átfogó óhajnak a kifejezése, vagyis annak, hogy minden, ami az adott közösséghez tartozik, jó legyen.

A húsvéti kikerüléskor beporosodó, beszennyeződő csizmát hajdanán nem törölték le közönséges ronggyal, hanem a gazda a kutya bundájához súrolta a lábát, mintegy részesévé téve az állatot annak az áldásnak, ami a házőrzésben, a nyáj őrzésében alkalmasabbá teszi.

Locsolás

A locsolás jellegzetesen magyar szokás. Erre húsvét másodnapján kerül sor. Régen a házaséletre való megérés jelképe volt a fiatalok körében. A legények vízzel, rozmaring- vagy fenyőággal egy csodálatos színpadi jelenetet valósítottak meg: a fekundációra való megérést a vízzel való locsolással adták tudtára kedvesüknek. A lány, aki érett a házasságra, hálából egy hímes tojást, az új élet jelképét adta a legénynek, mintegy válaszolva: fogadom a te locsolásodat, és hajlandó vagyok az életet veled vállalni, együtt továbbvinni.

A hímes tojás tehát csak fele a hagyománynak – a hagyomány a locsolás szépségével válik teljessé.

A hímes tojás sorsa

A locsolásban szerzett hímes tojásokat vetélkedésre használták régen. Egyes székely vidékeken az volt a szokás, hogy a tojást „kukkra” dobálták, miközben Tündér Ilona nevét emlegették. Tündér Ilona a régi hiedelemben magát a Napot hozza vissza az égre; a tojás feldobálása ennek az emlékét őrzi.

Ezenkívül úgynevezett türkölés, azaz tojásösszeütés is része a néphagyománynak. A legények versenyeztek, hogy mennyire ügyesen tudják összeütni a tojásokat úgy, hogy azok ne törjenek el. Aki ebben a vetélkedőben legyőzöttnek bizonyult, az oda kellett adja az eltört tojást a győztesnek. A győzelem érdekében fa- vagy cserép tojásokat  csempésztek a hímes tojások közé, de ha ez kiderült, verekedésbe fullt a vetélkedő.

Húsvét harmadnapján a fiúgyermekes házaknál a hímes tojásokból rakottkrumplit készítettek, amiből a keresztanyák a leányka keresztgyermekeiknek is juttattak.