Kerámiavásár: hagyomány és újítás

A kényszer, a szegénység, a falu határának köves és gyenge termőképességű földje kényszerítette rá a korondiakat arra, hogy a mezőgazdaság mellett az „iparral” is foglalkozzanak. A vékony humuszréteg alatt ott volt az agyag, a cserép alapanyaga, s már csak találékonyság és kitartás, jó üzleti érzék kellett ahhoz, hogy a palából edény legyen, kerámia, amely az értékesítés által a fazekasmesterek és családjaik megélhetését biztosíthassa.

Nagyjából ezekkel a szavakkal kezdte köszöntőbeszédét Katona Mihály, Korond község polgármestere, amikor szombat délután megnyitotta a XXXV. Korondi Kerámiavásárt. A szokásos ünnepi mondatok után rátért a jelen helyzet értékelésére is, nyilván csak röviden, mert az ilyen ünnepek inkább a valós megmutatkozásra, semmint a felszín mögötti tartalmak elemzésére valók. Számtalan fórumon elhangzott ennek előtte is, hogy a korondi fazekasok a világ rengeteg pontjára eljutottak, hírét vitték a helynek, s ma már nemcsak a Székelyföldről alakuló összkép építésében megkerülhetetlenek, hanem az országimázs és a Kárpát-medencéről fogalmazódó benyomások létrejöttekor is számolni kell a korondi faktorokkal. Vitatható, hogy ki járt korábban Amerikában, a korondi fazekas-e a maga portékájával vagy Kolumbusz Kristóf? Vélhetően a korondi volt az első. Az űrben elsőként utazgató Gagarin is találkozhatott már idevalósi atyafival, akinek szekerén már egy repedt vagy csorba edény sem árválkodott, mindent eladott volt odafent, és csillagporral megrakottan eregelt  vissza a Firtos alá a Tejúton. Ismerős anekdoták ezek, de a huszonegyedik században nem lehet csak belőlük megélni.

„Azért vagyunk itt, hogy a hírünket elvigyék”

– mondta az egyik kiállító. Az augusztusi kerámia-kiállítás és –vásár immár hosszú ideje ezt a célt szolgálja, több mint bizonyos, hogy egyike a legfontosabb közönség-szerző és közösségépítő eseményeknek. Előfordulhat, hogy a fazekasok az esztendő alatt nem is találkoznak egymással, nem látogatják egymás műhelyeit vagy standjait, de ilyenkor annyira odafigyelnek a díjakra, a minőségre, az újdonságokra, hogy a következő időszakban az itt látottak és hallottak késztetik a kísérletezgetésre. E két nap alatt megmutatkozik az a tudás, amire a korábbi találkozó óta ez a közösség képes volt. Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy nem belterjes köldöknézéssel telnek a hétköznapok, mint az a tény, hogy maguk is eljárnak más hasonló rendezvényekre – Józsa László, a Korondi Fazekasok Szövetségének elnöke épp ebben a két napban vett részt a nagyszebeni népművészeti fesztiválon és vásáron –, illetve hosszú évek óta maguk látják vendégül más erdélyi és Kárpátokon-túli fazekas-központok képviselőit. Idén Horezu képviselői fogadták el a meghívást, több népi mester is kiállított, s jelen volt a Vâlcea megyei település polgármestere, Fărțat Ilie is. Horezu immár évek óta amolyan testvér-települési viszont ápol a korondiakkal, amely egyfajta munkakapcsolat is, más jellegű, mint a magyarországiakkal, a felvidékiekkel vagy egyebünnen valókkal fenntartott baráti kapcsolat. A következő években azt szeretné elérni fazekas-szövetség, a községi önkormányzattal karöltve, hogy ezt a vásárt nemzetközivé tegye. A polgármester hangsúlyozta, s ezzel a kiállító mesterek is egyetértenek, hogy az árcsói találkozó a nagyobb egyházi és világi ünnepek mellett – s meg lehet kockáztatni a kijelentést, hogy azok előtt –, talán a legfontosabb, a legkiemelkedőbb momentum minden esztendőben, amit még inkább felerősít az a tény is, hogy egyben ilyenkor falunapokat is tartanak. Az elszármazottak találkozója is benne foglaltatik ebben a két napban. A község nemcsak a tárgyi népi kultúráját mutatja fel, hanem a szellemit is. Vasárnap, a vásár második napja többnyire az ének, a tánc, a zene ünnepe volt. Ahogyan bemutatták a fazekasság, a taplófeldolgozás és a fafaragás legújabb termékeit, ugyanúgy vonultatták elénk a megőrzött szellemi értékeiket is a korondiak, sőt kiegészítették, színesítették azt a közeli és a távolabbi településekről való kincsekkel is. Az ilyen ünnepek adják az emberek közötti kohéziós erő legjavát.

Vannak-e turisták?

Ha vásár, akkor ott vásárlóra is szükség van. A vásárlót pedig ilyenkor turistának hívják. Szombaton kedvezett az időjárás, nem volt sem túl nagy a meleg, tiszta, verőfényes nyári délután volt. Nem lehet azt mondani, hogy hatalmas volt a tömeg, mert nem nagyon tolongtak a sátraknál, s nem taposták egymást, nem versengtek egy-egy nemesebb darab megszerzéséért sem, de úgy hat óra tájt azért elég becsületesen megtelt a tér. Egyébként úgy látszik, hogy az utóbbi években mintha még jobban kiterjeszkedett volna ez a vásár. A mai napig is a fazekasok képezik a fő-fő attrakciót – térben is ők helyezkednek el a középpontban –, de köréjük telepedett egy egész sor kiegészítő tevékenység. Szombaton több alkalommal is fél-fél órás nótákat húzott az Abásfalvi Népi Zenekar – jól megadva a módját –, de legalább három könyves stand, nyolc-tíz különböző édességeket és „tájidegen” szuveníreket árusító bódé is volt, balkánian harsány vidámpark nyílott a vásár mellett, körhintával, egyéb gyermekbolondító szerelékekkel, és lacikonyhák, sörsátrak tömkelege működött. Nem kellett várni a megrendelt csórékolbászra (mititej), a flekkenre sem. A sör viszont már EU-s pohárban terjedt, jobban járt az ember, ha üvegestül vette, mert akkor biztos volt a félliteres dózis… Szóval az igazi turista ritka volt, és óvatosan vásárolt. Korábban magyarországi és nyugati buszokat lehetett felfedezni a közelben, ami azt jelentette, hogy fedélzetükről sikerült becsalogatni a potenciális vásárlókat, de idén nem hányódtak a 45-50 fős járgányok Árcsón. Hazai és magyarországi vendégeket fedeztünk fel inkább. Nem volt nyelvi kavalkád. Szombaton egyetlen alkalommal fordult elő, hogy a horezui mester alkudozás közben az árakat egy papírra vetette vagy éppenséggel a levegőben írta ki az összeget. A korondiak könnyen szót értettek a betévedő néhány osztrákkal, nem kellett szinkron-tolmács ahhoz, hogy átjárjanak a lejes árból a forintosra vagy az eurósra.

Az alkotókedvet és az újításokat díjazták

Miklós Zoltán néprajzkutatót, a Haáz Rezső Múzeum igazgatóját kérdeztük, hogy minek alapján díjazták a kiállított és benevezett munkákat. A szakember véleménye megegyezett az ugyancsak zsűriző Farkas Irén csíkszeredai muzeológuséval. A kiállító-felület esztétikáját és a tárgyak eredetiségét vették mindenekelőtt figyelembe, a mesterségbeli tudást és az újító szándékot. A jelenlevő mesterek közül 22 fazekas, 2 nép fafaragó és 1 taplóműves manufaktúra nevezett be a versenybe. Ravasz László „újszerű, vászondíszítésű kerámiájáért” vehetett át különdíjat, III. díjat kapott Józsa László „a hagyományok követéséért, technika tudásáért és újításaiért”, II. díjat Balázs Sándor fazekasmester „fejlett technikai tudásáért, a hagyományok követéért, a forma- és mintakincs továbbviteléért”, I. díjat vehetett át a tavaly, az UNESCO által Élő Szellemi Örökség díjjal kitűntetett Páll Ágoston fazekasmester „elsőrendű technikai tudásáért, a hagyományok követéséért és a sajátos mintakincs kifejlesztéséért.” Ezen kívül minden résztvevő emlékoklevelet vehetett át Katona Mihálytól, a község polgármesterétől.

„A korondiak tisztában vannak a birtokukban levő tudás értékével – mondotta felszólalásában Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke –, már régen ráébredtek arra, hogy a népművészetet nem lehet kiváltani vagy helyettesíteni sem plüss-zsiráfokkal, sem műanyag kerti törpékkel. A korondiak tudják, hogy ez a népművészet a székely lélek lényege, s azt agyagból kell gyúrni, a saját álmaik és elképzeléseik segítségével kell kiszínezni. És ezeket a tárgyakat az új kihívásokkal jelentkező világban is megfelelően képesek lesznek majd elhelyezni, mert nyitott szemmel járnak a világban.”

Tegnaptól a Knop Vencel Aragonitmúzeummal bővült a kulturális kínálat. A fazekasok kísérletező kedve, a megerősödő civilszféra – hiszen a fazekasok mellett immár a helyi vendéglátók is szakmai szervezetet hoztak létre – azt jelzi, hogy a változó világban sikerül levetkőzniük a sallangokat és jó úton járnak, hogy a jövőben immár nem csak a tranzit-turizmust szolgálják ki, hanem tartalmas programokkal helyben tartsák a beutazókat.