Gálaműsor a Lédánál

A Léda Kulturális Egyesület szervezésében vasárnap a Léda Tánctanoda gálaműsorát tekinthetik meg az érdeklődők a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában.

Péter Beáta

2014. május 30., 20:392014. május 30., 20:39

A 18 óra 30 perctől kezdődő előadáson fellépnek a tanoda növendékei, és lesz vetítés is az elmúlt évek legfontosabb eseményeiről. „Szeretnénk megmutatni a gyerekek fejlődését. Az évek múlásával, a sok gyakorlással csiszolódik, finomodik a mozgásuk, könnyedebb, légiesebb lesz a színpadi megjelenésük. Lesz például olyan, hogy ugyanazt a táncot bemutatják a kisebbek, majd a nagyobbak is. Így a néző láthatja, hogy az évek múlásával hova fejlődik ki a mozgás” – avatott be a részletekbe Svella Adél, a tanoda vezetője, az előadás rendezője.

Az előadás előtt és után a gyerekek rajzaiból álló kiállítást is meg lehet tekinteni. „A gyerekek képekben is megmutatják érzéseiket, és pár mondatban megfogalmazzák azt, amit a tánc nyújtott nekik és a tanoda adott számukra. Szeretnénk, ha minden régi tanodás részt venne az ünnepünkön, és együtt ünnepelnénk” – fejezte ki reményeit Svella Adél.

Elmondta, ezzel a gálaműsorral nemcsak az ötödik tanévet zárja a tanoda, hanem Görbe Kinga balettoktatótól is elbúcsúznak egy időre. „Egy időre elköszönünk Görbe Kingától, aki öt éven át sok türelemmel, kedvességgel és legfőképpen emberséggel próbálta megszerettetni a gyerekekkel a klasszikus balettet. Ősztől Baksai Olga kolozsvári nyugalmazott balett-tanárnő veszi át az oktatást a Léda Tánctanodánál” – mondta el a tanoda vezetője. Az előadásra a gyereknapra való tekintettel a gyerekeknek ingyenes a belépés, felnőtteknek 10 lejbe kerül egy jegy.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés