Folytatódnak a Tündérbogyó-mesék

– Mi a története Tündérbogyó színrevitelének? Mit jelent az ön számára ez a színpadi adaptáció?

– A színrevitelnek érdekes a története, Budaházi Attila dramaturg keresett meg az ötlettel. Akkor még nem ismertük egymást közelebbről, egy előadásomon vett részt Csíkszeredában, és a mesékkel kapcsolatban beszélgettünk néhány kérdésről, ami őt rendezőként érintette. Azóta már részt vettem az általa szervezett Lurkó Fesztiválon, gyermek- és ifjúsági színházi találkozón, amikor a gyermek nézőtéri környezetének pedagógiai és lélektani aspektusairól, valamint a színházi alapanyag, a mese kiválasztásának és színrevitelének szempontjairól beszélgettünk. Nagyon meglepett az ötlete, amikor mondta, hogy színpadra szeretné állítani a meséket, de persze örömmel, nagy lelkesedéssel, na meg persze meghatódva fogadtam. A színpadi adaptáció számomra azt jelenti, hogy ismét újraélhetem saját gyermekkorom, most már külső szemmel figyelhetem a történéseket, hiszen a Tündérbogyós mesék önéletrajzi ihletettségűek. Hálás vagyok érte, hogy ebben az élményben részem lehet.

– Mennyire más történetre, történetekre számíthatunk, mint mondjuk a könyvben?

– A feldolgozás egy kicsit más, mint ahogy a mesékben. Nem feltétlenül kronológiai sorrendben játszódik a történet, több a párbeszédes forma, apróbb változtatások is vannak benne, de a lényeg, az üzenet megmarad: hogy mennyire fontos megőrizni a gyermeki lelkületünk, odafigyelni a negatív és pozitív érzések kifejezésére és elfogadására, az olyanokéra mint például a félelem, harag, testvérféltékenység.

– Részt vesz a színházi munkában, a próbákon?

– A szereplők kiválasztásában nem vettem részt, mivel fontosnak tartottuk, hogy a jelentkezők ne egy bizottság elé jöjjenek be, hogy minél közvetlenebbül lehessen velük beszélgetni. Lehetőségem lesz azonban részt venni a próbákon, és mivel nagyon kíváncsi vagyok, szeretnék betekinteni a készülődés folyamatába is. Izgatottan várom már, hogyan fognak alakulni a karakterek, valamint azt is, hogy milyen élmény lesz a saját meséimet nézőként megélni.

– Gyerekszereplőket keresett az Ariel. Kiket kell megformálni?

– Lesz néhány érdekes dolog a karakterek megformálásban, de ez meglepetés, nem árulhatom el, ez Attila ötlete, koncepciója volt, amelyet én is nagyon eredetinek tartok. Lilla és képzeletbeli barátja, Tündérbogyó figurája a mesék központi szereplője, elsősorban az ő megformálásukra keresnek szereplőket. Lilla aktív, élénk, érdeklődő kislány, aki számára a világ gyönyörű, mindent fel szeretne fedezni, érdeklik a részletek, ugyanakkor nagyon nehéz számára a negatív érzésekkel való munka, a félelmek megszelídítése, a testvérféltékenység leküzdése. Tündérbogyó a kisokos, aki mindenre jól tudja a választ, de nem kioktató szerepben jelenik meg, hanem érzelmi támaszként, empatikus, elfogadó barátként, társként.

– A Mesepszichológia részből a mese rész, a történet felhasználódik az előadásban, de a pszichológia rész is?

– A pszichológiai rész csak egy mögöttes szálként húzódik végig a történeten. Kiderül a darabból is, hogy mennyire fontosak a mesék, az énmesék, amikor saját történetünket meséljük, írjuk újra, hogy milyen biztos támaszt jelentenek számunkra a felnőttek, ugyanakkor mennyire nehéz elfogadni azt, hogy dolgokra kell várni, hogy megéljük a félelmet, szorongást és saját „kicsiségünket”, magatehetetlenségünket is időnként.

– Hatalmas a sikere a könyvének, sikerlisták élén szerepel, a felolvasómaratonok abszolút kedvence, most meg már színpadra is állítják. Készül-e folytatással, vagy valami újjal?

– Igen, készül az új könyv, a Mesepszichológia folytatása. Már a mesék és az illusztrációk megvannak, sőt a borító is, az elméleti részt is írom folyamatosan. Szeptemberben fog megjelenni. Közben már a meséket leteszteltük óvodás és kisiskolás csoportokon. Az, ami a legnagyszerűbb érzés, a gyermekek visszajelzése: rajonganak a mesékért, szeretik a figurákat, könnyen azonosulnak velük, a helyzetekkel, problémáikkal. Számomra ők az igazi kritikusok, a leghitelesebben visszajelző közeg.