
A főként gyimesi táborozó gyermekek csapatokat alkotva, játékosan ismerkedtek a magyar történelemmel. Kipróbálhatták ugyanakkor az agyagozást, virágszövést, textil- és üvegfestést, rongybabát, tarsolyt készítettek, gyöngyöt fűztek.
2010. július 13., 18:272010. július 13., 18:27
2010. július 14., 13:402010. július 14., 13:40
Hadosztályokba tömörültek, katonadalokat tanultak, kötelet másztak, gránátot dobáltak, kézműveskedtek a gyermekek – az első világháború és az azt követő trianoni békediktátum volt a témája a Hidegségi Általános Iskolában július 5–11. között harmadik alkalommal megszervezett történelmi tábornak.
A tábor ötlete dr. Hamza Lászlónétól, a tordasi Sajnovics János Egyesített Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény nyugalmazott igazgatójától származik. A Fejér megyei iskola testvérintézménye a hidegséginek, innen a határon átívelő kapcsolat, és a magyar–történelem szakos igazgató nyugdíjba vonulását követően is részt vesz kollégáival a nyári rendezvényen.
„Fontosak a honismereti táborok, sok minden van, amit helyre kell tennünk, és az oktatás keretében nem mindig van rá lehetőség. Sikeresnek mondható az idei, hiszen idén is száz-száztíz gyermek fordult meg naponta az iskolában és az iskolaudvaron. A helyiek mellett voltak néhányan Tordasról, és olyan csíkszeredai gyermekek is eljöttek, akik a Gyimesekben nagyszüleiknél vakációznak” – mondta lapunknak Rácz Árpád, a hidegségi iskola igazgatója.
Naponta 9 és 17 óra között zajlottak a programok. A kézműves tevékenységek mellett korabeli dalokat, katonadalokat, verseket tanultak, rovásírást gyakoroltak, szombaton akadályversenyen vettek részt, a versenyszámokat pedig a tábor során tanultak alapján össze. A győztesek könyvjutalomban részesültek. Vasárnap a gyermekek kiállításon mutatták be szüleiknek, nagyszüleiknek a kézműves termékeket.
A tábor szervezői és támogatói: Sajnovics János Egyesített Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény, Hidegségi Általános Iskola, Csángó Ifjak Középloki Közössége, Tordas Község Önkormányzata, Bábel Alapítvány, Tordas Községért Alapítvány, illetve Tankó Csaba.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
szóljon hozzá!