Csíki táncosok a Debreceni Virágkarneválon

A csíkszeredai Szivárvány tánccsoport harmadik alkalommal vesz részt augusztus 20-án a Debreceni Virágkarnevál színes felvonulásán. Az idén már 43. alkalommal megszervezett virágkarneváli felvonulás nem kis kihívást jelent a nyolc csíki táncosnak.

Péter Beáta

2012. augusztus 16., 17:182012. augusztus 16., 17:18

2012. augusztus 16., 18:122012. augusztus 16., 18:12


A Szivárvány tánccsoportnak a fő profilja az ír tánc, de másfajta táncokkal is foglalkoznak. A mostani felvonuláson bemutatott műsorban is fellelhetőek az ír tánc elemei, de inkább karneváli jellegű. „Igazából showtáncot viszünk, a lényeg, hogy szép, látványos legyen. Az első évben ír táncot kértek, a tavaly amerikai szteppel mentünk, és idén már sok más tánc is van benne. Főleg kopogós táncokat viszünk, mert nekünk ez a különlegességünk” – mondta Antal Zsófia, a tánccsoport vezetője. A talpalávalót egy Debrecen környéki fúvószenekar szolgáltatja. A csíki táncosokat a Szupersztár Mazsorett és Táncegyesület hívja meg évről évre, a felvonuláson is közösen vesznek részt, a két csoport tagjai ugyanolyan ruhát és sminket viselnek majd.

„A csoport vezetője régebb ír táncos volt, ő találta ki, hogy ne csak magukban vonuljanak fel, hanem legyen egy színpad, ahol ír táncosok lépnek fel. Meghívott egy budapesti ír táncos csoportot, akik a következő évben már nem tudtak menni, és akkor Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa segítségével találtak meg minket” – emlékszik vissza a tánccsoport vezetője. Elmondta, megfeszített munkatempóval készültek az elmúlt két hónapban a nagy eseményre.

„Én 2007-ben voltam először a Debreceni Virágkarneválon nézőként, akkor nem is álmodtam, hogy valaha is fellépünk ott. Ez egy komoly dolog, nagyon precíz kell legyen minden. Nem megengedhető, hogy valaki ne tudjon valamit. És főleg, hogy végig kell koncentrálni, mindenhol közönség van. Folyamatosan mosolyogni kell, amikor a zenekar pihen, mi integetünk, cukorkát dobálunk, végig ott vagyunk a közönség előtt” – osztotta meg velünk Antal Zsófia.


A felvonulást hosszas felkészülés előzi meg: tizenkilencedikén a táncosok egész nap próbálnak, ekkor találkoznak először a fúvószenekarral is. A csoportból négyen most vesznek részt először a felvonuláson, ők a 3x6 méteres mozgó színpaddal is meg kell ismerkedjenek. Este nekifognak a frizurák elkészítéséhez, éjjel háromtól reggel hétig a sminkek készülnek. Huszadikán reggel nyolctól délután kettőig van az első felvonulás, délután hat órától este kilencig a második. Ezalatt folyamatosan táncolniuk kell.

„Összesen öt táncunk van, átlag három percesek. Tíz főbb stáció van, ahol eltáncoljuk a főtáncot. Van egy kivonuló, amit a menettáncosok neveznek így, aztán még két menettánc, amíg mozog a színpad az úton, az alatt kell azokat bemutatni, attól függ, hogy azt a zenekar hányszor játssza, ugyanakkor van még a mi specifikumunk, a sztepp, erre külön dobmenet van. A tapasztalatok szerint, amikor ott vagyunk a menetben, nem érzünk semmiféle fáradtságot. Nagyon jó a közönség, öt kilométeren keresztül halad a menet, és végig-végig nézősereg van. A menet úgy van felépítve, hogy 12-16 közöttire tehető a virágkocsik száma és a produkcióké 20–25 körüli. A produkciókat többnyire táncos csoportok adják elő, több mint fele menettáncos, aztán vannak különböző országokból táncegyüttesek. Szoktak lenni nem táncos csoportok is, például az olasz zászlóvivők, vagy dobosok, biciklisek, mindenképp karneváli felvonulás jellege van. Nagyon jó a hangulata” – összegezte a csíkszeredai táncosok vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés