„Nem tudok innen elszakadni…”

A szilágysági születésű Pécsi Kolumbán Imola lételeme a vezetői tevékenység, a termékfejlesztés és az újdonságok meghonosítása. Választott városában, Székelyudvarhelyen minden erejét, alkotókészségét, szakmai és baráti kapcsolatait a közösség javára fordítja. Magyarországon szerzett tapasztalatait is szülőföldjén hasznosítja.

Molnár Melinda

2012. október 15., 15:402012. október 15., 15:40

Elsődlegesen nemzetünk értékeinek ápolását, népszerűsítését tűzte céljául. Mindemellett az egészséges életmód népszerűsítője. Szerteágazó, lelkes, másokat is ösztönző tevékenysége elismeréseképpen az elmúlt hét végén Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Erdélyi Szekciója Nagy Ezüstkereszt érdemrenddel tüntette ki.

Beszélgetésünk elején a hangja is mosolygott, amikor kimondta: a minap is megérezte, „milyen jó dolog, amikor az embernek gyökere van!” Mesélhet húsz évvel ezelőtt itt megélt személyes emlékeket, pár sarokkal odébb felfedezi munkájának eredményét. Ha pedig kinéz a lakása ablakán, újabb megvalósítható álmok terét látja. „Akkor lesz egy hely a tied, ha dolgozol érte, munkát fektetsz bele” – mondja választott városáról, ahol fiatal felnőtt korától él. Hozzáteszi: „Az eredmény maradandó legyen”.

Pécsi Kolumbán Imola Szilágysomlyón született, a régi rendszer által igencsak megpróbált értelmiségi családban, tanárszülők harmadik leányaként. A három generációs, együtt élő családokra jellemző lelki gazdagságú környezetben nevelkedett. Szülővárosa gimnáziumában érettségizett. Diplomáját a galaci egyetem élelmiszeripari karán szerezte 1981-ben. Ezt követően Székelyudvarhelyen telepedik le. A Hargita Megyei Malom és Sütőipari Vállalat itteni részlegének gyakornoka, majd vezetője lesz. Nagyszerű munkaközösségben sajátíthatta el a szakma csínját-bínját. Vezetői munkája mellett termékfejlesztéssel foglalkozott. Eközben családot alapított és életet adott három fiának: Botondnak, Sándornak és Bálintnak. 1991-ben részvényes társaival megalapította azt a társaságot, amelynek keretében beindíthatta és két éven át vezette Zetelakán a fagyasztással tartósított erdei gomba feldolgozóüzemét.

1993-ban három fiáival együtt Budapesten telepszik le. Továbbra is szakmájában dolgozik: fagyasztással tartósított élelmiszereket gyártó üzem termelését irányító technológusként. 1998-ban fiaival hazatér Székelyudvarhelyre.

„Fiatalságom legtermékenyebb részét Udvarhelyen töltöttem”

Az önkormányzat égisze alatt lehetősége nyílt egy PHARE-program révén megpályázni a Románia első nonprofit-jelleggel működő turisztikai információs irodájának létrehozásához szükséges pénzt – az irodát az előző években Tourinfo néven alatt elméletileg már létrehozták, de mindaddig az anyagiak hiánya miatt nem került megvalósításra. A pályázat kedvező elbírálásban részesült. Ezután elvégezte városunkban a kétéves turisztikai szakképzést.

Személyiségéhez igen illő, termékeny időszakként emlegeti életének elkövetkező három évét. Az irodahelyiség „hetedhét országra” szólóan szépre sikeredett, egy-kettőre megtelt tartalommal. Az ugyancsak lelkes munkatársaival kiadja Székelyudvarhely kulturális és turisztikai útikalauzát, a Régi ízek új fazékban című, helyi ételrecept-különlegességeket tartalmazó könyvecskét, a Vendégváró ízeink és Csalogató évelős eseményeink kiadványokat. Mindezeket már első évben – legyen mivel népszerűsíteni városunkat és annak környékét a külföldi, majd belföldi kiállításokon. Az irodát olyan lelkesedéssel vezette, hogy sokan azt hitték, magánvállalkozásként teszi.

Az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején elsőként juttatta ki a helyi vendéglátósokat magyarországi gasztronómiai rendezvényekre, turisztikai vásárokra, ahova legtöbbször el is kísérte őket. A standok kialakításában is személyesen részt vett, eredeti ötletekkel fűszerezve bemutatkozásukat. Ahol lehetősége nyílt, kedves városának és annak környékének népszerűsítéséért sosem mulasztotta el élő előadásait.  

Három alkalommal szervezett turisztikai vásárt Udvarhely sportcsarnokában – francia, német, osztrák, lengyel, magyar és hazai kiállítók részvételével –, ahol mindig főszerep jutott a különböző országok, vidékek jellegzetes gasztronómiai bemutatóinak. Szervezője, később társszervezője az Erdélyi Ízek Fesztiváljának, melynek emlékét az általa emeltetett, fából faragott ún. ERKOF-lány őrzi a székelyudvarhelyi Sétaterén. Egyfajta hála is, hogy meggyógyult és haza kerülhetett. Kifizetése a mai napig részletekben történik.

Lemondások, áldozatok

Akik közelebbről ismerjük Imolát, tudjuk, súlyos betegségek próbálták meg. De azt is megtanultuk tőle, hogy hittel, orvosi segítséggel, következetes életigenléssel és a hozzá ragaszkodók imájával felülkerekedett a kóron. Azóta jó tanácsokkal és személyes tanúságtétellel segíti sorstársait.
Miután visszajött Budapestről, megérezte: nagyon meg tudja becsülni azt, amihez valamiért ragaszkodik. Amit „megvalósításként” tart számon, azt mind azután hozta létre. A korábbiakról úgy érzi, „esetleg emberi lelkekben hagyott nyomot…”

Nem szólja meg azokat, akik el akarnak menni, szét akarnak nézni a világban. De nagyon örül annak, akiről azt hallja, hogy hazatért. Hiszi: ha egy amerikai jön el Erdélybe, az is gyarapszik. Bárki, aki elmegy más vidékre, tanul valamit, annyival gazdagodik.

Azt is látja: aki hazatér a szülőföldjére, belső késztetést érez, hogy továbbadja azt, amit kint megtapasztalt – szépet, jót, igényességet. Példaként említette a barcelonai utcanévtáblákat. Elképzeli, milyen szép lenne, ha a mi lehetőségeinknek megfelelő, környezetünk értékeit magukon viselő, a ránk jellemző motívumokkal ötvözötten és jellegzetes alapanyagokon olvashatná az idelátogató, hogy merre jár.

Most még álmodja, milyen környezetben szeretne lakni. Tudja azt is, egyedül nem képes megvalósítani, legyen szó például a Márton Áron tér felújításáról. Vallja: dolgozni kell azon, hogy álmaink megvalósuljanak. És ha még egy ember ugyanazt álmodja, és a megvalósulását meg is éri, akkor már jó az irány. Meggyőződése: nem tud innen elszakadni. „Nagyon jó helyen vagyok itt Udvarhelyen!”

Minap látta: a parkban a kertészek cserélik a virágokat. Egész nyáron virítottak, és ma is szépek. De holnap talán nem bírnák ki a dér csípését. Fagytűrőkre cserélik hát őket. Az emberek életében is hasonlóan történik: vannak lemondások és áldozatok.

Pécsi Kolumbán Imola 2004-ben kilenc lovassal együtt megalapította a Hagyományőrző Székely Huszárezred Egyesületet, aminek öt évig elnöke volt, jelenleg zászlóanyja. 2007-ben létrehozta a Tradition Egyesületet, melynek jelenleg is ügyvezető igazgatója. Tagja a Székely Termék védjegybíráló bizottságnak. Ez évtől a székelyudvarhelyi képviselő-testület RMDSZ-es tagja. A Kolumbán nevet első férjétől, a Hargita Megyei Tanács volt elnökétől örökölte, jelenleg Pécsi Ferenc volt szatmári RMDSZ-képviselőnek a felesége.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Újabb terepszemle a parajdi sóbányánál, ezúttal már fenyegető környezetben

Nem hisz abban, hogy megvalósul a Korond-patak végleges elterelése a parajdi sószorosnál, ám mindenképp szükség van egy lebetonozott mederre a kiépített csőrendszer mellett – állítja a kivitelező cég munkapontvezetője, Paul Bejan.

Újabb terepszemle a parajdi sóbányánál, ezúttal már fenyegető környezetben
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Nyergesvontató sodródott le az úttestről Farkaslaka határában

Szerencsére csak anyagi kár keletkezett a hétfő esti balesetben, amely során egy nyergesvontató sodródott le a 13A jelzésű országútról Farkaslaka határában – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Nyergesvontató sodródott le az úttestről Farkaslaka határában
2025. november 10., hétfő

Miért lőtték ki a medvét a székelykeresztúri tavaknál?

Többször is károkat okozott az elmúlt években egy megtermett hím medve Székelykeresztúr, illetve Románandrásfalva község környékén. Legutóbb juhokat ölt, és az emberekre is veszélyt jelentett az egyed, ezért kénytelenek voltak kilőni.

Miért lőtték ki a medvét a székelykeresztúri tavaknál?
2025. november 10., hétfő

Újabb útlezárás Székelyudvarhelyen

Nehezebb lesz feljutni kedden a Cserehát-negyedbe, hiszen lezárják az Éltetőkút utcát – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Újabb útlezárás Székelyudvarhelyen
Újabb útlezárás Székelyudvarhelyen
2025. november 10., hétfő

Újabb útlezárás Székelyudvarhelyen

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója is érintett egy bírósági ügyben

Bíróság elé kerül egy büntetőügy, amelyben a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója, László Szabolcs is érintett. Az ügy egy tavaly nyári incidensből indult, és jelenleg a Székelyudvarhelyi Bíróság előzetes tanácsa vizsgálja.

A Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója is érintett egy bírósági ügyben
2025. november 10., hétfő

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra hétfői közleménye szerint a vészhelyzet december 9-ig lesz érvényben.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. november 10., hétfő

Forgalmi nehézségekre kell számítani Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Nehézkes lesz közlekedni Székelyudvarhely szombatfalvi részén hétfőn, ugyanis párhuzamosan több utcában is folytatódnak a munkálatok – közölte a polgármesteri hivatal.

Forgalmi nehézségekre kell számítani Székelyudvarhely szombatfalvi részén
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Öt kilométernyi mezei utat aszfaltoznak le Kápolnásfaluban

Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.

Öt kilométernyi mezei utat aszfaltoznak le Kápolnásfaluban
2025. november 09., vasárnap

Modern műtéti korszak kezdődött a székelyudvarhelyi kórházban

A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.

Modern műtéti korszak kezdődött a székelyudvarhelyi kórházban
2025. november 08., szombat

Újra a zenéé a főszerep: Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál huszonharmadjára

Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.

Újra a zenéé a főszerep: Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál huszonharmadjára
Hirdetés