
Célokról, álmokról, mindennapi simogatásokról, utazásról, szakmáról, eleganciáról beszélgettünk Albert Ildikó csíkszeredai klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával. Nyugalmat, békét áraszt, az a fajta ember, akiről messziről is lerí: békében van önmagával. Ha meg felbosszantja valami, megírja.
2011. szeptember 07., 17:542011. szeptember 07., 17:54
2011. szeptember 07., 18:452011. szeptember 07., 18:45
– Kevés olyan szakma létezik, amelynek során az ember a hálával is találkozik. Ön ebből a szempontból szerencsés.
– Az esetek legnagyobb százalékában nagyon hálás az, akin sikerült segíteni. Volt, aki azt mondta, hogy soha életében nem érezte olyan jól magát, mint az ülések után. Persze, vannak néhányan, akik elhagyják a terápiát, mert talán nem is erre volt szükségük, és – szerencsére kevesen – olyanok is, akik nem vállalják a világ előtt, vagy még maguk előtt is csak nehezen, hogy pszichológushoz járnak, és ez a magatartás a közös munkánk során sem változik meg.
Ez az előítéletes gondolkodás ott van sokak fejében, társadalmi hovatartozásuktól függetlenül. Jobb helyeken ma már szinte mindenkinek van ügyvédje, háziorvosa, fogorvosa, pszichológusa, és ez így természetes. Nekünk is ide kellene eljutnunk.
– Hogyan vigyáz mindennapi lelkére?
– Már otthonról úgy indítottak, hogy erre vigyázni kell. Nagyon szervezetten élek, mindig voltak céljaim, álmaim – ilyen volt az utazás, az írás –, mindig tudtam, mit szeretnék. A lelki egészség egyik feltétele, hogy legyenek céljaink, legyen szervezett az időnk, legyen meg a mindennapi örömünk, és tudjunk lazítani. Ezt el szokták felejteni. Én tudok lazítani és soha nem hagytam, hogy irányítsanak. Mindig volt, van és remélem, lesz is körülöttem két-három olyan ember, aki számomra fontos, és ennél több, azt hiszem, nem kell.
– Erősnek kell lennünk, ahhoz, hogy ne hagyjuk magunkat irányítani, hogy ne görcsöljünk mindennap mindenért.
– Meg lehet tanulni. Az emberek felét eleve nehéz stresszelni, a másik fele rosszabbul áll ezen a téren, de a megbirkózás képessége elsajátítható. Ha az egyén megtanulja fölállítani a fontossági sorrendet, ismeri a képességeit, felismeri, mennyit vállalhat, és nem többet, akkor megszabadulhat a stressztől. Valójában ez, ilyen az érett személyiség.
Az Albert Ildikóval készített interjú teljes szövegét elolvashatják a Csíki Hírlap szeptember 8-i, csütörtöki számának Hölgysarok oldalán.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!