Fotó: Iochom Zsolt
Javában zajlanak az Adj, király, katonát! elnevezésű, 10–15 éveseknek szóló csoportos vetélkedő elődöntői. A helyi szakaszokat idén Erdély 46 településén szervezték meg, a csíkszeredai megmérettetésre a református templomban és annak udvarán került sor.
2011. február 20., 19:122011. február 20., 19:12
2011. február 21., 10:492011. február 21., 10:49
„A Magyar Ifjúsági Tanács által kezdeményezett, idén ötödik alkalommal megtartott vetélkedő célja, hogy a résztvevőkben az összeállított szöveggyűjtemény és a verseny próbái során felértékelődjék a család szerepe. A vetélkedő által a családközpontú életszemlélet közvetítése a cél, és a gyermek szerepének hangsúlyozása a család, a társadalom szempontjából” – írják a szervezők.
A csíkszeredai vetélkedőn 28 gyerek vett részt a Nagy Imre Általános Iskolából, a szentmihályi általános iskolából és a csíkcsicsói Kájoni János Általános Iskolából. A helyszínen kisebb csapatokra osztották a résztvevőket, akik különböző feladatokat kellett megoldjanak, főként az előzőleg szétosztott szöveggyűjteményre támaszkodva.
„Az első, ami pontokat ért, az a csapatok által a helyszínen elkészített címer, illetve az ehhez kapcsolódó himnusz volt, itt a kreativitást pontoztuk. A második feladatnál a villámkérdések minél gyorsabb megválaszolása volt a cél. Ezután következtek az ügyességi próbák, mint a zsákban futás és a pingponglabdák kalapba dobálása. Az utolsó versenyszám a döntő volt, ahová csak négy csapat képviselője juthatott be. A döntő a Legyen ön is milliomos példájára szerveződött, Legyen ön is nagycsaládos címmel, és a kérdések is ugyanígy” – számolt be Petres Kata szervező, a csíki EMI tagja.
Csíkszeredában A három pillangó nevű csapat végzett az első helyen. A csapat három tagja részt vesz a HUN-táborban, valamint ők jutottak tovább az országos döntőbe, amelyet a nagy érdeklődésre való tekintettel idén Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron is megszerveznek. Az ottani nyertesek Tusványoson mérhetik össze tudásukat, amelyre július 19–24. között kerül sor.
Tisztázzuk a legelején: a Sepsi OSK kiesése után a román sportsajtónak úgy kellett a titokzatos, egyetlen porcikájában sem román FK Csíkszereda a Superligába, mint egy falat kenyér. De mi, romániai magyarok hol vagyunk ebben a sokismeretlenes egyenletben?
Baleset következtében föld alá szorult deréktól lefelé egy férfi, miközben árkot ásott Csíkszentkirályon.
Továbbra is lesz Csíkszeredában Helyi és hagyományos termékek kiállítása és vásárára, csak más helyszínen: a megyeháza oszlopcsarnoka helyett ezentúl a Szabadság téren és a Promenádon várják a vásárlókat.
A tavalyi megtorpanás után folytatódik a Madéfalvát, Csíkcsicsót és Csíkrákost kiszolgálni hivatott gázhálózat kiépítése, amely idén befejeződik, és következhet az engedélyeztetés. Azt szeretnék, ha jövőben már lehetne használni a földgázt.
Pappá szenteli Gergely József diakónust Kovács Gergely gyulafehérvári érsek július 19-én, szombaton délelőtt 11 órától a csíkszentmártoni plébániatemplomban.
Biciklist sodort el egy autós Csíkszereda központjában szerdán délelőtt, az illető megsérült.
Egy csillagszóró és karácsonyfa – mindössze ennyi kellett, hogy a Kászonújfaluban élő Beáta és Hunor otthona rövid idő alatt leégjen. A tűz után csak kevés dolog maradt ép, köztük az oromkereszt, ami segítőiknek hála nemsokára új házukat védelmezheti.
Mégsem mentek rongálás nélkül haza a bukaresti Dinamo focidrukkerei a hétfői csíkszeredai mérkőzés után, ugyanis székely zászlókat téptek le Mikóújfaluban és autókban is kárt tettek.
Több mint tízezer dugvány díszíti a csíkszeredai városháza előtti virágvázát, miután az utóbbi hetekben a városi kertészet a szerkezetét felújította és beborította növényekkel.
A Csíki Székely Múzeumban nyílt kiállítás a Csíkszeredai Sörgyár történetéről. A tárlat nemcsak a sörgyártás ipartörténetét mutatja be, hanem egy közösség emlékezését és kitartását is ünnepli – ötven év képekben, emberekben, történetekben.
szóljon hozzá!