A Babeş–Bolyai Tudományegyetem színésztanoncai söpörték be a legtöbb díjat a hétvégi Stúdió Fesztiválon. A romániai egyetemek találkozóján hét hazai színitanoda mutatkozott be összesen 11 előadással.
2010. április 26., 15:502010. április 26., 15:50
Majd\' egy hétig állt a bál a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, amely másodjára szervezte meg a Stúdió Fesztivált. A szakmai ismerkedésről, tapasztalatcseréről szólt, a fesztivál végére azonban a legjobbak is kikerültek.
Vasárnap este a díjkiosztóval ért véget a négynapos Stúdió Fesztivál, amelyen összesen tizenegy előadás került górcső alá. A legjobb előadás díját a zsűri megosztva adta át a BBTE Patkányok című előadásának és a Művészeti Egyetem és az Ariel Színház Légzés című koprodukciójának.
A BBTE Patkányok előadása emellett még számos díjat besöpört: a legjobb férfi mellékszereplő díját Szabó Tamás, a legjobb női mellékszereplő díját Gergely Katalin, a legjobb férfi főszereplő díját pedig Varga Balázs nyerte, mindhárman a Patkányok című darabban való alakításáért. A legjobb női főszereplő Alexandra Fasolă lett, a Bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója.
Különdíjat kapott emellett még a Babeş–Bolyai Tudományegyetem harmadéves hallgatóinak Kukucs! című bábelőadása, valamint a marosvásárhelyi színitanoda hallgatója Horváth Gyula. Utóbbit a marosvásárhelyi közönség által már jól ismert Egy asszonygyilkos vallomása című darabban használt non-verbális kifejezőeszközeiért díjazta a zsűri.
A tizenegy előadást szakmai zsűri értékelte: a Román Színházi Szövetség ügyvezető elnöke, Aura Corbeanu, a Művelődési Minisztérium színházi szakértője, Marius Zarafescu, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője, Ion Caloi, Anca Rotescu színházkritikus, valamint Bereczki Edit televíziós szerkesztő.
Nyílt levélben kéri a marosvásárhelyi RMDSZ az orvosi egyetem rektorától, hogy a nemrég megnyílt egyetemi gyógyszertárban biztosítsák a magyar feliratokat és a magyar nyelven beszélő alkalmazottakat.
A mezőgazdasági támogatások iránti kérelmek száma csökkent, a bejelentett földterületek viszont növekedtek – ez mutatja jól, hogy egyre több földterületet vonnak össze Maros megyében. Idén több mint 21 ezer gazda kért APIA-s támogatást.
Bolti eladókat, szakácsokat és -segédeket, építkezésben jártas szakembereket és biztonsági őröket keresnek a Maros megyei cégek, a legfrissebb adatok szerint. Az idén végzett fiatalok közül 128-an jelentkeztek be hivatalosan álláskeresőként.
Színes programokkal, különleges irodalmi találkozókkal, néptánccal, gyermekprogramokkal és esti koncertekkel ünnepel a hétvégén Nyárádmente. A programok Nyárádszeredában lesznek.
Karbantartási munkálatok miatt nem lehet használni Marosvásárhelyen a Somostetőn levő futópályákat.
A Bolojan-törvény jelentősen átalakítja a diákösztöndíjakat: már csak három típus marad, és kevesebb tanuló részesülhet ezekben. Sokan attól tartanak, hogy ez visszalépés az oktatásban és növelheti az iskolaelhagyást.
Folyathassa Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester a munkáját, amíg jogerős ítélet nem születik – ezt kéri petícióban a marosvásárhelyi RMDSZ.
Belső vizsgálatot indított a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, miután egy rendőrt rajtakaptak, hogy őrszolgálat közben aludt a szolgálati autóban – derül ki a hatóság hétfő esti közleményéből.
Marosvásárhely utcái ötödször adnak otthont a Street Festiválnak augusztus 1–3. között. Az esemény egyik legnagyobb magyar dobását Palya Bea fellépése jelenti – a magyar népzene és világzene ikonikus hangját először hallhatjuk a fesztivál színpadán.
A Maros Megyei Múzeum egy versenyt hirdetett, amelynek nyertese egy miniatűr agyag katonával lehet gazdagabb.