A Balkán után Izlandon folytatódik a tekergés

„A ranger azt mondta, Landmannalaugarban van közös konyha, én el is képzeltem egy csomafalvi sípályaihoz hasonló nagy faépületet fűtőtestekkel: majd kifekszek a közepére, mindenem felrakom a fűtőtestre és jól megmelegszek, ki se jövök onnan soha többet. Micsoda képzelőerő. Ez egy sátor volt, teli emberrel, épp az ajtaja előtt, a huzatban kaptunk egy kis helyet, ahova leülhettünk. Főztünk kuszkuszt. Felhúztuk a sátrat. Megjött a rossz idő. Mi pedig egész nap ültünk a sátorban, és reménykedtünk, hogy nem ázik át, nem szakad szét, és nem is repül el a fejünk fölül. Érdekes volt így pihenni. Érdekes volt 12 órát várni a pisiléssel, míg kidugtam a fejem a sátorból, hogy már nem zuhog, csak havazik” – olvasható, hogyan „úszták meg szárazon” az előrejelzett vihart.

„Izland jól bánik velünk”

Augusztus 30-án már egy hete tekertek, amikor a következőket írta a blogon Panni: „Már egy hete itt vagyunk. Ami azt jelenti, egy hete nem mostam hajat. Igazából nyolc napja. Izland jól bánik velünk az utóbbi időben. Biztos azt szeretné, hogy maradjunk még. A landmannalaugari táj gyönyörű. 55 km a leghosszabb túraútvonal, amiből mi megcsináltunk 5-öt... Sajnos az utóbb említett nagy vihar miatt ennyire maradt időnk. A landmannalaugari kempingben nincs közös konyha, nincs ingyen meleg zuhany, de van forróvizes forrás, ami minden hátrányát azonnal jóvá teszi. Mikor belemész a vízbe, kellemesen meleg a kinti levegőhöz képest, majd ahogy egyre beljebb úszol, közelebb és közelebb a forráshoz, olyan forró lesz (főleg, ha egy amerikai turista megkeveri a vizet), hogy vagy hősiesen kibírod, míg leperzseli a szőrt a lábadról, vagy jajgatva elkapálózol onnan. Ha találsz egy kellemes pontot, ahol se túl hideg se túl meleg, ott hátradőlhetsz és élvezheted a víz gőzébe bújó hegyek látványát.”

Sátorhelyre, majd hajmosásra vágyva

„Elállt az eső. Mentünk sátorhelyet keresni. A mienk a hegylába, a völgy a mező, ameddig a szem ellát, a tiszta természet, már csak meg kell találni a legjobb fekvésű helyet, szép kilátással, elbújva az autók elől, az se hátrány ha látszik a naplemente. És megyünk és megyünk és keressük a helyet. Már egy ideje észrevettük, hogy ez az elképzelés sántít egy kicsit. Minden bekerítve. Minden négyzetméter valakié. Keressük, keressük. Már az árkokat is megnézzük, már meg a híd alját is. Már teljesen sötét van, megint cseperegni kezd. Én már elképzelem, hogy mi a fene, csak nem a főút közepére kell a sátrunk, felhúzzuk. És mikor már feladnánk, pont az egyik elkerített területről kiáll egy autó, megkérdezzük, aludhatunk-e ott, azt mondják fogalmuk sincs, ők csak horgászni voltak, mi pedig ott aludtunk a legnagyobb nyugalomban. És minden jó, ha a vége jó. Palinak nagyon megdagadt az Achilles-ina, vettünk rá kenőcsöt, nagyon bízunk benne, hogy meggyógyul. Ma a tengerparton alszunk. Holnap pedig már kempingben, ahol végre hajat moshatok” – áll a legutóbbi bejegyzésben.