Régi emlékek szomorú romok közt

Lőrincz Bélával az ivói favágóversenyen találkoztunk. 83. életévében jár, de nem látszik rajta. 1967-ben Németországba disszidált, azóta ott él, de évente hazajön, még élő családtagjait látogatja, közben fájó szívvel nézi, mi maradt szülői házából. Tizenhárman voltak testvérek, heten fel is nőttek ebben a 6800 négyzetméreteres telken fekvő házban. Az édesapa, Lőrincz Ferenc fűszerboltot nyitott itt, aztán 1953-ban, a kulák minősítéssel együtt érkeztek a bajok is. Lőrincz Béla 1967-ben, többszöri próbálkozás után, elszökött az országból, amiért apját megverték, az üzletet pedig kiadták a szövetkezetnek. 1990 után sikerült visszaszerezni a földeket, a házat azonban nem. „1974-ben édesapám a bátyám nevére íratta, mert három háza volt, és csak egyet tarthatott meg. Bátyám \'94-ben lebetegedett, felesége és gyereke azonban az ingatlant nem tették bele az osztozásba. Bátyám \'96-os halála után eladták a házat egy medgyesi származású, Müller nevű valakinek, aki Kölnben él. Aztán az épületet Günther fiára hagyta, akinek udvarhelyi felesége volt, de elváltak, és talán emiatt most senki nem foglalkozik az épülettel” – meséli Lőrincz Béla, aki úgy tudja, hogy egy időben pereskedtek is a házért, mert a brassói rokonok állítólag másnak is eladták az épületet. Más hírek szerint a per jelenleg is folyik.

A régi szép idők

Valamikor zajlott itt az élet, volt itt fűszerbolt, kocsma, Lőrincz Ferenc kultúrtermet is építtetett ide, ahol táncesteket tartottak, volt itt egy beállóhely, ahol a varságiak, a gyergyóiak szokták kipihenni az utazás fáradalmait. Amint Lőrincz Béla meséli, egy időben, amikor a brassói szászoknak vadászterületük volt itt (édesapja vadász is volt), sok lakomát ültek itt a Cenk alattiak. Hátul, a csűrben kugliterem is épült, unatkozni errefelé nemigen lehetett. Sokat megélt ez az épület, amely sajnos most már menthetetlenül halálra van ítélve.

Mert veszélyes...

Bárki megkérdezheti, miért kell most ezzel az ingatlannal foglalkoznunk. Nos, egyrészt múltja, de legfőképpen jelene miatt. Az épület faszerkezete teljesen elkorhadt, részekben omlik le, legutóbb október 19-én, kedden volt egy nagyobb omlás az elülső részen. A cserepek viszonylag jó állapotban vannak, lopják is rendesen, de a gyerekek is nagyszerű játszóteret látnak az elhagyatott épületben. Baj pedig bármikor történhet. „Öt-hat éve jeleztem ezt az akkori zetelaki polgármesternél, ha jól tudom, írásban terminust is adott, de a választások után új polgármester jött, a tulajdonosok pedig nem vették figyelembe a felszólítást. Szóltam tavaly és idén is, hogy veszélyes ez a hely, nincs is elkerítve, bármikor beomolhat, de hát semmi nem történik, én pedig tehetetlen vagyok, mert nem az enyém. Nemrég a hátsó része omlott meg, most itt az első része. Gyerekek is jönnek ide, félek, nehogy valami baj történjen” – mondja Lőrincz Béla.

Még folyik a per?

Na de mit tehet az önkormányzat, ha magántulajdonról van szó? Felszólítás, büntetés, végső esetben pedig bekerítheti a veszélyesnek ítélt, elhagyatott ingatlant. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Karsai Attila zetelaki alpolgármester készséggel áll rendelkezésünkre, elmondja, hogy tud a dologról, valóban veszélyes az a hely, és hogy a megoldást ők is keresik. Korábban már elindították a folyamatot, ami azonban a tulajdonjogi pereskedés miatt elakadt. Az alpolgármester úgy tudja, hogy a pereskedés most is folyamatban van, mert semmilyen hivatalos iratot nem kaptak annak kimenetéről. Beszélgetésünk végén megígéri, hogy utánanéz az ügynek, és amint valami kiderül, tudatja velünk, ugyanezt tudjuk mi is ígérni olvasóinknak.

Szeretné lebontatni

Lőrincz Béla már jó néhány évtizede Nürnbergben él. Évente több hétre hazajön, épp a szomszédos telken, testvérénél lakik. Túl van a nyolcadik X-en, de nem tud egy helyben állni, tesz-vesz, fúr-farag a műhelyben a szülői házból áthozott cégtáblák, gyerekkorára emlékeztető ósdi tárgyak között, s mint egy jó gazda takarítja, rendezi a környéket. Valami azonban nem hagyja nyugodni. Az emlékek, illetve a kontraszt, ami ezeket felidézi. A szülői házak természetesen csak azoknak tudnak mesélni, akik felnőttek bennük. „Azt szeretném, hogy tűnjön el, nem akarom így összetörve látni. Nem tudom, kié, de szeretném, ha lebontanák, hogy ne lássam, mi lett apám munkájából” – mondja Lőrincz Béla. Egyik utolsó álma ez. Talán valóra válik.