Fotó: Jancsó László
Csíkmadaras lakossága is társulhat a településen épülendő kis kapacitású vízerőmű megépítésébe – döntötte el Csíkmadaras polgármesteri hivatala és helyi tanácsa. Eddig több mint kétszáz személy jelezte, hogy pénzzel – összesen 175 ezer lejjel – járul hozzá a kezdeményezéshez.
2011. március 24., 14:252011. március 24., 14:25
2011. március 24., 18:492011. március 24., 18:49
Bíró László, Csíkmadaras polgármestere. Elégedett az eddigi visszajelzésekkel
Ezernyolcszáz névre szóló szándéknyilatkozatot küldött szét Csíkmadaras polgármesteri hivatala, amelyben arra kéri a helybélieket, hogy lehetőségük szerint legyenek részvényesek a vállalkozásban. „Első lépésként nemrég létrehoztuk az Aqua-Energia nevű részvénytársaságot, amelyben fele-fele arányban az önkormányzat, illetve magánszemélyek lehetnek részvényesek. Második fázisként minden felnőtt korú lakos kapott egy-egy névre szóló szándéknyilatkozatot, amelyben arra kértük, jelezzék, mekkora összeggel járulnának hozzá a villamos energia előállítására képes vízerőmű megépítéséhez” – magyarázta érdeklődésünkre Bíró László, Csíkmadaras polgármestere.
Kétharmada visszajelzett
Az ezernyolcszáz kiküldött nyilatkozatból ottjártunkig 1188 érkezett vissza, amelyek összesítéséből kiderült: 213 személy döntött úgy, legalább száz lejjel hozzájárul a projekthez. A válaszadók nagy része legtöbb ezer lejt adna erre az erőműre, volt viszont egy, a községből elszármazott vállalkozó, aki úgy döntött, tízezer eurót szán az építkezésre. „Számításaink szerint, amennyiben valaki száz lejjel társul, évente harminc lejt nyerhet. Az önkormányzat azért vállalt ötven százalékos részt a részvénytársaságból, mert ezáltal egyfajta biztonságot és garanciát tud jelenteni” – magyarázta a község első embere, aki nem rejti véka alá a helybéliek viszonyulását, mondván, a lakók egy része „megvalósíthatatlannak ítélte a kezdeményezést”.
szóljon hozzá!