Kevés az iskolaorvos, és a meglévők is szinte kizárólag városi tanintézetekben dolgoznak

Kevés az iskolaorvos, és a meglévők is szinte kizárólag városi tanintézetekben dolgoznak

Összesen mintegy hétezer iskola működik országszerte, viszont mindössze 680 iskolaorvos van, egészségügyi asszisztensből pedig háromezer. Székelyföld sem bővelkedik iskolaorvosokban, és a meglévők is szinte kizárólag városon tevékenykednek.

Kányádi Sándorról nevezték el a felújított Nagygalambfalvi Általános Iskolát

Megünnepelték és átadták a községközpont általános iskolájának a felújított épületeit vasárnap Nagygalambfalván, a tanintézetet ugyanakkor ebből az alkalomból a település neves szülöttéről, Kányádi Sándorról nevezték el.

Kányádi Sándorról nevezték el a felújított Nagygalambfalvi Általános Iskolát
2021. szeptember 12., vasárnap

Tanévkezdés: türelemre intenek a rendőrök Székelyudvarhelyen

Tanévkezdéskor jelentősen megnövekedik a forgalom mind a tanintézmények környékén, mind a városközpontba vezető útszakaszokon – hívja fel a lakosság figyelmét lapunkon keresztül is László Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője.

Tanévkezdés: türelemre intenek a rendőrök Székelyudvarhelyen
2021. szeptember 12., vasárnap

Országos interaktív térképen az uniós, országos és helyi pénzalapok kihasználtsága

Országos interaktív térképet készített a Recorder.ro internetes oknyomozó portál, amelyen bárki megnézheti, hogy települése az európai uniós, országos és helyi pénzalapokból milyen beruházásokat végez. 

Országos interaktív térképen az uniós, országos és helyi pénzalapok kihasználtsága
2021. szeptember 12., vasárnap

Vágóhidak nélkül félkarú óriás az állattartó ágazat Hargita megyében

Stabilizálódott az állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságok száma Hargita megyében, ahol évről-évre nő az állatállomány, a többletet pedig már jórészt a helyi szaporulat adja az új fajták esetében is. 

Vágóhidak nélkül félkarú óriás az állattartó ágazat Hargita megyében
2021. szeptember 11., szombat

Egyre gyakoribbak a banki csalások Székelyföldön

A banki csalások kockázatának növekedésére figyelmeztet friss elemzése alapján az OTP Bank Románia. A csalók által követett módszerek célja, hogy pszichológiai manipuláció révén rávegyék a felhasználókat bizalmas információk megosztására.

Egyre gyakoribbak a banki csalások Székelyföldön
2021. szeptember 11., szombat

Ezért merészkedik be egyre több medve a lakott területekre Székelyföldön

Miért merészkedik be a medve a településekre és mi lehet a megoldás? – A romániai barna medvepopuláció helyzetéről és az ezt körülvevő dilemmákról Dr. Fodor József Tamás vadgazdálkodási szakértő beszélt pénteken, a homoródszentmártoni községi napokon.

Ezért merészkedik be egyre több medve a lakott területekre Székelyföldön
2021. szeptember 11., szombat

Növekvő járványmutatók Hargita megyében

Az országos helyzethez hasonlóan Hargita megyében is növekedésnek indultak az esetszámok az elmúlt időszakban. Szombaton 22 új fertőzést azonosítottak a térségben, a kórházban ápoltak száma pedig ötven fölé emelkedett.

Növekvő járványmutatók Hargita megyében
Növekvő járványmutatók Hargita megyében
2021. szeptember 11., szombat

Növekvő járványmutatók Hargita megyében

2021. szeptember 11., szombat

Kiderült, hogy sokkal régebbre nyúlik vissza a szentegyházi tűzoltók története, mint azt gondolták

Megalakulásának 129-ik, újraalakulásának 100-ik évfordulóját ünnepelte szombaton Szentegyháza Város Tűzoltósága. Az önkéntes tűzoltó-alakulat ünnepén magyarországi és lengyelországi tűzoltó-egyesületek képviselői is részt vettek.

Kiderült, hogy sokkal régebbre nyúlik vissza a szentegyházi tűzoltók története, mint azt gondolták
2021. szeptember 11., szombat

A veszélyeztetett kategóriába tartozó diákok otthonról követhetik az iskolában zajló tanórákat

A diákoknak a 2021–2022-es tanévben is jogukban áll élni az online oktatás lehetőségével, amennyiben egészségügyi problémákkal küzdenek, vagy a velük egy háztartásban élő családtag küzd valamilyen betegséggel.

A veszélyeztetett kategóriába tartozó diákok otthonról követhetik az iskolában zajló tanórákat
2021. szeptember 10., péntek

Két gyalogosgázolás egy nap alatt

Súlyosan megsérült, eszméletlen állapotban szállították kórházba azt a nőt, akit csütörtök reggel gázolt el egy autó Korondon. Délután Székelyudvarhelyen is elütöttek egy gyalogost a kijelölt átkelőhelyen.

Két gyalogosgázolás egy nap alatt
Két gyalogosgázolás egy nap alatt
2021. szeptember 10., péntek

Két gyalogosgázolás egy nap alatt

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn
Megnyitás

A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn

Alapos részletességgel kidolgozott kergemobilok, jelmezben, fürdőköpenyben vagy éppen retró sífelszerelésben lesikló gyerekek, nők és férfiak, illetve asszonyt cipelők szórakoztatták szombaton a Hargitafürdőre kilátogatókat. Az „újraélesztett” Kerge Olimpia tömeget mozgatott meg.

Podcast
2021. szeptember 10., péntek

Elbúcsúzott, de még visszatérne Szabó Zsolt, Hargita megye menesztett prefektusa

Élete egyik legszebb időszakának nevezte az elmúlt öt és fél hónapot Szabó Zsolt, Hargita megye felmentett prefektusa, aki visszatér pedagógusi hivatásához. A kormánybiztosi teendőket a továbbiakban a korábbi alprefektus, Marius Țepeluș látja el.

Elbúcsúzott, de még visszatérne Szabó Zsolt, Hargita megye menesztett prefektusa
2021. szeptember 10., péntek

Családi nappal ünnepelte az IMPAR a 30. születésnapját (x) Pr-cikk

Ünnepi beszédekkel és telephelylátogatással kezdődött, majd nagy bulival zárult a harmincéves IMPAR családi napja Székelyudvarhelyen.

Családi nappal ünnepelte az IMPAR a 30. születésnapját (x)
Podcast
2021. szeptember 09., csütörtök

Jelentős beruházást folytat a református egyház Székelyudvarhelyen

Elsősorban oktatásfejlesztési, de karitatív célú beruházásokat is folytat jelenleg Székelyudvarhelyen az Erdélyi Református Egyházkerület.

Jelentős beruházást folytat a református egyház Székelyudvarhelyen
Podcast
2021. szeptember 09., csütörtök

Elváráslistát készítettek, határidőt tűztek ki a városvezetés számára

Elégedetlenek azzal, ahogyan Székelyudvarhely beruházási, fejlesztési projektjei haladtak az elmúlt tizenegy hónapban, ezért elváráslistát fogalmazott meg a városvezetés irányába a Szabad Emberek Pártja (POL) székelyudvarhelyi frakciója.

Elváráslistát készítettek, határidőt tűztek ki a városvezetés számára
Podcast
2021. szeptember 09., csütörtök

Hargita megyében mindenhol jelenléti oktatással kezdenek

Nincs hátráltató tényezője annak, hogy hétfőn a megszokott tanrend szerint kezdődhessen el a 2021–2022-es tanév Hargita megyében. Így a 423 oktatási intézmény mindegyikében fogadhatják a diákokat, digitális tanrend sehol nincs érvényben.

Hargita megyében mindenhol jelenléti oktatással kezdenek
Hargita megyében mindenhol jelenléti oktatással kezdenek
Podcast
2021. szeptember 09., csütörtök

Hargita megyében mindenhol jelenléti oktatással kezdenek

2021. szeptember 09., csütörtök

Egészséges életmódra ösztönző üzenetek kerülnek a székelyudvarhelyi betonfalakra

Versenyt hirdet fiatalok számára az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF), a cél megszépíteni a Sétatér Park szomszédságában húzódó betonfalakat. 

Egészséges életmódra ösztönző üzenetek kerülnek a székelyudvarhelyi betonfalakra
Podcast
2021. szeptember 09., csütörtök

A reggeli tumultus csökkentéséért valakinek korábban kellene kezdeni a napot

A városok központjának túlzsúfolt reggeli autós forgalma elvileg csökkenthető lenne, ha az iskolák más-más időpontban kezdenék a tanórákat. Székelyudvarhelyen már tanácskoztak erről a központi iskolák vezetői, Csíkszeredában egyelőre még nem tartanak itt.

A reggeli tumultus csökkentéséért valakinek korábban kellene kezdeni a napot

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM