
Számos állategészségügyi elvárásnak kell megfelelnie egy vágópontnak
Fotó: Gecse Noémi
Új kiskapacitású vágópontok építésén, bővítésén dolgoznak különböző Hargita megyei gazdaszövetkezetek. Ezeket a létesítményeket húsfeldolgozóval és értékesítési felületekkel együtt hozzák létre, hiszen az a cél, hogy hosszútávon életképesek legyenek.
2022. március 02., 08:592022. március 02., 08:59
2022. március 02., 10:482022. március 02., 10:48
Hargita megye első kiskapacitású vágópontja Csíkcsomortánban nyílt meg 2020 áprilisában. Petres Kálmán, a vágópontot működtető Csíkcsomortáni Szövetkezet ügyvezetője elmondta, egyelőre kéthetente egy alkalommal üzemel a vágópont, azonban a jövőben tervezik, hogy húsfeldolgozóval bővítsék a létesítményt, és az értékesítést is mozgóbolt segítségével erősítenék.
– magyarázta az ügyvezető. Hozzátette, szerinte a térség állatállománya is növekedne, és ezzel együtt a vágások száma is, amennyiben el tudnák adni a termékeket, ugyanis a vágópontnak volna kapacitása nagyobb termelésre.
„Jelenleg Hargita megyében mindössze két kiskapacitású vágópont működik, egy Csíkcsomortánban és egy Kápolnásfaluban, amelyekre működési engedélyt bocsátottunk ki” – tájékoztatott Ladó Zsolt, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője, aki hozzáfűzte, hogy egyik létesítmény sem üzemel állandó jelleggel, csak időszakosan. Mint magyarázta,
Ugyanis a beruházónak a terveket előzetesen láttamozásra be kell mutatni az állategészségügyi hatóságnak, amelynek szakemberei átnézik a dokumentációt és az igénylésre egyfajta előzetes engedélyt (románul: notificare) bocsátanak ki. Amennyiben az előírásoknak megfelelően épül fel a vágópont, akkor végül a beruházó megkaphatja a működési engedélyt.
Fotó: Pinti Attila
A csíkjenőfalvi vágópontot érintő beruházás ehhez a fázishoz ért, hiszen kivitelezését nemsokára teljesen befejezik, és engedélyeztetés előtt áll.
– válaszolta érdeklődésünkre Jéré Elemér. A csíkjenőfalvi közbirtokosság elnöke hozzátette, az előzetes engedélyt már megkapták a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóságtól, azonban a létesítmény üzemeltetését is engedélyeztetniük kell a hatósággal, amint felépült. Úgy véli, ennek megszerzése az előzetes engedély birtokában már nem lesz bonyolult.
Fotó: Gecse Noémi
A kapacitását tekintve a jenőfalvi vágóponton naponta öt számosállatot (románul: unitate vită mare – UVM) tudnak majd levágni, egy hónapban ez 20 számosállatnak felel meg. Például egy két évnél idősebb szarvasmarha egy számosállatnak felel meg, míg a juhok és kecskék 0,15, a sertések pedig 0,3 számosállatnak számítanak. A létesítménynek lesz feldolgozó része is, ahol naponta 2,5 tonna húst dolgozhatnak fel.
– magyarázta a közbirtokossági elnök.
Tőle tudjuk azt is, hogy prémium kategóriás termékeket akarnak előállítani, amelyek a tervek szerint egy bemutató üzletben és két (Alcsíkra és Felcsíkra járó) mozgóboltban is elérhetőek lesznek majd, továbbá különböző üzletláncokban is értékesítenék azokat. Ugyanakkor kiemelte,
A létesítmény beüzemeléséhez munkaerőre lesz szükségük, már megvan az üzemvezető, rajta kívül további húsz személynek biztosítanak majd munkát. A vágópont felépítéséhez tavaly ősszel fogtak hozzá Jenőfalva határában, miután sikeresen pályáztak a Pro Economica Alapítványhoz. A létesítmény megvalósításának értéke közel kétmillió euró.
Fotó: Gecse Noémi
Mint András Zoltán kászonaltízi polgármestertől megtudtuk, tavaly megalakult egy kászoni gazdaszövetkezet, akik a régi vágópont felújítására és átalakítására pályáztak európai uniós forrásokra. A vágópont korszerűsítése mellett egy bemutató üzlet kialakítása is a projekt része, továbbá mozgó boltokat is beszereznének, hogy a kászoni hagyományos termékeket tudják a piacokon értékesíteni.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!