A cégeket célzó roncsautóprogram költségvetésének még felét sem használták fel eddig

A cégeket célzó roncsautóprogram költségvetésének még felét sem használták fel eddig

Noha a romániai gépkocsipark felújítását ösztönző roncsautóprogram természetes személyeknek szóló legutóbbi kiírása már kifutott, a cégeket célzó program költségvetésének eddig csak kevesebb mint felét használták fel.

Árvizet és áramszünetet hagyott maga után a vihar Hargita megyében

Hat híd megrongálódott, húsz udvar és öt pince pedig víz alá került a péntek délután Hargita megyén átvonult vihar következtében. A villanyhálózat is jelentősen megrongálódott, megyeszerte közel hatezer fogyasztó maradt áramszolgáltatás nélkül.

Árvizet és áramszünetet hagyott maga után a vihar Hargita megyében
2018. június 22., péntek

Szándék van az áldozatok megvédésére, de pénz is lesz?

Szigorúbbá válik a családon belüli erőszakra vonatkozó törvény, miután a képviselőház elfogadta a jogszabály módosítására vonatkozó tervezetet. Hargita megyében leginkább elhelyezőközpontokra volna szükség, ahová az erőszak áldozatait elmenekíthetik.

Szándék van az áldozatok megvédésére, de pénz is lesz?
2018. június 22., péntek

Kápolnásfalu fogadta be a Caritas önkéntestáborát

Közel száz önkéntes dolgozott a hét folyamán Kápolnásfaluban, maradandó közhasznú munkát végezve felpezsdítették a település életét. A falubeliek hálálkodnak a fiatalok tetteiért, utóbbiak pedig nem győzik dicsérni a helybéliek hozzáállását.

Kápolnásfalu fogadta be a Caritas önkéntestáborát
2018. június 22., péntek

Templombúcsúk, zarándoklatok Udvarhelyszéken

A római katolikus egyház június 24-én emlékezik meg Keresztelő Szent Jánosról, ez alkalomból a hétvégén Udvarhelyszék több településén ülnek búcsút.

Templombúcsúk, zarándoklatok Udvarhelyszéken
2018. június 22., péntek

Családi buli az apák napja Udvarhelyen

Első alkalommal ünneplik meg az apák napját Székelyudvarhelyen. Zenés-táncos előadásokkal, csuliga-, illetve babakocsis versennyel, és sok más, már-már elfeledett játékkal várják az érdeklődőket vasárnap a Bethlen-negyedi parkba.

Családi buli az apák napja Udvarhelyen
Családi buli az apák napja Udvarhelyen
2018. június 22., péntek

Családi buli az apák napja Udvarhelyen

2018. június 22., péntek

Mik azok az államkötvények és érdemes-e beléjük fektetni?

Ötéves futamidőre kínál kötvényeket az állam múlt péntek óta a lakosságnak. Az értékpapírok futamideje öt év, kamatuk mértéke évente öt százalék, ami kecsegtető lehet az érdeklődőknek. Lapunk ezért szakembereket kérdezett meg arról, érdemes-e ezt a befektetési, megtakarítási formát választani

Mik azok az államkötvények és érdemes-e beléjük fektetni?
2018. június 22., péntek

Kevés a felülvizsgálandó egységes mezőgazdasági támogatási kérelem

Jelenleg az egységes mezőgazdasági kérelmek úgynevezett felülvizsgálata zajlik, júliusban pedig az ellenőrzések is elkezdődhetnek.

Kevés a felülvizsgálandó egységes mezőgazdasági támogatási kérelem
2018. június 22., péntek

Árvízriasztás van érvényben szombat reggelig több megyében

Elsőfokú árvízriasztás van érvényben szombat reggelig az ország 17 megyéjében.

Árvízriasztás van érvényben szombat reggelig több megyében
2018. június 21., csütörtök

Már egyszer megúszta az emberre támadó medve – lesz még egy esélye?

Noha két medvét lőhetett ki az elmúlt időszakban a székelykeresztúri Hubertus Vadász és Sporthorgász Egyesület, nem volt közöttük az a nagyvad, amely év elején emberre támadt Szenterzsébeten. Azóta újabb támadás is volt a környéken, de a bürokrácia késlelteti a ragadozó elpusztítását.

Már egyszer megúszta az emberre támadó medve – lesz még egy esélye?
2018. június 21., csütörtök

Csökkent a bürokrácia az ingatlan-bérbeadás után

Csökkentek az ingatlan-bérbeadásokkal járó adminisztrációs teendők, illetve adóelőleget sem kell már fizetni az ilyen jellegű megállapodások után.

Csökkent a bürokrácia az ingatlan-bérbeadás után
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Felidézték a hadba hívás pillanatait
Megnyitás

Felidézték a hadba hívás pillanatait

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.

2018. június 21., csütörtök

Lăcătușu: nagy a szakadék az identitásmegőrzésre nyújtott magyar és román állami támogatások között

Mint mondta, a többségében magyarok által lakott két megyében „akut módon” hiányzik a román projektekre fordított állami támogatás, holott ők nem előjogokat várnak, csak támogatást, hogy megőrizzék és megéljék a nemzeti identitásukat.

Lăcătușu: nagy a szakadék az identitásmegőrzésre nyújtott magyar és román állami támogatások között
2018. június 21., csütörtök

Múzeumi éjszaka Székelyudvarhelyen

Mára már hagyománnyá vált a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat, mely alkalommal a szokványos múzeumi státusztól eltérő kínálattal lepik meg a közönséget.

Múzeumi éjszaka Székelyudvarhelyen
Múzeumi éjszaka Székelyudvarhelyen
2018. június 21., csütörtök

Múzeumi éjszaka Székelyudvarhelyen

2018. június 21., csütörtök

A 450. születésnap – gyermekszemmel

Külön-külön sem Gyepesben, sem Homoródszentmártonban, de még Homoródszentpéteren sem tudnának gyermektábort tartani az unitárius lelkészek. Ezért és a Magyar Unitárius Egyház jubileumi éve jegyében két-két napig egymás falujában vendégeskednek a gyermekek.

A 450. születésnap – gyermekszemmel
A 450. születésnap – gyermekszemmel
2018. június 21., csütörtök

A 450. születésnap – gyermekszemmel

2018. június 21., csütörtök

Teljes felújítás az állványok mögött

Elkezdődött a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium főépületének külső és belső felújítása, amit még tanévkezdésig befejeznének. Az intézet kisebb épületeinek korszerűsítése jövőre marad, most ugyanis a tervezés zajlik. A teljes beruházásra összesen 4,6 millió eurót költenek.

Teljes felújítás az állványok mögött
Teljes felújítás az állványok mögött
2018. június 21., csütörtök

Teljes felújítás az állványok mögött

2018. június 20., szerda

Összegyűjtik az elektronikai hulladékot Székelyudvarhelyen

Régi vagy meghibásodott elektromos eszközök gyűjtésére szervez környezetvédelmi napot a RoRec egyesület a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatallal és az RDE Hargita hulladékgazdálkodási vállalattal közösen.

Összegyűjtik az elektronikai hulladékot Székelyudvarhelyen
2018. június 20., szerda

A kölcsönzőpult másik oldalán

Barátai azt hiszik, hogy egész nap olvas. Szülei azt hiszik, hogy lépten-nyomon a könyvet népszerűsíti. A betérők azt hiszik, hogy folyton a számítógépen passziánszozik vagy zoknit kötöget. De mit csinál valójában a könyvtáros?

A kölcsönzőpult másik oldalán
A kölcsönzőpult másik oldalán
2018. június 20., szerda

A kölcsönzőpult másik oldalán

2018. június 20., szerda

A MÜTF-modell helye a Kárpát-medencei felsőoktatásban (x)

A MÜTF Oktatási Központ az elmúlt 20 évben rengeteget tett azért, hogy a helyi munkaerő-piaci igényekhez, valamint a nagyvilágban tapasztalható gazdasági, társadalmi trendekhez igazodva olyan tudással rendelkező végzősöket bocsásson útjukra, akik megállják helyüket minden körülmények között.

A MÜTF-modell helye a Kárpát-medencei felsőoktatásban (x)

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye