Az elmúlt évben nőtt a Maros megyébe látogató turisták száma, más megyében azonban a miénknél nagyobb intenzitással nőtt az utazóközönség, így Maros megye már nem szerepel az öt legkedveltebb romániai úti cél között.
A Mentsétek meg a Gyermekeket Alapítvány mobil digitális röntgengépet szeretne vásárolni a marosvásárhelyi régi szülészet neonatológiai részlegének, hogy ezzel is segítse a koraszülött csecsemőket. Tájékoztató kampányt indítottak.
A fiatalok elvándorlásának megállításáért, a megélhetésért és a nemzetért imádkoztak Kárpát-medence-szerte a református asszonyok vasárnap. Maros megyében többen között Szászrégenben és Mezőpanitban tartották meg az imanapot.
Ketten előzetes letartóztatásba kerültek, egy személy ellen pedig hatósági felügyeletet rendeltek el szombaton, miután alapos gyanú merült fel ellenük, hogy kiraboltak egy szovátai sportfogadó- és szerencsejáték-irodát. Mindhárom gyanúsított szovátai illetőségű, 22, 24 és 30 évesek.
Lassan az A3-as autópálya teljes Maros megyei szakasza építőteleppé válik. Az elmúlt napokban az országos hatóságok kibocsátották a szükséges építkezési engedélyeket is, és a Marosvásárhely–Nyárádtő útszakasz esetében is győztest hirdettek.
Turisztikai szempontból is hasznosítható egy-egy település templomának restaurált freskója – vallja Kiss Loránd marosvásárhelyi restaurátor. Pozitív példaként a Medgyes melletti Szászivánfalvát említve, ahol egy hatalmas falképegyüttest tártak fel.
Az országos ingyenes méhnyakrákszűrési program elmúlt öt éve alatt Maros megyében több mint 40 ezer Babeș-Papanicolau tesztet végeztek el, és majdnem 4000 nőnél azonosítottak elváltozásokat, többeknél rákos megbetegedést.
Egyre több medve látogatja Szovátán a gazdaságokat, udvarokat és kerteket, sőt már a fürdőtelepen is megjelentek. Hétfőn este a Hosszú utcában egy nőt kergetett meg a vadállat. Csupán a szerencséjének köszönheti, hogy nem tett benne kárt a nagyvad.
Összesen 526 pályázat érkezett a magyar kormány által meghirdetett Maros-mezőségi gazdaságélénkítő programra, és a megfelelő pályázatok mindegyikét támogatni kívánják. Ehhez meg kell emelni az eredetileg meghatározott pénzügyi keretet.
A fűtésszezon beállta előtt Maros megyében három helyről jelentették a polgármesteri hivatalok, hogy tűzifahiány van. A helyzet részben megoldódott, egy községben azonban az erdőtulajdonosok nehéz helyzetben vannak.
Belehalt súlyos sérüléseibe az a 65 éves férfi, akinek autója személyvonattal ütközött vasárnap este Vidrátszegen a vasúti átjárónál.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Az Eco Atitudine, azaz Ökohozzáállás név alatt megszervezett környezetvédelmi nevelési program sikeresnek mondható Maros megyében: a bátosiak öt hónap alatt 80 tonna szemetet gyűjtöttek szelektíven.
Maros megye turisztikai látnivalóit és szolgáltatásait népszerűsíti a hétvégén Bukarestben zajló országos turisztikai vásáron a megyei önkormányzat. Egy nemzetközi kimutatás alapján Románia „fehér folt” a turisztika világtérképén.
Ötvenegy olyan település van Maros megyében, ahol vagy egyáltalán nincs vagy csak részben van mobiltelefon-térerő, s ez megnehezíti a családok életét, de negatív hatással van a háziorvosok, sőt a polgármesteri hivatal működésére is.
Újabb visszás állapotra hívta fel a figyelmet a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), amelynek aktivistái a színmagyar Székelyberében kihelyezett új irányjelző táblák egynyelvűségét tették szóvá. A polgármester a helyzet mielőbbi korrigálását ígérte.
Decemberben kezdődik el a beiskolázás módszertanának alkalmazása, azaz ilyenkor derül ki, hogy Maros megye iskoláinak hány és milyen szakirányú osztályokra lesz szüksége a következő tanévtől.
Az utolsó simításokat végzik a Marosring motorsportpályánál. Jelenleg a munkálatok átvételének előkészítése zajlik, amelyre várhatóan még idén sor kerül. A következő lépés a működtető kiválasztása lesz, ezután a létesítmény országos és nemzetközi versenyeknek adhat otthont.
Heves tűz ütött ki csütörtök délután egy szovátai szálloda wellnessközpontjában. A turistákat kimenekítették a szállodából, egy alkalmazott füstmérgezést kapott, tájékoztatott a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.