A XVII. Lakiteleki Filmszemle zsűrije Szabó Attila székelyudvarhelyi rendező Méregzöld mesék című filmjének ítélte a fődíjat, de a szintén székelyudvarhelyi Csibi Lászlót is díjazták – közölte az MTI.
Tizenötödik alkalommal hívja kamarazene-fesztiválra Székelyudvarhely zenekedvelőit a G. Egyesület. Vasárnaptól csütörtökig esténként díjmentesen szól majd a klasszikus zene a Városháza Szent István Termében.
A gyufa feltalálója, Irinyi János magyar kémikus születésének 200. évfordulója alkalmából szerveztek kiállítást Udvarhelyen. Kiderült, hogy lángelménk annak idején – a legendával ellentétben – nem bagóért adta el találmányát, hanem abból fedezte berlini tanulmányait. És milyen jól tette.
Tudod, mit csinál egy újságíró? Miből áll egy napja? Hogyan születik meg egy újság vagy miként frissülnek a hírportálok? Ha érdekelnek a válaszok, jelentkezz az Udvarhelyi Híradó és az Udvarhelyi Fiatal Fórum által szervezett találkozókra, és válj a Nagyszünet rovat szerkesztőjévé!
Balesetet szenvedett egy székelyudvarhelyi férfi kedd este Felsőboldogfalván, majd elhagyta a helyszínt.
Idén még nem kerül tető a székelyudvarhelyi városi jégpálya fölé, azonban a polgármesteri hivatal ígérete szerint legkésőbb Mikulás napjáig megnyitják a szezont. Ezen a télen egy magántulajdonú korcsolyapálya is épül a városban.
A több mint 750 méteres magasságban fekvő Őrhegyen, Telekfalva közelében épített kilátót a Természet Szíve Egyesület a helyi, illetve a patakfalvi közbirtokossággal közösen. A turisztikai céllal létrehozott építményt egy helyi legenda nyomán Vénleánynak nevezték el.
A székelyföldi régészettudomány legújabb eredményeiről tartanak konferenciát a magyar tudomány napja alkalmából szombaton Székelyudvarhelyen.
Mintegy hetven fát, többnyire örökzöldeket vágtak ki az elmúlt héten Székelyudvarhelyen. A kivágásra ítélt fák vagy túl magasra nőttek, vagy pedig elkorhadtak. A faanyagot tűzifaként hasznosítják majd.
Etikátlan lehet és a gyógyszerárakra is kedvezőtlenül hathat az, hogy a nagy gyógyszerforgalmazók kizárólagos szerződésekkel megpróbálják lekötni a kis magánpatikák forgalmának ötven százalékát. A kialakult helyzetet az árverseny és a piac telítettsége eredményezte.
Jó lenne még nyolcvanévesen is úgy verni a csizmát és iregni-forogni a sóvidéki, korondi párosban, a petki menyecskésben, mint ahogyan azt vasárnap este láthattuk a 30. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi NYÖP-tánckar tagjaitól.
A kézdivásárhelyi Székely Katonanevelde építését báró Purtzell János kezdeményezte 1811-ben, 1819-ben kezdtek hozzá empire stílusban, 1822-ben fejezték be, és 1823. február 26-án kezdődött el benne az oktatás.
A Facebookon folytatnak vitát az udvarhelyszéki sofőrök azzal kapcsolatban, hogy a Székelyudvarhely Keresztúr felőli kijáratánál nemrég bevezetett ideiglenes forgalmi módosítások mit is jelentenek. A hivatal sajtószolgálata szerint viszont egyértelmű ott a közlekedés.
Eredetileg szeptember végére tervezték, ám csak november elejére sikerült befejezni a székelyudvarhelyi Márton Áron tér felső felében álló Jézus-szobor restaurálását. Jövő nyáron a körülötte lévő területet pihenővé alakítják majd át.
Átadták a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola felújított autószerelő tanműhelyét. Kálmán László mester szerint a műhelyben ötvennyolc diák gyakorlatozik, akik a 2017–2018-as tanév végéig már az új eszközök segítségével sajátíthatják el a mesterséget.
Kiaknázatlan lehetőségek vannak az IT-ágazatban, amely már évek óta egyre növekvő humánerőforrás-hiánnyal küzd. Ezen a téren kíván „dobbantani” az udvarhelyi IT-közösség.
Noha augusztusra ígérték a székelyudvarhelyi ifjúsági lakások eladási árának kiszámítását, még mindig nem lehet tudni, mennyibe kerülnek, így tovább késik az ingatlanok értékesítése. Azonban már nem kell sokat várniuk azoknak a bérlőknek, akik meg szeretnék vásárolni ezeket.
Az udvarhelyi Pro Femina Egyesület céljai között szerepel, hogy támogatást szerezzenek úgynevezett védett ház, központ kialakítására, ahol a családon belüli erőszak áldozatainak nyújtanának menedéket. Sok nő ugyanis azért nem tud továbblépni, mert egyszerűen nincs hová mennie.
Élelmet és pénzadományokat gyűjt az udvarhelyi Tegyünk Egymásért Egyesület (TEE), akik a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság rendszerében élő gyerekeken segítenének.