Szakember is kellene a mobil intenzív egységhez

Szakember is kellene a mobil intenzív egységhez

Bár Maros megyében működik egy ideiglenes intenzív terápiás kórház, ahová többnyire más megyékből hoznak súlyos betegeket, a napokban szó esett arról is, hogy egy mobil egységet is állomásoztassanak Marosvásárhelyen.

Podcast

Már fizetőállomásokon is lehet adót törleszteni Marosvásárhelyen

Csak előzetes időpontkéréssel lehet adót és illetéket fizetni a marosvásárhelyi városházán, de alternatív megoldásként a városszerte 29 helyszínen levő  önkiszolgáló fizetőállomáson, úgynevezett SelfPay-en keresztül is törleszteni lehet.

Már fizetőállomásokon is lehet adót törleszteni Marosvásárhelyen
2021. október 13., szerda

Korlátozásokkal ugyan, de lesz könyvvásár Marosvásárhelyen

Készülnek a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra, amelynek idén is a Nemzeti Színház ad otthont november 11. és 14.között – válaszolta érdeklődésünkre a rendezvény főszervezője, Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke.

Korlátozásokkal ugyan, de lesz könyvvásár Marosvásárhelyen
2021. október 13., szerda

Néhány kivétellel stagnál a vörös besorolású székelyföldi települések száma

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Hargita megyében ismét egy településsel kevesebb van vörös zónában, mint egy nappal korábban.

Néhány kivétellel stagnál a vörös besorolású székelyföldi települések száma
2021. október 12., kedd

Fotókon a visegrádi országok természeti kincsei

A Bernády György Közművelődési Alapítvány székházában szervezte a V4 természetfotó-kiállítást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala. 

Fotókon a visegrádi országok természeti kincsei
Podcast
2021. október 12., kedd

Covid-igazolványhoz kötnék az egyetemekre való bejárást

Ezután csak a Covid-igazolvánnyal rendelkező hallgatók járhassanak be személyesen az egyetemek épületeibe – fogalmazták meg kérésüket az egyetemek vezetői a hétvégén tartott Rektorok Országos Tanácsának (CNR) konferenciáján.

Covid-igazolványhoz kötnék az egyetemekre való bejárást
2021. október 12., kedd

Hamarosan kezdődik a városszintű nagytakarítás Marosvásárhelyen

A megszokott kettő helyett tavaly mindössze egy városszintű nagytakarítás volt Marosvásárhelyen, idén pedig egy sem. Ezt fogják pótolni október 15-től, péntektől, amikor a November 7. lakónegyedben kezdik a lomtalanítást. 

Hamarosan kezdődik a városszintű nagytakarítás Marosvásárhelyen
2021. október 12., kedd

Új igazgatója van a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniának

György Levente lett a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia új igazgatója, aki húsz évnyi nyugat-európai művészi tevékenység után tért haza, hogy a távolban megszerzett tudását és tapasztalatát itthon kamatoztassa.

Új igazgatója van a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniának
2021. október 12., kedd

Nem történtek jelentős változások a fertőzöttségi arányok tekintetében

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Hargita megyében két településsel kevesebb van vörös zónában, mint egy nappal korábban.

Nem történtek jelentős változások a fertőzöttségi arányok tekintetében
Podcast
2021. október 11., hétfő

Bérelhető rollerek Marosvásárhelyen: ezek a tapasztalatok az első tíz nap után

Tíz napja lehet Marosvásárhelyen elektromos rollerekkel is közlekedni, összegeztük, hogy ki mit tapasztalt ez idő alatt. Jó hír, hogy a működtető elégedett, akárcsak a fiatalok többsége. 

Bérelhető rollerek Marosvásárhelyen: ezek a tapasztalatok az első tíz nap után
2021. október 11., hétfő

Szigorítások lépnek életbe Marosvásárhelyen és Szovátán is

Marosvásárhelyen meghaladta a 6 ezreléket a koronavírussal fertőzött személyek aránya, így keddtől szabadtéren is maszkot kell viselni. 

Szigorítások lépnek életbe Marosvásárhelyen és Szovátán is
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

Podcast
2021. október 11., hétfő

A hétvégére megszüntették az átjárót, aztán mindent visszavontak

Legalább hétszáz méteres kerülőt kellett megtenniük a gyalogosoknak, hogy átjussanak az egyik négysávos úton, miután a hétvégén átalakították Marosvásárhely egyik legzsúfoltabb körforgalmát. Hétfőtől azonban visszavonták a rendelkezést.

A hétvégére megszüntették az átjárót, aztán mindent visszavontak
2021. október 11., hétfő

Csíkszereda és Székelyudvarhely mellett több kisebb település is vörös zónába került Székelyföldön

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Hargita, Kovászna és Maros megyében  egyaránt bővült a vörös besorolás alá eső települések listája.

Csíkszereda és Székelyudvarhely mellett több kisebb település is vörös zónába került Székelyföldön
Podcast
2021. október 10., vasárnap

Egyre hangsúlyosabb a „zöld” autók térhódítása Székelyföldön is

Idén augusztusban fordult elő először, hogy több „zöld” autót írattak forgalomba Európában, mint dízelt. A környezetkímélő járművek népszerűsége Romániában is gyorsan emelkedik, az év első nyolc hónapjában már a járműbejegyzések 11,5 százalékát tették ki.

Egyre hangsúlyosabb a „zöld” autók térhódítása Székelyföldön is
2021. október 10., vasárnap

Nyárádgálfalva, a modern község

Tanműhelyben sajátíthatják el a hagyományos kézművességet a nyárádgálfalvi tanulók, miután elkészül a Szentiváni Mihály Általános Iskola teljes korszerűsítése és kibővítése.

Nyárádgálfalva, a modern község
Nyárádgálfalva, a modern község
2021. október 10., vasárnap

Nyárádgálfalva, a modern község

2021. október 10., vasárnap

Kétnyelvű színházi előadásokat tartanak Marosvásárhely lakónegyedeiben

Román és magyar, kétnyelvű színházi előadással keresi fel Marosvásárhely több lakónegyedét a Facem Egyesület szervezésében és a marosvásárhelyi önkormányzat társfinanszírozásával egy csapat fiatal.

Kétnyelvű színházi előadásokat tartanak Marosvásárhely lakónegyedeiben
2021. október 10., vasárnap

Betonoszlopnak ütközött az autó, egy személy életét vesztette, hárman megsérültek

Életét vesztette egy 28 éves férfi, hárman pedig megsérültek vasárnap délben a Maroslekence Fő utcáján történt közúti balesetben, amikor egy személygépkocsi betonoszlopnak ütközött, majd felborult.

Betonoszlopnak ütközött az autó, egy személy életét vesztette, hárman megsérültek
2021. október 10., vasárnap

Bővült a vörös zónásnak számító települések listája Hargita megyében

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján.

Bővült a vörös zónásnak számító települések listája Hargita megyében

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye