Székelyföld, Kolozs megye és Nagykároly épített örökségét, turisztikai látványosságait, legszebb helyeit, legjobb kávézóit, éttermeit ismerhetjük meg a goTransylvania telefonos applikációjának legújabb változatában. Itthoniaknak is ajánlják, mert sok új dolgot fedezhetünk fel általa.
Utolsó szakaszához érkezett a 2018-as Széki Vágta, a döntőbe azonban nem bejutottak a versenyzők, hanem meghívásos alapon szervezik, mert a négy előfutam közül hármat – a bögözit kivéve – elmosott az eső.
Majd’ évtizede ünnepelnek Székelyudvarhelyen Szűz Mária királynő-búcsút. Az Erdélyi Mária Rádió helyi stúdiója és a Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház közös kápolnájának ünnepét előesti szentségimádással, szerdán pedig búcsús szentmisével ülték meg.
Egy malátagyár létrehozásán is dolgozik a már korábban tervezett chipsgyár mellett a Tiltott Csíki Sört gyártó Lixid Projekt Kft. Az eredeti elképzelések ellenére megtörténhet, hogy a két, mintegy 25 millió euró összértékű beruházás mégsem a sörüzem szomszédságában valósul meg.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szerveznek Márton Áron püspök születésnapjához (1896. augusztus 28.) közeli hétvégén szülőfalujában, Csíkszentdomokoson.
Hat Hargita megyei település, Gyergyószentmiklós, Csíkszentsimon, Csatószeg, Csíkverebes, Tusnád és Újtusnád maradt elektromos áram nélkül a csütörtök esti vihar után – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Alina Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője.
Megszorító intézkedésekkel kezdődik a tanév Hargita megyében. Görbe Péter főtanfelügyelőt bekérette az oktatási tárca, ahol közölték vele, hogy újabb posztcsökkentésekre van szükség, ugyanis a személyzeti kiadások jócskán túllépik a jóváhagyott pénzkeretet.
A Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) figyelmeztet: közeleg szeptember 8., a román hadsereg sepsiszentgyörgyi bevonulásának évfordulója, és a centenárium évében fontosnak tartják, hogy a román lobogót újra kitűzzék a városházára.
Úrvacsorai istentisztelettel tartják vasárnap a református közösségek az új kenyér, ősi nevén új búza zsengéjének ünnepét.
Húsz tonna elektronikus hulladék gyűlt össze egyetlen alkalommal Gyergyóremetén. Sörös dobozból, papírból, műanyag- és üvegpalackból havonta két tonnát szállítanak el a nagyközségből. Beindult a szelektív hulladékgyűjtés, de még nem tökéletes.
Főzőverseny, vetélkedők, néptánc, koncertek, tűzijáték, de még gumicsizmadobó verseny is szerepel a vasárnap zajló zeteváraljai falunapok programjában.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Kulturális műsorokkal tűzdelt falunapokat tartanak Gyimesfelsőlokon augusztus 25–26. között. A község ünnepének alkalmából szombaton felavatnak egy gyimesi életmódot tükröző tájházat, amely az önkormányzat által nemrég megvásárolt területen, a Nyárfa-birtokon található.
Három naposra bővült az idei hidegségi Túrós Puliszka Fesztivál programja, a tizenharmadik alkalommal megszervezett rendezvény ugyanis már pénteken elkezdődik, és egész hétvégén tart. A rendezvény fő helyszínei ezúttal is a Csángó–Fatányéros panziók udvarai lesznek.
A tervezettnél később kezdődik el a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum felújítása. A pénz pedig már megvan, a finanszírozási szerződést még tavaly aláírták.
Magyarellenes hangvételű, csúsztatásoktól hemzsegő helytörténeti könyveket, kiadványokat jelentet meg a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma keretében működő Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ és annak vezetője, Ioan Lăcătușu.
Közel húsz kürtőskalács-sütő nevezett be eddig a székelyföldi megyékből a szeptember 7–9. között Sepsiszentgyörgyön zajló II. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiváljára.
Medvét gázolt el egy autó a Marosfő és Csíkszentdomokos közötti európai úton szerdán, a járműben jelentős kár keletkezett. A balesetben megsérült nagyvad továbbszaladt, majd csütörtökön felbukkant a község határában. Noha kérték kiemelését, az állat időközben elpusztult.
Tölgyes községben ugyanazon személy lett az elkövető és áldozat augusztus 20-án – legalábbis erre enged következtetni az a vizsgálat, amit egy helybéli lakossal kapcsolatban indított a rendőrség.