
Helyi pityókából gyártanának biochipset Székelyföldön. A pontos helyszín még kérdéses. Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Egy malátagyár létrehozásán is dolgozik a már korábban tervezett chipsgyár mellett a Tiltott Csíki Sört gyártó Lixid Projekt Kft. Az eredeti elképzelések ellenére megtörténhet, hogy a két, mintegy 25 millió euró összértékű beruházás mégsem a sörüzem szomszédságában valósul meg, mivel a szükséges infrastruktúra hiánya miatt Csíkszentsimonban nem tudják kivitelezni az elképzeléseket.
2018. augusztus 24., 11:262018. augusztus 24., 11:26
2018. augusztus 24., 11:312018. augusztus 24., 11:31
A földgázhálózat hiánya miatt került kilátástalan helyzetbe a csíkszentsimoni sörgyár szomszédságába megálmodott pityókafeldolgozó és az újonnan tervezett malátagyár kivitelezése. Kedvező változás azonban aligha várható, hiszen a hálózat kiépítése kapcsán nem várt akadályokba ütközött a simoni önkormányzat.
Tavaly márciusban írtunk először a Lixid Projekt Kft. kezdeményezéséről, amely szerint biochipset (burgonyaszirmot) gyártanának Csíkszentsimonban. A pityókafeldolgozó, egészen pontosan chipsgyár beüzemelésén már akkor egy éve dolgoztak, az Igazi Tiltott Sör üzeme mellé tervezett feldolgozó híre pedig ismert volt a térség gazdái között, akik üdvözölték a beruházás hírét. Lénárd András, a Lixid Projekt Kft. tulajdonosa tavalyi beszélgetésünkkor úgy fogalmazott, az építkezés nagy részét még abban az évben kivitelezik, így idén tavasszal már a vetőmagokat is az érdeklődő gazdákra bízhatnák, ősszel pedig indulhatna a gyártás.
Noha az építkezést valóban sikerült befejezni, illetve a szükséges engedélyeket is beszerezték, a chipsgyár beüzemelésére mégis várni kell – tudtuk meg minap Lénárd Andrástól, akit arról kérdeztünk, hogyan haladnak a munkálatokkal. Mint kiderült, bár a tervek tavaly óta tovább bővültek, a megvalósításuk útjába áll a nem létező csíkszentsimoni gázhálózat.
„Mindkét beruházásnak megvan már a helye, a területek adottak. A krumplifeldolgozó üzemnek részben a Hargita Gyöngye Rt.-től vásárolt ásványvízpalackozó-gyár adna otthont, ami évek óta üresen áll. Erre a beruházásra a két évig tartó engedélyeztetési eljárás is befejeződött. A másik tervezett ipari létesítmény még tervezés alatt van, de azért tartjuk fontosnak, mert egy malátagyár kiválóan kiegészítené a sörgyárat és a krumplifeldolgozót is” – emelte ki Lénárd.
A malátagyár ötlete többek között azért is merült fel Lénárd szerint, mert minden évben
A sörgyártás alapanyagául szolgáló maláta – amely az árpa, a búza és egyéb gabona csíráztatásával készül – nélkülözhetetlen egy sörüzem számára, az ehhez szükséges alapanyag felvásárlását pedig szintén helyi termelőktől képzelték el. A malátagyár a krumplifeldolgozóval is összhangban lenne, hiszen a pityókának vetésforgóra van szüksége, ugyanakkor a krumplifeldolgozóból származó hőt vissza tudnák nyerni, és a malátázás folyamatában fel tudnák használni. A tulajdonos hozzátette,
„Mezőgazdászokkal is tárgyaltunk, akik a mezőgazdasági folyamatot végigvinnék az árpa termesztésével kapcsolatosan, és mi biztosítanánk a felvásárlást ugyanúgy, ahogy a krumplival is. A tervek tehát adottak,
Ezek a beruházások ugyanis Simonban vakvágányra kerültek a földgáz hiánya miatt. Nagyon sokat tárgyaltunk a község elöljáróival, és bár látjuk, hogy próbálnak megoldást találni, előrelépés nincsen” – nehezményezte Lénárd.
Így ha belátható időn belül nem sikerül előrelépést elérni az ügyben, nagy valószínűséggel más helyszínt kell keresniük a két üzem számára. „Bármennyire szeretnénk, Szentsimonban nem tudunk egyről a kettőre lépni. Már így is több százezer eurót költöttünk el az engedélyeztetésre, épületeket bontottunk le, újakat építettünk, a burgonyafeldolgozó szinte kész állapotban van. Mindez után természetes, hogy itt szeretnénk létrehozni az üzemeket, de ha valami radikális változás nem történik, nem tudunk fejleszteni. Úgy tűnik, arra kényszerülünk, hogy más helyszínt válasszunk, de mindenképp szeretnénk Székelyföldön maradni, és
Logisztikai szempontból is fontos lenne itt maradni, arról nem is beszélve, hogy mindkét üzem esetében már egyeztettünk a helyi gazdákkal, akik számítanak erre a lehetőségre” – zárta Lénárd.
A helyi önkormányzat valóban elkövetett mindent, hogy a településen kiépítsék a gázhálózatot: még tavaly elkezdték a tárgyalásokat a Hargaz (Hargita Gáz) szolgáltatóval, idén tavasszal pedig szerződést is kötöttek egy nyomáscsökkentő állomás építésére – elevenítette fel érdeklődésünkre Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere.
Nyomáscsökkentő állomás Csíkszéken. A projekt szempontjából kár, hogy nem pont Szentsimonban van. Hátráltató tényező
Fotó: Pinti Attila
„Ezt a munkálatot ki is fizettük az akkori árak szerint, ami 70 ezer lejt jelentett, és szerződésbe foglaltuk, hogy november végéig meg is épül az állomás. Közben azonban kiderült, hogy egy májusi törvénymódosítás következtében ennek a munkálatnak az ára 800 ezer lejre emelkedett, ezért a román gázvezeték-hálózatot kezelő Transgaz nem kötötte meg a szerződést a Hargazzal. Így, bár érvényes szerződésünk van, és ki is fizettük a munkát, egyelőre úgy néz ki, mégsem fog megvalósulni” – magyarázta a polgármester.
A nyomáscsökkentő állomás árának tizenkétszeres növekedését Kovács Domokos, a Hargaz vezetője is megerősítette. Mint mondta, pár napon múlt a simoni gázhálózat ügye, hiszen a kormányhatározat napokkal az után jelent meg, hogy megkötötték a szerződést az önkormányzattal. Ezért, amikor felvették a kapcsolatot a Transgazzal, már nem kötöttek velük szerződést az áremelkedés miatt.

Biochipset gyártana Csíkszentsimonban a Lixid Projekt Kft., az ahhoz szükséges alapanyagot, azaz a pityókát székelyföldi gazdáktól vásárolná fel. A csíki gazdák üdvözlik a feldolgozóépítés hírét.
„Voltunk a polgármesterrel a Transgaznál, és az egyértelművé vált, hogy a régi árban már biztosan nem lehet kivitelezni a munkálatot. Felmerült az a lehetőség is, hogy egy már meglévő, de használaton kívül lévő állomást helyezzünk át Szentsimonba, mert ez jóval kevesebbe kerül, mint egy új megépítése. Erről küldünk az önkormányzattal közösen egy kérést a Transgazhoz, és
A 800 ezer lejt ugyanis biztosan nem tudják kifizetni, és még mindig csak a nyomáscsökkentő állomásról beszélünk, emellett azonban még rengeteg egyéb kell a hálózat teljes kiépítéséhez, ami hatalmas összegekbe kerül” – zárta Kovács.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
1 hozzászólás