Tartalmas időszak előtt áll Sepsibükszád község: a napokban elindították az új, Olt-folyón átívelő híd építési munkálatait, valamint két kilométer útszakasz újjáépítése is elkezdődött.
Bodor Attila sepsiszentgyörgyi tervezőt úgy ismerik a városban, hogy hozzá lehet fordulni, ha ökoházat szeretne építtetni az ember. A „hagyományos” megbízások sem kerülik el, így arról érdeklődtünk, milyen trendeket lát érvényesülni az építkezések terén.
Bár sokan már a nyári szabadság után áhítozunk, a kikapcsolódás még várat magára. Viszont mi a Rádió GaGánál szeretnénk könnyebbé tenni a dolgos napokat. Újabb játékot indítunk, ahol számos nyereménnyel gazdagodhatsz. Ezúttal a mesterségeddel nyerhetsz.
Ünnepi műsorral nyitották meg a gelencei emlékházat szombaton. A faluközösség apraját-nagyját megmozgató rendezvényen történelmi visszatekintéssel, néptáncelőadással és gyermekfoglalkozásokkal avatták fel az újonnan berendezett Héjja-házat és udvarát.
Közel három, fegyházban töltött év után, 2021. július 19-én térhetett haza a terrorizmus vádjában elítélt felső-háromszéki Beke István és Szőcs Zoltán. Beke István változatlanul érzi a hatalom „törődését.”
Több mint egy hónap telt el azóta, hogy Erdővidéken két családot is szörnyű veszteség: a 23 éves, nehéz múlttal rendelkező Vásárhelyi Jób Barna és testvére vargyas-szorosi háza, és a bibarcfalvi, egy gyermekes Trinfa család háza is porig égett.
Telt házzal ünnepelte meg Sepsiszentgyörgyön a Diakónia Keresztyén Alapítvány Idősgondozó Szolgálata az Ápolók nemzetközi napját.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két előzetes letartóztatásban levő férfi és két bírósági felügyelet alatt álló nő ellen, akiket pénzmosással, uzsorázással és zsarolással vádolnak – számolt be pénteki közleményében a vádhatóság.
Turisztikai szakmai találkozót szervezett a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület (KMTE) csütörtökön este a Székely Nemzeti Múzeumban. Az eseményre hivatalosak voltak a turisztikában érdekelt vállalkozások, intézmények és szervezetek képviselői.
Fokozottan ellenőrzi május 12-ig a Kovászna megyei rendőrség a közutakon kerékpárral vagy rollerrel közlekedőket.
Idén rendhagyó módon a háromszéki megyeszékhelyen is áthalad a csíksomlyói pünkösdi búcsúba tartó Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonat. A sepsiszentgyörgyiek május 17-én 20 órakor köszöntik a zarándokokat a vasútállomáson.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
Minden évben kijár a köszönet, az ünneplés azoknak, akik mások jóllétét szolgálják; a Diakónia Keresztyén Alapítvány sem feledkezik meg azokról a munkatársairól, akik az idősgondozó-szolgálat keretében példaértékűen végzik munkájukat.
Idén is írnak szintfelmérő teszteket a másodikos, negyedikes és hatodikos diákok. A második osztályosoké május 13-án, a negyedikeseké május 21-én kezdődik, a hatodikosok első tesztje pedig május 28-án lesz.
Ünnepélyes avatót követően birtokukba vehették az újonnan elkészült ifjúsági termet a 960 lakost számláló, felső-háromszéki Dálnok fiataljai. Marti István polgármester szerint már időszerű volt egy állandó tér biztosítása a falu gyermekeinek.
Első alkalommal szervez Európa-napi rendezvényt a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet és a Kézdiszéki Középiskolások Szövetsége. Céljuk, hogy betekintést nyújtsanak az Európai Unió működésébe.
A székelyföldi mofetták egyedülálló értéket képviselnek Európában, a kovásznai dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház területén lévő pedig ezek között is igazi kincs.
Újra láthatja, hallhatja a székelyföldi közönség is Rákász Gergely orgonaművész produkcióját, a Lords of the Organ újabb koncertsorozatának köszönhetően. A produkció változatos muzsikákat, hoz látványkoncert formában.
Kedden rajtolt és egészen vasárnapig napig tart a KSE-napok, azaz a kézdivásárhelyi sportnapok 21. kiadása. A helyi sportegyesület és az önkormányzat sportirodája szervezésében zajló rendezvényen számos sportág versenyeit lehet megtekinteni.