
Costi Popică, Márk János és Deák Éva, a rendezvény szervezői beszéltek a kezdeményezésről
Fotó: Tuchiluș Alex
Már szervezkednek a sepsi- és orbaiszéki motorosok, hogy idén is változatosan összeállított ajándékcsomagokkal lepjenek meg csaknem háromezer gyereket. Hogy a Mikulás puttonya tele legyen, ahhoz a közösség segítségére is szükség van.
2024. november 18., 18:582024. november 18., 18:58
2024. november 20., 12:232024. november 20., 12:23
Idén sem marad el a sokak által kedvelt motoros ajándékosztás és felvonulás december 5-én, a Mikulás-napon. Noha pénzbeli támogatást szűkösen kapnak, a kezdeményezők idén is törekedtek rá, hogy újdonságokat hozzanak az ünnepbe:
Márk János szerint az ajándékokat december első napjaiban kezdik csomagolni
Fotó: Tuchiluș Alex
Az ötletgazdák hétfőn ismertették: Kovásznán, valamint Sepsiszentgyörgyön és környékén a szokásos helyek mellett ellátogatnak Illyefalvára, Uzonba és Maksára is. A csomag, amely tavaly tanszereket és édességeket tartalmazott, ezúttal
A forgatókönyv a megszokott módon zajlik, hiszen
A vasparipás Mikulások délután öt órakor együtt gurulnak végig látványosan a városon, a felvonulás végeztével pedig megállnak a városközpontban, ahol fotózkodni lehet velük. Ezután a csapat egy része Kovászna városa felé veszi az irányt, ahol a Szarvas hotel (Hotel Cerbul) parkolójában kiosztják a többi ajándékot is.
Motoros Mikulások vonulnak be Sepsiszentgyörgyre és Kovásznára
Fotó: Farkas Orsolya
Noha az ajándék értéke nem változik, hiszen továbbra is húsz lej körüli összegből állítanak össze egy-egy csomagot, támogatókra szükség van, mert Kovászna városában körülbelül 600, Sepsiszentgyörgyön és környékén 2200 csomag kiosztására készülnek.
„Ennyi fér be az idei évbe. Reméljük, hogy a keretünk is fogja engedni, próbálkozunk” – fogalmazott Márk János, a sepsiszentgyörgyi Független Motorosok Egyesületének vezetője, aki szerint egyre nagyobb igény mutatkozik az ajándékozás kiterjesztésére, csakhogy pénz nincs rá.
Karácsonyfadíszt is tartalmaz a Mikulás csomagja
Fotó: Tuchiluș Alex
Idén már érkeztek adományok a helyi tanácsok, a megye részéről, valamint alapítványtól, egy cégtől és néhány magánszemélytől, ezeket nagy örömmel fogadták. A nehézségek pedig nem tántorítják el őket abban, hogy 2019 óta évről évre megszervezzék az eseményt, saját kezűleg csomagolják be az ajándékokat és kiszállítsák azokat. „Azt sem tudtuk, mivel jár, de belevágtunk. És ez az eredménye” – mutatott rá a kezdeményezés sikerére Costi Popica, a kovásznai rendezvény szervezője.
Itt lehet segíteni a motoros Mikulásokat
Az egyesület adománygyűjtő rendezvényt szervez november 23-án Sepsiszentgyörgyön, az Építők útja 7. alatti motoros Kuckóban, ahol fellép a Selfish Murphy zenekar és a Fun Band is. Ugyanakkor lehetőség van támogatni az egyesületet a következő bankszámlaszámon: RO02UGBI0000522011840RON, név: Független Motorosok Egyesülete.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás