Ők bírságolhatnak a szükségállapot idején

Miniszteri rendelettel jelölte ki kedden a belügyminiszter azon illetékes személyzet körét, amely kihágásokat állapíthat meg és bírságokat szabhat ki a szükségállapot ideje alatt – írja az Agerpres hírügynökség.

Újabb három koronavírus-fertőzött halt meg Romániában

Újabb három koronavírus-fertőzött halt meg Romániában, ezzel 72-re nőtt a betegség halálos áldozatainak száma. Egy 60 éves, Ialomiţa megyei nő, egy 53 éves, Hunyad megyei nő, valamint egy 65 éves, Hunyad megyei férfi vesztette életét – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Újabb három koronavírus-fertőzött halt meg Romániában
2020. március 31., kedd

Közel háromszáz új fertőzött

A legutolsó, hétfő délutáni jelentés óta 293 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust, így Romániában 2245-re emelkedett a fertőzöttek száma – jelentette kedden kora délután a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Közel háromszáz új fertőzött
Közel háromszáz új fertőzött
2020. március 31., kedd

Közel háromszáz új fertőzött

2020. március 31., kedd

Eljárás indul egy koronavírusos beteg ellen, aki hazataxizott a suceavai kórházból

Büntetőjogi eljárás indult egy 79 éves, koronavírussal diagnosztizált Suceava megyei férfi ellen, aki taxival távozott a kórházból, ahelyett, hogy megvárta volna, hogy az előírásnak megfelelően speciális mentőautóval szállítsák otthonába.

Eljárás indul egy koronavírusos beteg ellen, aki hazataxizott a suceavai kórházból
2020. március 31., kedd

Még három koronavírusos haláleset

68-ra emelkedett a regisztrált koronavírusos halottak száma – írja az Agerpres hírügynökség a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) közlésére hivatkozva.

Még három koronavírusos haláleset
Még három koronavírusos haláleset
2020. március 31., kedd

Még három koronavírusos haláleset

2020. március 31., kedd

Életbe léptek az 5-ös és 6-os számú katonai rendeletek

Megjelent a Hivatalos Közlönyben a COVID-19 terjedésének megakadályozását célzó 5-ös és 6-os katonai rendelet, amelyeket hétfőn Marcel Vela belügyminiszter ismertetett.

Életbe léptek az 5-ös és 6-os számú katonai rendeletek
2020. március 31., kedd

Utalhatják a nyugdíjakat az ortodox húsvét előtt

Áprilisban megpróbáljuk korábban utalni a nyugdíjakat – jelentette be hétfőn Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.

Utalhatják a nyugdíjakat az ortodox húsvét előtt
2020. március 31., kedd

Vesztegzár alá került Suceava az elhallgatott fertőzöttek miatt

Teljes vesztegzárat rendeltek el Suceava város területén, megelőzendő a fertőzés továbbterjedését. Ezt a rendelkezést azt követően hozták, hogy kiderült: a hétfő estig koronavírussal diagnosztizált 2109 személy közül 593 Suceava megyei.

Vesztegzár alá került Suceava az elhallgatott fertőzöttek miatt
2020. március 30., hétfő

Jelentősen növekedett egyetlen nap alatt a halálos áldozatok száma

Huszonkettővel emelkedett a koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható halottak száma az országban vasárnaphoz képest, ez az eddigi legnagyobb növekedés 24 óra leforgása alatt a járvány romániai megjelenése óta. Az elhalálozási statisztikát a Suceava megyei adatok dobták meg.

Jelentősen növekedett egyetlen nap alatt a halálos áldozatok száma
2020. március 30., hétfő

Ötvenkettőre emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma Romániában

További öt személy hunyt el a koronavírus-fertőzés következtében Romániában, ezzel 52-re emelkedett az áldozatok száma – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ötvenkettőre emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma Romániában
2020. március 30., hétfő

Közel háromszáz egészségügyi alkalmazott fertőződött meg eddig a koronavírussal

285 egészségügyi alkalmazott fertőződött meg az új koronavírussal Romániában – közölte hétfőn az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Közel háromszáz egészségügyi alkalmazott fertőződött meg eddig a koronavírussal
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból
Megnyitás

Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból

A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.

2020. március 30., hétfő

46-ra emelkedett a koronavírus áldozatainak száma

Két új halálesettel 46-ra emelkedett a koronavírussal fertőzött elhunytak száma hétfőn délutánra – tájékoztat a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

46-ra emelkedett a koronavírus áldozatainak száma
2020. március 30., hétfő

Módosított katonai rendelet: engedményeket tesznek az időseknek

Egészségügyi okokra hivatkozva (például orvosi kezelések) a megszabott időintervallumon kívül is kijárhatnak a 65 éven felüliek. Emellett este 8 és 9 óra között nyilatkozat nélkül sétáltathatják házi kedvenceiket a lakóhelyük közelében.

Módosított katonai rendelet: engedményeket tesznek az időseknek
2020. március 30., hétfő

Közel kétszázzal nőtt a fertőzöttek száma

192-vel nőtt a koronavírusos megbetegedések száma Romániában az elmúlt 24 órában – közölte hétfőn 13 órakor a Stratégiai Kommunikációs Csoport (CGS).

Közel kétszázzal nőtt a fertőzöttek száma
2020. március 30., hétfő

Újabb halálos áldozatokat követelt a koronavírus-fertőzés

Halálhírrel kapcsolatos a Stratégiai Kommunikációs Csoport első hétfői közleménye, amely szerint koronavírussal fertőzött személyek vesztették életüket. 65-re emelkedett az elhunytak száma.

Újabb halálos áldozatokat követelt a koronavírus-fertőzés
2020. március 30., hétfő

Tervezet: hatványozottan többe kerülhet a katonai intézkedések be nem tartásáért kiróható büntetés

Megnövelik a katonai rendeletekbe foglalt intézkedések be nem tartásáért a lakosságnak kiróható bírságok értékét, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet tervezete már elkészült, jelentette be Bogdan Despescu belügyi államtitkár vasárnap este.

Tervezet: hatványozottan többe kerülhet a katonai intézkedések be nem tartásáért kiróható büntetés
2020. március 29., vasárnap

Tovább nőtt a fertőzöttek száma, újabb áldozatot követelt a koronavírus

Negyvenháromra nőtt a koronavírus okozta halálesetek száma Romániában, az ország területén 1815 személynél mutatták ki vasárnap este nyolc óráig a koronavírussal való fertőződést – jelentette be vasárnap este Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetője.

Tovább nőtt a fertőzöttek száma, újabb áldozatot követelt a koronavírus
2020. március 29., vasárnap

Újabb óvintézkedések a járványügyi helyzetben, befagyasztják az energiahordozók árát

További óvintézkedéseket foganatosítanak a román hatóságok az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében – jelentette be vasárnap este Marcel Vela belügyminiszter.

Újabb óvintézkedések a járványügyi helyzetben, befagyasztják az energiahordozók árát

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye