Őrizetbe vették a Kápolnásfalunál halálos balesetet okozó sofőrt

Őrizetbe vették a Kápolnásfalunál halálos balesetet okozó sofőrt

Őrizetbe vette a rendőrség azt a 39 éves, kápolnási sofőrt, aki balesetet okozott Homoródfürdő és Kápolnásfalu között vasárnap délután – közölte hétfőn reggel a rendőrég.

Üdülési jegyek: megszűnik a „járni jár, csak nem jut” helyzet az egészségügyben

E hónaptól az állami költségvetésből finanszírozzák a kórházi alkalmazottak üdülési jegyeit is, így nem fordulhat elő az, hogy ahol saját költségvetésükből nem tudják kigazdálkodni a pénzeket, ott az alkalmazottak nem kapnak vakációs utalványokat.

Üdülési jegyek: megszűnik a „járni jár, csak nem jut” helyzet az egészségügyben
2023. augusztus 13., vasárnap

Halálos baleset Kápolnásfalu és Homoródfürdő között

Két gépkocsi ütközött vasárnap délután Kápolnásfalu és Homoródfürdő között, egy nő a helyszínen életét vesztette. Az érintett útszakaszon forgalmi dugóra kell számítani.

Halálos baleset Kápolnásfalu és Homoródfürdő között
2023. augusztus 13., vasárnap

Amerre Gál Sándorék is menekültek

A nyergestetői csatára való emlékezéskor említettük, hogy miután meghátrálni kényszerültek a többszörös túlerővel szemben, mind Gál Sándor, mind Tuzson János megfogyatkozott egysége a Mitácson keresztül nyert egérutat az ellenség elől.

Amerre Gál Sándorék is menekültek
Amerre Gál Sándorék is menekültek
2023. augusztus 13., vasárnap

Amerre Gál Sándorék is menekültek

2023. augusztus 12., szombat

Hol a legelőnyösebb a gyermeknek?

„Azt kell megérteni, hogy a gyereknek mindkét szülőre szüksége van. Együttműködéssel szolgáljuk azt, hogy a gyerekek kevesebbet sérüljenek” – vallja a pszichológus, amikor a válás után az apára ruházott gyerekfelügyeleti jog következményeiről kérdeztük.

Hol a legelőnyösebb a gyermeknek?
Hol a legelőnyösebb a gyermeknek?
2023. augusztus 12., szombat

Hol a legelőnyösebb a gyermeknek?

2023. augusztus 12., szombat

Kétéves kislány szenvedett bokatörést Kalibáskő közelében

Bokatöréssel szállítottak kórházba egy kétéves kislányt szombaton délután Kalibáskő közeléből, miután az autó, amelyben utazott, árokba csúszott, majd egy hídfőnek ütközött.

Kétéves kislány szenvedett bokatörést Kalibáskő közelében
2023. augusztus 12., szombat

Oszlopnak és kerítésnek csapódva állt meg az autó, kórházba került a sofőr

Az úttestet elhagyva először egy fémoszlopnak, majd egy ház kerítésének ütközött egy jármű szombaton délelőtt Fenyéden. Vezetőjét kórházba szállították.

Oszlopnak és kerítésnek csapódva állt meg az autó, kórházba került a sofőr
2023. augusztus 11., péntek

Vagy kertészetünk lesz, vagy színházunk?

A kulturális és a közintézmények alkalmazottai hetek óta aggódnak, az átlagolvasó pedig napok óta azt látja, hogy az internet tele van a színészek siránkozásaival. Elmagyarázzuk, hogy mi készül, mitől ideges mindenki.

Vagy kertészetünk lesz, vagy színházunk?
Vagy kertészetünk lesz, vagy színházunk?
2023. augusztus 11., péntek

Vagy kertészetünk lesz, vagy színházunk?

2023. augusztus 11., péntek

A székelyudvarhelyi kulturális intézmények munkatársai is tiltakoztak a kormány tervezete ellen

A székelyudvarhelyi kulturális intézmények és a VSK Székelyudvarhely is tiltakozását fejezte ki pénteken a kormány költségcsökkentő tervezete ellen.

A székelyudvarhelyi kulturális intézmények munkatársai is tiltakoztak a kormány tervezete ellen
2023. augusztus 11., péntek

Megsérült egy fiatal sofőr, miután felborult gépkocsijával Maroshévízen

Felborult egy gépjármű Maroshévízen, a sofőrt megsérült és kórházba szállították. Egy fiatal férfi drogtesztje pedig tiltott anyag jelenlétét mutatta ki a rendőrségi igazoltatás alkalmával csütörtökön.

Megsérült egy fiatal sofőr, miután felborult gépkocsijával Maroshévízen
2023. augusztus 11., péntek

Elkezdték a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház felújítását – mutatjuk, hogy milyen lesz

A korábbi elképzelések helyett újratervezést követően kezdődhetett el a Bartók Béla Művelődési Ház felújítása és átépítése Szentegyházán. Mint ismert, a kisváros önkormányzata 6 millió lejt nyert a beruházásra.

Elkezdték a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház felújítását – mutatjuk, hogy milyen lesz
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2023. augusztus 10., csütörtök

Lőrinc tüzes könnyei beteljesíthetik az álmokat

A spanyol származású Lőrincet Kr. u. 258-ban, a Via Tiburtina mellett rostélyra bilincselve elevenen megsütötték, mert fölöttese elfogatása után nem volt hajlandó kiadni az egyház féltve őrzött és időközben általa a szegények között szétosztott kincseit.

Lőrinc tüzes könnyei beteljesíthetik az álmokat
2023. augusztus 09., szerda

Kétezer fejőstehénre kapnak támogatást a szarvasmarhatartók

Összesen közel 150 ezer euró értékű támogatásra számíthatnak azok a Hargita megyei tejtermelők, akik a fejőstehenekre biztosított támogatási program szerdán véget ért második szakaszában igényelték a juttatást.

Kétezer fejőstehénre kapnak támogatást a szarvasmarhatartók
2023. augusztus 08., kedd

Meghaladja a félmillió lejt a vadak által idén okozott károk összértéke

A kártérítési eljárások adatai szerint év eleje óta mintegy 600 ezer lejnyi kárt okoztak a medvék és a farkasok Hargita megyében. Több mint 200 káresetről készült feljegyzés megyeszerte, ezek jó része a háziállat-állományt érintette.

Meghaladja a félmillió lejt a vadak által idén okozott károk összértéke
2023. augusztus 08., kedd

Több autókereskedést és szervizt bírságoltak meg Hargita megyében

Fokozott rendőri ellenőrzést tartottak több Hargita megyei településen hétfőn, az összehangolt akció során autókereskedelemmel, -bérléssel, valamint alkatrész-kereskedelemmel és szervizeléssel foglalkozó egységeket vizsgáltak a hatóságiak.

Több autókereskedést és szervizt bírságoltak meg Hargita megyében
2023. augusztus 08., kedd

Fiatal lány sérült meg Székelyszentléleknél

Két autó ütközött kedd délután Székelyszentléleknél, egy fiatal lányt sérülései miatt kórházba szállítottak.

Fiatal lány sérült meg Székelyszentléleknél
2023. augusztus 07., hétfő

Több mint száz állást fenyeget a megszűnés veszélye a szociális ellátórendszerben

Több mint száz állás szűnhet meg a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságon, ha elfogadja a kormány a költségvetési kiadások csökkentésére irányuló sürgősségirendelet-tervezetet.

Több mint száz állást fenyeget a megszűnés veszélye a szociális ellátórendszerben
2023. augusztus 07., hétfő

Alkohol- és drogtesztet is végeztek a sofőrökön hétvégén

Alkohol- és drogtesztet is végeztek a Hargita megyei rendőrök szombat éjszaka és vasárnap hajnalban – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatásából.

Alkohol- és drogtesztet is végeztek a sofőrökön hétvégén

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye