Az idei középiskolai végzősök mintegy negyede jelentkezett be munkakeresőként a munkaerő-elhelyező és szakképző ügynökséghez Hargita megyében. Többségük vélhetően kérni fogja a munkanélküli-segélyt.
Maros megyei szakemberek hangolják össze a Központi Fejlesztési Régióban azt a szakminisztérium által kezdeményezett ingyenes tbc-szűrőprogramot, amely szeptemberben kezdődik. A mobil laboratóriumokban helyben kimutatják, hogy a jelentkező személy fertőzött-e, még akkor is, ha tünetmentes.
Négy személygépkocsi ütközött Balavásáron Nyárádgálfalva irányában szombat este. A balesetben két kiskorú súlyosan megsérült.
Elsőfokú viharriasztásokat adott ki az ország 24 megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Hargita, Kovászna és Maros megyére is érvényes figyelmeztetések értelmében szerda délutántól csütörtök délelőttig gyakori villámlások által kísért viharok és jégesők alakulhatnak ki.
Maros megyében nem voltak különösebb gondok a játszóterekkel és játszóházakkal, amelyeket az elmúlt időszakban egy országos kampány keretében a fogyasztóvédők vettek górcső alá.
A kilenc személyes kisbuszokat, illetve az annál nagyobb autóbuszokat, valamint a teherszállításra használt járműveket ellenőrzi a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság jövőhéten. A július 22-28. közötti akció célja a közúti balesetek megelőzése.
Súlyos közúti baleset történt Maros megyében szombat este: két személygépkocsi ütközött Libánfalva görgényszentimrei bejáratánál. Az ütközés következtében az egyik jármű még a közeli hídfőnek is nekicsapódott.
Bár Maros megyében nem ütötte fel a fejét a sertéspestis, az állategészségügyi szakemberek folyamatosan ellenőrzik a piacokat, gazdaságokat, és megfigyelés alatt tartják a vaddisznókat is. Nemrég 71, Maros megyén áthaladó, igazolatlan származású sertést volt kénytelen elpusztítani az illetékes hatóság.
Betervezett munkálatok miatt péntek reggel 8 órától szünetel a gázszolgáltatás Dózsa György községben, a községközpontban, Teremiújfaluban és Nagyteremiben.
Hatodik alkalommal szervez családnapot a Maros megyei Bonyhán az Erdélyi Református Nőszövetség. A szombati alkalomra Erdély minden szegletéből érkeznek vendégek, akiknek fontos az egység és a közösség.
Rosszabbak a tavalyiaknál az érettségi eredmények mindhárom székelyföldi megyében. Az elmúlt öt év legalacsonyabb átmenési arányát mérték országosan a vizsgasorozaton, az óvások előtti eredmények alapján.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Miközben javában tart az érettségi írásbeli szakasza, az egyetemek már a következő szakaszra készülnek: július közepétől kezdőnek az iratkozások az egyetemekre. A Hargita és Kovászna megyei diákoknak helyben is van lehetőségük továbbtanulni, de sokan Marosvásárhelyre és Kolozsvárra mennek.
Aláírásokat gyűjtenek, a prefektúrától kérnek segítséget a nagysármásiak, így remélve, hogy megoldódnak a minden nyáron időszerű ivóvízgondok a településen. A kisvárosban több mint kétszáz család lakik tömbházban, nekik a legnehezebb, hogy napokig üresen kong az ivóvízvezeték.
Maros megyében szervezik idén az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) vándortáborát július 30. és augusztus 4. között.
Több Maros megyei településen is károkat okozott a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és a viharos erejű szél csütörtök délután.
A székelyföldi turizmusról, a turisztikai törvénytervezet újdonságairól és a vakációs jegyekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról tartott sajtótájékoztatót Csíkszeredában László Endre turisztikai szakember. Számos érdekességre derült fény.
Továbbra sem rendeződtek a tanulóvezetők immár három éve fennálló problémái: Hargita megyében az elméleti és a gyakorlati vizsga közötti várakozási idő még mindig eléri a három hónapot, Maros megyében pedig a másfél-két hónapot. A gépjárműbejegyzésre várók kedvezőbb helyzetben vannak.
Több romániai kórházat is informatikai támadás ért az elmúlt időszakban, ezért az egészségügyi minisztérium figyelmeztetést adott ki minden romániai egészségügyi létesítmény számára. A székelyföldi kórházakban egyelőre nem történt ilyen jellegű támadás.