
Kastélynapokra készülnek Marosvécsen
Fotó: Haáz Vince
Kulturális programokkal, diákok által előadott rockoperával várják az érdeklődőket hétvégén a Marosvécsi Kastélynapokon. A Kemény-várkastélyban rendezendő kétnapos eseményre előzetes regisztráció szükséges.
2020. október 01., 19:212020. október 01., 19:21
Minden korosztályt megszólító programokkal várják a látogatókat szombaton és vasárnap a marosvécsi Kemény-várkastélyban. A Kemény Auguszta Kulturális Egyesület és az AntePortum Egyesület által szervezett esemény minden programpontjára a járványügyi előírások miatt előzetesen be kell jelentkezni.
– emelte ki a kastélynapok gazadag programkínálatából az egyik legérdekesebbnek ígérkezőt Tóth Andrea szervező. Megkeresésünkre elmondta, a Maros megyei rendezvényt nagy érdeklődés övezi, sokan regisztráltak már. „Ha nem is lesznek nyolcszázan, mint az első kastélynapokon, most is sokan kíváncsiak, sokan szeretnének részt venni. Látszik, hogy az emberek ki vannak éhezve a kultúrára” – tette hozzá a szervező.
Szombaton 11 órakor az ünnepélyes megnyitón felavatják a gipszöntvény címertartó oroszlánt, majd Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó, az esemény fővédnöke mond köszöntő beszédet. A megnyitón ugyanakkor jelen lesz Ördög Ferenc marosvécsi polgármester, Farkas Balázs, Csíkszereda ügyvivő főkonzulja, Nagy-Kemény Géza, a Kemény Auguszta Kulturális Egyesület elnöke, a kastély egyik tulajdonosa és Ugron Győző, az AntePortum Egyesület ügyvezető igazgatója.
Az estig tartó programok között szerepel kerekasztal-beszélgetés a hazai műemlékvédelemről kastély- és kúriatulajdonosokkal, képviselőkkel, szakértőkkel.
A rendezvény keretében Nemesek hagyatéka: kecsesség, tartás és rend címmel reneszánsz táncbemutatót és oktatást tart az Arany Griff Rend, középkori legendás falképekről tudhatnak meg érdekességeket a jelenlevők. Délután 4 órától kezdődik A mű időnkben nem így volt – Kalamajka című, a csíkszentgyörgyi Székely Góbék kabaré előadása, amely az egyetlen fizetős program, ahová 15 lejes belépőt kell váltani. Tóth Andrea felhívta a figyelmet arra, hogy az előadásra még csak néhány hely maradt. A napot pálinka- és borkóstoló, majd a Stonecrops együttes koncertje zárja.
Vasárnap sem unatkozhatnak a kastélynapozók: Tisza Kálmán A gróf Tisza család krónikája című könyvét mutatja be a szerző és Haller Béla, majd Egy évszázad regéje címmel a 99 esztendős báró Apor Csabával lesz beszélgetés. Ugyanakkor néptánctalálkozó, divatbemutató és lantkoncert is biztosítja majd a jó hangulatot.
Mindkét napon állandó programok várják az érdeklődőket: kastélylátogatás idegenvezetővel, kincskeresés, Legendárium-filmmaraton, filmvetítés az erdélyi kastélyok történetéről, piknikezési lehetőség a kastélyparkban. A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvényre történő bejelentkezés napokra lebontva érhető el. Külön regisztráció szükséges a rendezvény mindkét napjára, illetve azokon belül is valamennyi programra. Regisztrálni az esemény Facebook-oldalán lehet.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!