Szakképzett munkaerő hiányában jelentősen csökkent a vállalatok nyeresége

A megfelelő munkaerő hiánya miatt a romániai vállalkozások zömének érezhetően csökkent az évi nyeresége – derül ki a Best Jobs állásközvetítő portál nemrég közzétett felméréséből. 

Két halálos áldozatot is követelt a héten a száraz növényzet égetése

Elszenesedett holttestet találtak a tűzoltók, miután egy erdődubistei tarlótűzhöz riasztották őket péntek délután. A héten ez volt a második olyan eset Maros megyében, amikor emberéletet követelt a száraz növényzet égetése.

Két halálos áldozatot is követelt a héten a száraz növényzet égetése
2019. április 05., péntek

Rodostóba utazhat ősszel a katolikus iskola húsz tanulója

II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választását ünnepelték Marosvásárhelyen pénteken a nevét viselő római katolikus gimnázium tanulói, tanárai és szülői közössége. Egy felajánlás szerint a tanintézmény kiemelkedő teljesítményt elérő tanulói Rodostóba utazhatnak.

Rodostóba utazhat ősszel a katolikus iskola húsz tanulója
2019. április 05., péntek

Még mindig kritikus a biciklis tömeg

Bár egyre több a kerékpáros, a biciklizés körülményei cseppet sem javulnak Marosvásárhelyen, ahol már évek óta a Critical Mass elnevezésű felvonulással jelzik, hogy egyáltalán nem barátságos a városi közlekedés egy kerékpáros számára.

Még mindig kritikus a biciklis tömeg
Még mindig kritikus a biciklis tömeg
2019. április 05., péntek

Még mindig kritikus a biciklis tömeg

2019. április 04., csütörtök

Potápi: a katolikus iskola újraalapítása nemcsak össznemzeti, hanem emberjogi kérdés is volt

A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban első alkalommal osztották ki a Rákóczi-díjakat, így is megköszönve azok munkáját, kitartását és harcát, akik sokat tettek az iskola újraalapításáért.

Potápi: a katolikus iskola újraalapítása nemcsak össznemzeti, hanem emberjogi kérdés is volt
2019. április 04., csütörtök

Sajtok csatája lesz Marosvásárhelyen

Kilenc termelő összesen több mint kétszáz fajta sajttal érkezik a másodszorra megszervezett marosvásárhelyi sajtmustrára. A Rákóczi-lépcső alatt április 5-én egész nap nem csak kóstolni és vásárolni lehet majd a különböző sajtokat, de meg is versenyeztetik azokat, a rendezvény egyik legérdekesebbnek ígérkező programpontja lesz a Sajtok

Sajtok csatája lesz Marosvásárhelyen
Sajtok csatája lesz Marosvásárhelyen
2019. április 04., csütörtök

Sajtok csatája lesz Marosvásárhelyen

2019. április 04., csütörtök

Huszonötezer lejes pénzbírságot kaptak, mert nem takarították el a lenyesett ágakat

Hetek óta nem szedi össze a levágott faágakat a zöldövezetekről, járdákról a marosvásárhelyi városháza által megbízott cég. A környezetőrség, lakossági feljelentés alapján megbüntette őket.

Huszonötezer lejes pénzbírságot kaptak, mert nem takarították el a lenyesett ágakat
2019. április 03., szerda

Két keréken az iskolába

Közel háromszáz gyermek bringázik, illetve rollerezik reggelente a héten három marosvásárhelyi iskolába. A Művészeti Gimnázium, a Református Kollégium és a 7-es számú Általános Iskola diákjai kapcsolódtak be a Bringázz a suliba! elnevezésű akcióba, amelynek célja a kerékpározás népszerűsítése.

Két keréken az iskolába
Két keréken az iskolába
2019. április 03., szerda

Két keréken az iskolába

2019. április 02., kedd

Ballagásra felújítanák a Bolyai teret és a parkot

A marosvásárhelyi városi kertészet és a Sapientia–EMTE kertészmérnökei segítségével újítják fel a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium előtti teret, illetve parkot.

Ballagásra felújítanák a Bolyai teret és a parkot
2019. április 02., kedd

Padlófűtéssel, termálfürdőkkel helyezték kényelembe magukat a rómaiak nálunk

A római kori ásatások megkezdésekor a mikháziak attól tartottak, hogy „dák leletek” kerülnek felszínre, és a dákkultusz éltetésének a helyszíne lesz a falu. Mára elmúltak a félelmeik, ugyanis sok minden kiderült – nem a dákokról, hanem az ott állomásozó római katonákról.

Padlófűtéssel, termálfürdőkkel helyezték kényelembe magukat a rómaiak nálunk
2019. április 02., kedd

Tíz perc alatt kiszabadít a hó fogságából Székelyföld egyetlen lavinamentő kutyája

Kevesebb mint tíz perc alatt találta meg és ásta ki a hó alá betemetett embereket Tas, Székelyföld egyetlen lavinamentő kutyája, aki a Fogarasi-havasokban kellett újra bizonyítson gazdájával együtt a lavinamentő címéért.

Tíz perc alatt kiszabadít a hó fogságából Székelyföld egyetlen lavinamentő kutyája
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Diószegi László: nekem a Sepsi OSK jelenti a mindent
Megnyitás

Diószegi László: nekem a Sepsi OSK jelenti a mindent

Minden hazai mérkőzés előtt órákkal a stadionba érkezik, és „felhergeli a medvét”, hogy hajtsa meg azokat a játékosokat, akik nem teszik oda magukat – mesélte portálunknak Diószegi László, a Sepsi OSK szuperligás labdarúgócsapat elnöke.

2019. április 02., kedd

Nem betegség, hanem állapot

Négyszer több fiú érintett az autizmusban, mint lány, és míg korábban száz gyerekből egy volt autista, most ötvenből egy ezzel az állapottal jön a világra. Kék lufikat eregettek az autizmus világnapján Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is.

Nem betegség, hanem állapot
Nem betegség, hanem állapot
2019. április 02., kedd

Nem betegség, hanem állapot

2019. április 02., kedd

Hamis ruhákat árult, a pénzbírság mellett bűnügyi kivizsgálást is indítottak ellene

A marosvásárhelyi ócskapiacon tartott helyszíni terepszemlét a rendőrség csalások felderítésével és kivizsgálásával foglalkozó ügyosztálya.

Hamis ruhákat árult, a pénzbírság mellett bűnügyi kivizsgálást is indítottak ellene
2019. április 01., hétfő

Életmentő gépekkel gyarapodott a gyermekszívsebészet

Összesen 160 ezer euró értékű felszerelést adományozott a Maros megyei sürgősségi kórház szívsebészeti és transzplantációs részlegének a Mentsétek meg a Gyermekeket Alapítvány.

Életmentő gépekkel gyarapodott a gyermekszívsebészet
2019. április 01., hétfő

TDK, ahol a szívbetegség a legvonzóbb

Egy nappal hosszabb idén az orvostanhallgatóknak szervezett Tudományos Diákköri Konferencia, amelyet április 3–6. között immár 26. alkalommal szerveznek meg.

TDK, ahol a szívbetegség a legvonzóbb
TDK, ahol a szívbetegség a legvonzóbb
2019. április 01., hétfő

TDK, ahol a szívbetegség a legvonzóbb

2019. április 01., hétfő

Sörgyárosról és költőről neveztek el utcákat Marosvásárhelyen

Két, eddig névtelen marosvásárhelyi utcácska fogja viselni az elkövetkezőkben Bürger Albert és Friedrich Schiller nevét Marosvásárhelyen.

Sörgyárosról és költőről neveztek el utcákat Marosvásárhelyen
2019. március 31., vasárnap

Új rohammentő-munkapontot avattak Marosvásárhelyen

Új rohammentő-munkapontot avattak vasárnap délelőtt Marosvásárhelyen, az Azomureș vegyi kombinát bejáratánál. Ezáltal a SMURD munkatársai jóval hamarabb kiérhetnek a közelben történő balesetek helyszínére. 

Új rohammentő-munkapontot avattak Marosvásárhelyen
2019. március 31., vasárnap

Elkezdődött az erdőtelepítések időszaka, facsemeték millióit ültetik el

Van, ahol még a hóolvadást várják, máshol már javában ültetik a facsemetéket a székelyföldi erdőkben. A tavasz az erdőtelepítések időszaka, és mint minden évben, most is többmilliós nagyságrendben kerülnek földbe a növendék fák.

Elkezdődött az erdőtelepítések időszaka, facsemeték millióit ültetik el

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye