Feszítővágóval tudták kiszabadítani a teherautóval ütköző Dacia utasait

Feszítővágóval tudták kiszabadítani a teherautóval ütköző Dacia utasait

Súlyos közúti baleset történt szombat reggel Fehéregyházán, a 13-as jelzésű országúton: két teherautó és egy személygépkocsi ütközött, utóbbi négy utasát kórházba kellett szállítani.

Hiányzik az óvoda az online oktatásban résztvevő kicsiknek

Nem lehet helyettesíteni az óvodások online oktatását azzal, ami ebben a korban a legfontosabb: hogy egymás között, „szemtől szemben” szocializálódjanak a gyerekek – véli a maroskeresztúri Ilyés Enikő óvónő, akivel a kisgyerekek online oktatásáról beszélgettünk.

Hiányzik az óvoda az online oktatásban résztvevő kicsiknek
2020. november 27., péntek

Két, illegálisan tartott fegyvert foglalt le a Maros megyei rendőrség

Házkutatást tartott november 26-án a Maros megyei rendőrség ügyészi felügyelettel egy segesvári személy lakásán. A nyomozók olyan információ birtokába jutottak, amely szerint a gyanúsított engedélyköteles fegyvereket tart.

Két, illegálisan tartott fegyvert foglalt le a Maros megyei rendőrség
2020. november 27., péntek

249 új fertőzött és négy elhunyt személy egy nap alatt Maros megyében

Maros megyében az utóbbi 24 órában 249 új fertőzött személyt vettek nyilvántartásba, négyen pedig életüket vesztették a vírusfertőzés okozta szövődmények következtében.

249 új fertőzött és négy elhunyt személy egy nap alatt Maros megyében
2020. november 26., csütörtök

Mezőség mosolya – online bemutató a Maros Művészegyüttesnél

Új bemutatóval készül közönség elé lépni a Maros Művészegyüttes november 27-én 19 órától. Az új produkció az együttes közösségi oldalán online tekinthető meg.

Mezőség mosolya – online bemutató a Maros Művészegyüttesnél
2020. november 24., kedd

Tizenöt koronavírus-fertőzött személy hunyt el

Meghaladta a 11 ezret azoknak a Maros megyeieknek a száma, akik eddig megfertőződtek az új koronavírussal. A prefektúra tájékoztatása szerint az utóbbi egy napban 126 új fertőzött személyt vettek nyilvántartásba.

Tizenöt koronavírus-fertőzött személy hunyt el
2020. november 23., hétfő

Interaktív online felületre költözik idén az Angyalkaraván

Idén sem marad el a kézművesek, alkotóművészek egyedi termékeinek értékesítését segítő Angyalkaraván. Míg az előző években a székelyföldi városokban szervezett eseményeken a kisvállalkozók személyesen várták az érdeklődőket, ezúttal a vásár online térbe kényszerül. 

Interaktív online felületre költözik idén az Angyalkaraván
2020. november 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: Székelyföldön június a megszokott időpont

A járványhelyzet miatt elsősorban online térben tartják meg szombaton az Európai Múzeumok Éjszakáját. A székelyföldi múzeumok azonban jellemzően a Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombaton – június második felében – szervezik meg a rendezvényt.

Múzeumok Éjszakája: Székelyföldön június a megszokott időpont
2020. november 11., szerda

Egészségük megóvása érdekében tiltakoznak az állatorvosok

Naponta öt állatorvos tüntet a Maros Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság székhelye előtt, csatlakozva ahhoz az országos szintű megmozduláshoz, amellyel a koronavírus-járvány alatti kiszolgáltatott helyzetükre hívják fel a figyelmet a szakemberek.

Egészségük megóvása érdekében tiltakoznak az állatorvosok
2020. november 06., péntek

Őrizetbe vették az orvvadászokat

Két Maros megyei férfit vettek őrizetbe fegyvertartásra vonatkozó szabályok megsértése és orvvadászat gyanújával pénteken.

Őrizetbe vették az orvvadászokat
Őrizetbe vették az orvvadászokat
2020. november 06., péntek

Őrizetbe vették az orvvadászokat

2020. november 01., vasárnap

Csendes emlékezés Mindenszentek ünnepén

A halál elkerülhetetlenségének tudatával, de a hit szerinti örökkévalóságban való találkozás reményében keresték fel Székelyföld-szerte a temetőket november elsején, Mindenszentek ünnepén az elhunytak hozzátartozói.

Csendes emlékezés Mindenszentek ünnepén
Csendes emlékezés Mindenszentek ünnepén
2020. november 01., vasárnap

Csendes emlékezés Mindenszentek ünnepén

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn
Megnyitás

A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn

Alapos részletességgel kidolgozott kergemobilok, jelmezben, fürdőköpenyben vagy éppen retró sífelszerelésben lesikló gyerekek, nők és férfiak, illetve asszonyt cipelők szórakoztatták szombaton a Hargitafürdőre kilátogatókat. Az „újraélesztett” Kerge Olimpia tömeget mozgatott meg.

2020. november 01., vasárnap

Facebook-bejegyzés kellett ahhoz, hogy a hatóságok közbelépjenek

A közösségi oldalakon kért segítséget egy fiatal marosvásárhelyi nő, aki arról számolt be, hogy családjával egy lakásban tartózkodik, valamennyiük egészségi állapota rossz, és miután nagymamájának hőemelkedése is lett, életét vesztette.

Facebook-bejegyzés kellett ahhoz, hogy a hatóságok közbelépjenek
2020. október 31., szombat

A tapasztalt és a fiatal – Maros megyei tanácsosokkal beszélgettünk

Huszonkilenc Maros megyei tanácsos tette le az esküt pénteken, vállalva, hogy legjobb tudásuk szerint dolgoznak a megye lakosságáért. Az ülés előtt egy rövid interjút készítettünk a megyei önkormányzat legidősebb tagjával, Szabó Árpáddal, valamint a legfiatalabbal, Birtalan István Balázzsal.

A tapasztalt és a fiatal – Maros megyei tanácsosokkal beszélgettünk
2020. október 29., csütörtök

Szabályokhoz kötött a temetőlátogatás mindenszentekkor és halottak napján

A szabadtéri maszkviselés szabálya a temetőkertek esetében is érvényes, mint ahogyan a távolságtartást is be kell tartani azoknak, akik halottaik sírjához látogatnak el. Székelyföld több településén már második hete a piros forgatókönyv van érvényben, ezért elővigyázatosságra intenek a hatóságok.

Szabályokhoz kötött a temetőlátogatás mindenszentekkor és halottak napján
2020. október 28., szerda

Egy nap alatt 12 haláleset és 191 új fertőzött

Maros megyében eddig 4601 személy fertőződött meg a koronavírussal – tájékoztat a kormányhivatal, amelynek szerdai adatai szerint az utóbbi egy napban 191 új esetet vettek nyilvántartásba.

Egy nap alatt 12 haláleset és 191 új fertőzött
2020. október 27., kedd

Felborult az autó, szerencséjük volt az utasoknak

Lesodródott az úttestről és felborult egy személygépkocsi kedd reggel Segesdnél, a helyszínre tűzoltókat riasztottak.

Felborult az autó, szerencséjük volt az utasoknak
2020. október 26., hétfő

A legrosszabbra készülnek a vendéglátásban dolgozók

A túlélésért és az alkalmazottak megtartásáért dolgoztak a vendéglátósok: a székelyföldi vendéglátóipari egységek zöménél veszteséges évvel számolnak. A szakmabeliek úgy vélik, azon döntés, hogy a teraszok továbbra is nyitva tarthatnak, csupán „kegyelemdöfés”.

A legrosszabbra készülnek a vendéglátásban dolgozók
2020. október 23., péntek

Mentőhelikopter szállította kórházba a karján megsérült férfit

Baleset történt munkavégzés közben, kukoricabegyűjtéskor a Cintos községhez tartozó faluban, Csekelakán péntek délután. A helyszínre mentőhelikoptert riasztottak.

Mentőhelikopter szállította kórházba a karján megsérült férfit

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM