Noha a városnapok programjában is csak egyetlen sort írtak róla: Salvador Dali-kiállítás megnyitója a Várban, és utána sem mondott senki semmi többet, mégis eredeti Dali-alkotások vannak „elrejtve” Marosvásárhelyen.
A magyarországi P. Mobil együttes énekesének koncertvégi biztatása, mozogjatok és fürödjetek, találó jelszó az idei marosvásárhelyi városnapokra, amikor minden este zuhogó esőben zajlottak a koncertek.
Már lélekben készülődnek a június elsejei gyermeknapra a szülők és természetesen a gyermekek is, és hogy ne csak plusz édességet jelentsen ez a nap, összefoglaljuk, milyen programokkal lehet megajándékozni az ünnepelt gyermekeket Marosvásárhelyen.
Az egyre sikeresebb Kastély Erdélyben programról, Károly herceg háromszéki vakációiról és a román kormány épített örökségeinkhez való hozzáállásáról is beszélt lapcsaládunknak Balázsi-Pál Ágnes, a PONT csoport igazgatója.
Elöntötte a víz a Maros megyei Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) udvarát és műhelyét pénteken. A néhány óra alatt lehullott jelentős mennyiségű csapadék a város hulladéktárolójából lemosta a szemetet, amely eldugaszolta egy híd átereszét.
Felállványozták a Bolyai Farkas Gimnáziumnak és a Református Kollégiumnak otthont adó épület egy részét csütörtökön, és nekifogtak a külső tatarozásnak. A teljes épületet a telekkönyvezés befejezése után újítja fel a református egyház.
Ideiglenes jelleggel végrehajtói feladatkörrel rendelkező igazgatótanácsi alelnököt neveztek ki a marosvásárhelyi Transilvania repülőtérnél Ioan-Petru Pop személyében.
Igazi felüdülés egy délelőtti séta a marosvásárhelyi napi piacokon, ahol minden asztal roskadozik a sok idényzöldségtől, és már illatos hazai epret is lehet vásárolni, jó áron. Cseresznyéből még nincs igazi kínálat, de jövő hétvégétől talán már lehet décsei ropogós cseresznyét is kapni.
Hivatalosan is megnyitották csütörtök délben Marosvásárhelyen a kézműves kirakodóvásárt, ahol majdnem minden sátorban eredeti népművészeti értékeket, tárgyakat, ruhákat lehet vásárolni, illetve idén az előző évekhez képest nagyobb teret kaptak a virágtermesztők.
Egymásnak ellentmondó következtetésekre jutottak a magyarokkal foglalkozó képviselőházi albizottság román ajkú tagjai a sepsiszentgyörgyi munkaülésen.
Lucian Chiriac ügyvéd és Ferencz László egyetemi docens vehette át Marosvásárhely díszpolgári címét kedden este a Kultúrpalotában. A városnapokon átadott kitüntetés kisebb felháborodást okozott, hiszen Kincses Előd azzal vádolja jogász kollégáját, hogy 1990 márciusában, fiatal ügyészként döntő szere
Pontosan meghatározott folyamatok és gondosan összeválogatott hozzávalók – köztük a pityóka és a kötelező „kellék”, a kovász –, a készítő rutinja, illetve nagy fokú hozzáértése teszi ízében és kinézetében is összetéveszthetetlenné a kemencében sült hagyományos csíki házi kenyeret.
A modern rabszolgaság valós veszélyeiről, az áldozatok behálózásának módszereiről beszéltek az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség munkatársai a diákoknak.
A képviselőház kiegészítette a héten azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében a visszamaradó szennyeződés által érintett térségek lakói két évvel korábban kérhetik nyugdíjazásukat.
Aláírták a szakminisztériumban a marosvásárhelyi Természetrajzi Múzeum uniós pénzekből való felújítását a héten. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szerint a napokban a Kultúrpalotára vonatkozó szerződést is megkötik.
Az erdőszentgyörgyi Pad nevű tisztáson június 24-25-én szervezik meg az ötödik Marosszéki Lófuttatást, amelyről kikerül a budapesti Nemzeti Vágta egyik résztvevője is. A sok újdonság közül kiemelkedik az angol telivérek számára szervezett különfutam.
A Tompa Miklós Társulat idei évadának utolsó nagytermi bemutatója Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása című darabja, amelyet „mindenütt jó, de legjobb két részben” műfaji megjelöléssel láttak el az alkotók.
Menet közben kigyulladt a marosvásárhelyi tömegközlekedési vállalat egyik autóbusza, amely szerdán a Dózsa György utcán haladt a város főtere felé. A tűzesetet a motornál keletkezett rövidzárlat okozta. Senki nem sérült meg az incidens nyomán.
A Keresztelő Szent János plébánia épületébe hívja munkamegbeszélésre a Római Katolikus Státus Alapítvány és a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői bizottsága az iskola ügyében érintett intézmények képviselőit.