
Az előadás próbája. A címszerepben Berekméri Katalint láthatjuk
Fotó: Rab Zoltán
A Tompa Miklós Társulat idei évadának utolsó nagytermi bemutatója Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása című darabja, amelyet „mindenütt jó, de legjobb két részben” műfaji megjelöléssel láttak el az alkotók. Az előadást Perczel Enikő nyersfordítása alapján viszik színre a Mohácsi testvérek.
2017. május 24., 12:052017. május 24., 12:05
Az öreg hölgy látogatása című előadás színrevitele kapcsán a rendező, Mohácsi János így fogalmaz: A totális csőd felé prosperáló szülővárosába tér vissza Claire Zachanassian, a milliárdos üzletasszony, talán utoljára, talán nosztalgiázni; mindenesetre először azóta, hogy több évtizede kitaszították onnan ugyanazok, akik most kitörő örömmel fogadják. Alig-alig felnőtt lányként üldözték el valaha, miután olyan méretes, kövér bűnt követtek el ellene, amit képtelenség megbocsátani nekik.
Talán a kora teszi, talán a mindannyiunkban ott bujkáló kísértés a könyörületre, a milliárdos asszony olyan ajánlatot tesz a lepukkant kisvárosnak, amely mindörökre felvirágoztatná a valaha jobb napokat látott megyeszékhelyet; a települést magát, a gyárakat, az ipart, a mezőgazdaságot, a kereskedelmet egyaránt, és személyesen is ragyogó jólétet és felhőtlen boldogságot hozna az emberek életébe, valamint örök vasárnap délutáni két gombóc csokoládéfagylaltot.
Viszont a kedves, éltes hölgy cserébe kér valamit; valamit, amit mindenki, akiben egy hangyányi morál vagy akár csak tisztesség lakozik, azonnal visszautasítana, ahogyan a város is egy emberként, felháborodottan küldi vissza az ajánlatnak még a gondolatát is a feladónak. Vagy csak azt hiszi. Mert a gondolat, ahogy a gondolatok szokták, elszabadul.
A címszerepben Berekméri Katalint láthatjuk viszont, a népes szereposztás további tagjai: Ördög Miklós Levente, Kilyén László, Nagy Dorottya, Kiss Bora, Csíki Szabolcs, Galló Ernő, Moldován Orsolya, László Csaba, Lajter Ernesztó, Korpos András, P. Béres Ildikó, Bokor Barna, Tollas Gábor, Varga Andrea, Kovács Botond, Simon Boglárka Katalin, Henn János, Varga Balázs, Ruszuly Ervin, Lőrincz Ágnes, Biluska Annamária, Gecse Ramóna, Huszár Gábor, Máthé Zsolt, Czüvek Loránd, Demeter Márk Cristopher, Szakács László, Klaudia Kuruczová, Pál Zoltán, Rákosy Ancsa, Zádor Fanni. Dramaturg: Mohácsi István; Zene: Kovács Márton; Díszlet: Mohácsi András; Jelmez: Remete Kriszta; Segédrendező: Fülöp Bea; Rendező: Mohácsi János.
A bemutatót május 26-án, pénteken 19 órától tartják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.
Jegyek
Jegyek válthatók a színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (hétköznap 12.00-17.30 óra között, telefon: 0372 951 251) és a színházban működő jegypénztárban (hétköznap 9.00-15.00 óra között és előadás előtt egy órával, telefon: 0365 806 865) és online, a biletmaster.ro honlapon. A premierre érvényesek a Bernády György mecénás és a Kemény János bemutató bérletek.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!