Igazgatót keres a gyergyószentmiklósi távhőszolgáltató

Gyergyószentmiklós döntéshozó testülete abban bízik, ha magas bérezést ajánlanak, lesz jelentkező a Helyi Hőszolgáltató Közmű igazgatói állására. A testület rendkívüli ülésén bruttó 7985 lejes javadalmazást fogadott el erre a célra.

Nehéz helyzetű gyerekek öngyógyító képességét fejlesztik

A Talentum Alapítvány művészetterápiás programot indított a Közösségért Alapítvány MOL Gyermekgyógyító Program támogatásával. Célja a résztvevő gyermekek rezilenciájának, vagyis öngyógyító képességeinek fejlesztése.

Nehéz helyzetű gyerekek öngyógyító képességét fejlesztik
2017. március 08., szerda

Nem értenek egyet az RMDSZ jelenlegi irányvonalával, ezért lemondanak

A Vásárhelyi Hírlap értesülései szerint a Felső-Maros mente RMDSZ-es tisztségviselői körében többen tervezik benyújtani lemondásukat a következő napokban. A sort Balogh József nyitotta, aki rossznak, elhibázottnak tartja a mostani politikai irányt.

Nem értenek egyet az RMDSZ jelenlegi irányvonalával, ezért lemondanak
2017. március 08., szerda

Budai Alex mesterfodrász nevével hirdettek tanfolyamot, az ő tudta nélkül

A mesterfodrász nevével hirdettek meg Marosvásárhelyen egy mesterfodrász tanfolyamot, azzal hitegetve az érdeklődőket, hogy a híres hajszobrász is itt lesz. Felhívtuk Budai Alex menedzserét, és megtudtuk, semmit nem tudnak erről.

Budai Alex mesterfodrász nevével hirdettek tanfolyamot, az ő tudta nélkül
2017. március 08., szerda

Figyelembe veszik a turisták igényeit Udvarhelyszéken

A Székelyudvarhely iránt érdeklődő turisták leginkább a szabadidős tevékenységek, programok és helyi sajátosságok iránt vonzódnak.

Figyelembe veszik a turisták igényeit Udvarhelyszéken
2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Továbbra sem ízlik az „idegen” kifli

Bár egy ideje már nem Prahova megyei kiflit osztogatnak a diákoknak a székelyudvarhelyi tanintézetekben, az érintettek továbbra sincsenek megelégedve a péktermék minőségével.

Továbbra sem ízlik az „idegen” kifli
2017. március 08., szerda

Laborkukacokat keresnek

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Biomérnöki és Élelmiszer-tudományi Tanszékei hetedik alkalommal hirdetik meg a Laborkukac Diákvetélkedőt a romániai magyar általános- és középiskolások számára.

Laborkukacokat keresnek
Laborkukacokat keresnek
2017. március 08., szerda

Laborkukacokat keresnek

2017. március 08., szerda

Közel százan síztek a Sportegylet Kupán

Iskoláskorú gyermekek álltak rajthoz a Gyergyói Sportegylet által szervezett alpesi sí versenyen a Bucsinon.

Közel százan síztek a Sportegylet Kupán
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A magyar nemzet egységét jelképezi a búzaösszeöntés
Megnyitás

A magyar nemzet egységét jelképezi a búzaösszeöntés

Népviseletben, ünnepi öltözetben díszelgő társaság gyülekezett szombaton délután a felső-csernátoni Malomkert udvarán. Itt lelt otthonra ugyanis a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepe, amelynek alkalmával Kovászna, Hargita, Maros és idén már Brassó megye gazdái is találkoztak, hogy búzaadományukkal hozzájáruljanak a nehéz sorsú emberek élelemellátásához, jólétéhez.

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 08., szerda

Victor Ponta kilép a PSD-ből

Elküldi lemondólevelét „biankóban” Liviu Dragneának, hogy a Szociáldemokrata Párt elnöke belátása szerint járjon el a személyével kapcsolatban – nyilatkozta szerdán Victor Ponta volt miniszterelnök, az Agerpres tudósítása szerint.

Victor Ponta kilép a PSD-ből
Victor Ponta kilép a PSD-ből
2017. március 08., szerda

Victor Ponta kilép a PSD-ből

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 08., szerda

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin

Brassó megyében, Prázsmáron tartották a fedettpályás díjugrató-bajnokság utolsó versenyét, amely csíki sikerrel zárult.

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin
Országos versenyt nyert Ferencz Katalin
2017. március 08., szerda

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin

2017. március 08., szerda

Legyőzték a címvédőt az ifjúsági tekések

A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női ifjúsági tekecsapata idegenben is legyőzte a bajnoki címvédő Vajdahunyadi Siderurgicát az országos tekebajnokság 5. fordulójában. 

Legyőzték a címvédőt az ifjúsági tekések
2017. március 08., szerda

Tóth Krisztina újabb érmei

Közzétették a román ifjúsági alpesisí-bajnokság második versenyszámának, az óriásműlesiklásnak eredményeit. A Bucegi-hegység Prahova-völgyi részén, az azugai Cazacu-pályán megtartott versenyen újra jól szerepelt a csíkszeredai Tóth Krisztina.

Tóth Krisztina újabb érmei
Tóth Krisztina újabb érmei
2017. március 08., szerda

Tóth Krisztina újabb érmei

2017. március 08., szerda

Több formában is jelezhetik panaszaikat a csíkszeredaiak a városvezetés irányába

A rosszul működő közvilágítás, az utak, játszóterek leromlott állapota, az adók magas mértéke, a kóbor kutyák száma – többek között ezek azok a leggyakoribb témák, amelyek kapcsán a városlakók felkeresik panaszaikkal a csíkszeredai városházát.

Több formában is jelezhetik panaszaikat a csíkszeredaiak a városvezetés irányába

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye