Országos szinten egyedülálló laparoszkópos műtéteket hajtottak végre a napokban Sepsiszentgyörgyön. Ezek sokkal kíméletesebb beavatkozások, mint a nyílt műtétek, így gyorsabb és könnyebb a műtét utáni felépülés.
Napirendre került a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésén a forgalmirend-változtatást célzó civil kezdeményezés. A döntést Antal Árpád polgármester javaslatára márciusig halasztották.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök arcát, nyilatkozatát felhasználva kampányol a Facebookon Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke azt követelve, hogy vonják meg a határon túliak szavazati jogát.
A Figura Stúdió Színház Anyegin című előadásával Nagy Botond nyerte el a legjobb rendezőnek járó díjat a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház által szervezett D-Butan-T Fesztiválon.
Sajátos szimbólummal jelölik meg a minőségi háromszéki termékeket és szolgáltatásokat.
A rendőrség közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy Sepsiszentgyörgy forgalmas részein szórólapok jelentek meg, amelyeken az áll, hogy német műgyűjtő régi német varrógépeket és festményeket vásárol, 60-65 ezer eurót kínál, és hogy helyben készpénzzel fizet.
A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány huszonkilencedik alkalommal ad otthont a Népzene- és néptánctalálkozónak november 10-12. között Sepsiszentgyörgyön.
Az MPP háromszéki képviselői szerint még ebben a hónapban be kell terjeszteni az autonómiastatútumot a parlamentben. Egy Botoşani megyei szociáldemokrata képviselő közleményben szögezte le: Székelyföld nem létezik.
A Flow Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivál második kiadását november 22-26. között rendezik meg Sepsiszentgyörgyön, ahol öt vendégelőadás, az M Studio új produkciójának bemutatója, fotókiállítás valamint közönségtalálkozók várják az érdeklődőket.
A rendőrök biztonságának és tekintélyének növelése érdekében több jelentős intézkedést tömörítő törvénymódosító tervezetet bocsátott közvitára a belügyminisztérium.
Jövőben sem terveznek adóemelést Sepsiszentgyörgyön, ám nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy elmagyarázzák, miként számolják ki az adókat, mondta el egy sajtótájékoztatón Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
Meghatározott időre kellene kiutalni a szociális lakásokat a rászorulóknak, ez alatt kellene megoldást találjanak és „saját lábukra álljanak” – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A hétvégén egy kismacskát mentettek meg a sepsiszentgyörgyi tűzoltók, tájékoztat a készenléti felügyelőség a Facebook-oldalán, ahol a már biztonságban levő cicát az ölében tartó tűzoltó fényképét is közzétették.
Megvolt az első bevetése a Kovászna Megye Tanácsa alárendeltségébe tartozó, nemrég átalakított hegyimentő közszolgálatnak. Pénteken egy 33 éves férfi kért segítséget a 112-es segélyhívószámon, mert a Bárkány melletti Zabratónál gombászás közben eltévedt.
Rendhagyó musical bemutatója lesz Marosvásárhelyen november 18-án a Sport Arénában.
Noha a kora téli időjárás sokakat otthon marasztásra sarkall, mi tudunk ajánlani egy kompromisszumot: válasszanak fűtött helyiségben zajló programokat, ugyanis ezekből bőven tudunk a figyelmükbe ajánlani. Kivétel a jégcsarnok és a sportpályák, de ott valami más fűt...
Noha csökkent a számuk, még mindig több száz háromszéki diákot hagytak itthon a külföldön dolgozó szüleik. A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség összesítése szerint ebben a tanévben 1778 diák egyik, vagy mindkét szülője külföldön dolgozik.
Nagyméretű korcsolyapályát szerelnek fel Sepsiszentgyörgy főterén, a prefektúra székháza előtt. Sztakics Éva alpolgármester lapunknak elmondta, jelenleg a talaj elegyengetése zajlik, azután tudják felszerelni a 20×40 méteres mobil jégpályát.