A Maros megyei átlagfizetés 13 százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál, az áfabefizetések tekintetében pedig a középmezőny élén áll, történetesen a 13. helyen.
Havazásra és hóviharokra vonatkozó, sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken 14 megye hegyvidékeire, valamint esőre, hóra és szélre vonatkozó figyelmeztetést az alacsonyabban fekvő térségekre.
A szélsőséges Új Jobboldal Párt mintegy hetven tagja vonult fel péntek délelőtt, a román nemzeti ünnep alkalmából Sepsiszentgyörgy belvárosában, ahol csatlakoztak a hivatalos ünnepséghez zászlókat lengetve skandáltak, és román hazafias dalokat üvöltöttek.
Tíz év után az első romániai kosárlabdacsapat lehet a Sepsi SIC, amely továbbjut az Európa Kupa csoportköréből. Az együttesnek most olyan szurkolókra is szüksége van, akik még soha nem voltak Sepsi SIC-meccsen. Ha már az országos szövetség partnersége hagy maga után némi kívánnivalót...
Sárga jelzésű, ködre vonatkozó figyelmeztetés van érvényben Kovászna megyében. A megyei rendőr-főkapitányság figyelmezteti a sofőröket, hogy a 11-es és a 12-es jelzésű országút bizonyos szakaszain sűrű köd van, a látótávolság 100 méter alá csökkent, helyenként akár 50 méter alá is csökkenhet.
Az erdélyi magyar többpártrendszer kialakulása annak a lakossági fórumnak a témája, amelyet szombaton Tőkés László EP- képviselő jelenlétében szerveznek Sepsiszentgyörgyön.
Hajléktalant gyilkolt meg egy fiatalkorú a múlt héten Sepsiszentgyörgyön. Az ügyről brutális részleteket közölt portálunkkal Adrian Baciu, az esettel foglalkozó ügyész.
Öt vidéki orvosi rendelő felújítását finanszírozta idén a Kovászna megyei önkormányzat: a támogatás révén Zabola, Bölön, Barátos, Futásfalva és Köpec körorvosai dolgozhatnak korszerű rendelőben.
Kompromisszumos megoldás született a gyakorlati sofőrvizsgákkal kapcsolatban Háromszéken: a kisvárosokban továbbra is megtartják, de csak az első próbát, ha azon elbuknak a tanuló sofőrök, kénytelenek lesznek a megyeszékhelyre utazni a második vagy további próbálkozásra.
Erős havazásra és szélre vonatkozó, narancssárga jelzésű figyelmeztetés lép érvénybe Kovászna megyében hétfőn 20 órától kedd délutánig. A szél akár 55–70 kilométeres óránkénti sebességgel is fújhat, a hóvihar pedig jelentősen csökkenti a látótávolságot.
Negyedik próbálkozásra sem sikerült eladni a sepsiszentgyörgyi Bodok-szállót. A helyi önkormányzat már négy alkalommal írt ki versenytárgyalást, hogy eladja az ingatlant, de nem találtak gazdát a városképet rontó, kilencemeletes, évek óta használaton kívül lévő, romosodó épületre.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
Nem kapnak a továbbiakban üléspénzt azok a sepsiszentgyörgyi képviselő-testületi tagok, akik megtagadják a szavazást. Ebben az évben több tanácsos tiltakozásképpen hosszabb-rövidebb időszakra megtagadta, hogy szavazzon az üléseken.
Átvenné a helyi önkormányzat a 12-es országút Sepsiszentgyörgyön átvezető teljes szakaszát, Brassó és Csíkszereda irányába a két várostábla között.
Egy 21 éves hajléktalan holttestét találták meg csütörtökön Sepsiszentgyörgyön.
Kimozdulni látszik a holtpontról a szakszervezeti művelődési házak ügye – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád.
Elítéli a Kovászna megyei prefektúra a szélsőséges megnyilvánulásokat, és a rendfenntartókkal együtt kezelni fogja a nacionalista kilengéseket.
A minimálbér növelésével nagyobb lett a fizetésalap, illetve a korszerűsítésekkel megnövekedett az energiafogyasztás, és közben az energia ára is emelkedett – ezzel magyarázzák Háromszéken a közüzemi szolgáltatások drágítását.
Az értéklánc minden szereplőjét, a különböző ágazatokat és a piac nemzetközi képviselőit ülteti egy asztalhoz az a kétnapos Romániai Klaszter Konferencia, amelynek célja elmélyíteni az együttműködést a klaszterek között.