Online felületet hozott létre Hargita Megye Tanácsa, amellyel a civil szervezeteket segítené abban, hogy a benyújtott pályázatokat hiba nélkül készíthessék el.
Egyelőre nem folytatódik a Marosvásárhelyt Jászvásárral, azaz Erdélyt Moldvával és a Moldovai Köztársasággal összekötő autópálya újratervezése. A Számvevőszék vizsgálóbizottsága rendellenességeket észlelt.
Új hírek érkeztek a tizenegy éves szárhegyi kislány kivizsgálása kapcsán: csütörtökre várják a hannoveri kórházba, ezt követően kerül sor arra a beavatkozásra, melyből kiderül: jóindulatú-e a daganat.
Olvasói segítséget juttathattunk el ismét a gyergyóditrói Balla Károly portájára. Noha korábban írtunk a kilencgyermekes család életéről, a napokban jelezte olvasónk, hogy szívesen nekik ajándékozná jó állapotban lévő hűtőszekrényét.
Zajlanak a kihallgatások a március 31-i gyergyószentmiklósi tűzesetek kapcsán. Sok személytől kérnek nyilatkozatot annak érdekében, hogy minél tisztább képet kapjanak a történtekről – nyilatkozta lapunknak hétfőn Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Hosszas vita előzte meg hétfőn a megyei tanács rendkívüli ülésén a gyergyószentmiklósi jégpálya felújításának ügyét. A projekt végül Hargita Megye Tanácsának beruházási listáján maradt. Az ülésen módosították a megyei önkormányzat költségvetését.
Immár kilencedik éve Baktalórántházáról szállítják az árvácskatöveket Gyergyócsomafalva köztereire. Csomafalva testvértelepülése 1700 tő, különböző színű árvácskát ajándékozott idén is a községnek.
Kezdődnek a tavaszi munkálatok a gyergyói Agromec Részvénytársaságnál is. Krumpli ültetése és kalászosok vetése van soron. Új idők új technológiáival él a cég, már egy olyan traktort is beszereztek, melyet nem kell vezetni, magától megy, igaz, elengedhetetlen, hogy a traktoristának legyenek informatikai ismeretei is.
Pályabörzét tartanak április 5–6-án a 7–12. osztályos diákok számára a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály-iskolában.
Gyergyószentmiklóson április első szombatján tartották a hagyományos és helyi termékek kiállítását és vásárát, ami ezúttal húsvéti vásár is volt.
A gyergyóditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola apraja-nagyja részt vett a Tisztaság napon szervezett takarítási akcióban.
Fiatalok, rendkívül tehetségesek, egyedi hangzásviláguk pedig könnyen azonosíthatóvá, felismerhetővé teszi a zenéjüket – a NÉKED próbatermében jártunk, ahol az együttes tagjai a kezdetekről, nyári bulikról, további tervekről beszéltek portálunknak.
Gyergyószentmiklóson hét évvel ezelőtt cserélték ki a Békényen átívelő gyaloghidakat. Múlt csütörtökön a már javított híd egyik fele, korlátja a vízbe omlott.
Idén januárban Maros megyében 1,8 százalékkal, azaz 53 lejjel csökkent a havi bruttó átlagbér tavaly decemberhez képest, Hargita megyében 0,8 százalékos a visszaesés, míg Kovászna megyében 6,7 százalék ez az arány.
A korábbi évekhez képest némi késéssel kezdi a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség a szigorúan védett vadak – barnamedve, farkas, hiúz és vadmacska – állományának éves felmérését Hargita megyében.
Minden valószínűség szerint szándékos tűzokozás miatt kapott lángra pénteken este egy roma család háza Gyergyószentmiklóson. A hatóságok szerint az ügy összefügghet az egy nappal korábban a városban elkövetett nagy értékű lopással.
Hargita megyében a tizenkettedik osztályosok 30,06 százaléka ment át a próbaérettségin. A tantárgyankénti átmenési arányok jóval magasabbak, valószínűleg sok az alacsony, ötös közeli jegy és sok diáknak nem jött ki a hatos átlaga.
Egy gyergyószentmiklósi útkereszteződésnél lévő autó jobb első üléséről emelt el harmincezer lejt egy kiskorú, míg társa elterelte a vezető figyelmét.
Nyitottak, és várják az érintettek jelentkezését – mondta el lapunknak a Gyergyói Cukorbetegek Egyesületének vezetője.