Úrnapi búcsús szentmise Székelyudvarhely központjában

Úrnapi búcsús szentmise Székelyudvarhely központjában

Udvarhelyszék zarándokünnepére, az úrnapi búcsúra gyűltek össze Székelyudvarhely központjában csütörtökön a hívek. A búcsús szentmisét Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök a főesperesi kerület papjaival együtt mutatta be a szabadtéri oltárnál.

Az évad utolsó bemutatója lesz a Tomcsa Sándor Színházban

Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatójára készül pénteken a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, amelynek tagjai az Ábel. Rengeteg című művet játszák.

Az évad utolsó bemutatója lesz a Tomcsa Sándor Színházban
2023. június 08., csütörtök

Ha ma esik, negyven napig el nem áll

Június 8-án szerte Európában az eget kémlelik, ugyanis Medárd püspök ünnepéhez kötődik az a régi megfigyelés, miszerint ha e napon esik az eső, akkor negyven napig el sem áll; ha nem, akkor negyvennapos szárazság várható.

Ha ma esik, negyven napig el nem áll
Ha ma esik, negyven napig el nem áll
2023. június 08., csütörtök

Ha ma esik, negyven napig el nem áll

2023. június 07., szerda

Beiratkozás az óvodákba – érdemes tudni, hogy változott a módszertan

Közzétették az óvodai és bölcsődei iratkozások menetrendjét, amelynek értelmében június 14-ig zajlik a visszairatkozás a tanintézetekbe. Ezt követően három szakaszban zajlik majd az iratkozás a bölcsődébe és kiscsoportokba.

Beiratkozás az óvodákba – érdemes tudni, hogy változott a módszertan
2023. június 07., szerda

Nemcsak a természetvédelem, hanem a környezeti károk helyreállítása is fontos – most egy aláírással bárki hozzájárulhat ehhez

Valódi változást eredményezhet az Európai Parlament természet-helyreállítási törvénye, amelyről a napokban szavaznak, és a Milvus Csoport szerint mindannyian hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az európai parlamenti képviselők igennek voksoljanak.

Nemcsak a természetvédelem, hanem a környezeti károk helyreállítása is fontos – most egy aláírással bárki hozzájárulhat ehhez
2023. június 07., szerda

Felfüggesztett börtön a polgármester fiának

Alapfokon megúszták a börtönbüntetést azok a fiatalok, akik a tavaly Firtosváralján több mint 60 liter gázolajat loptak ki egy munkagépből. Az elítéltek között van a székelyudvarhelyi polgármester, Gálfi Árpád fia is.

Felfüggesztett börtön a polgármester fiának
2023. június 07., szerda

Marihuánát árult, tetten érték

Egy férfit 24 órára őrizetbe vettek, miután a tetten érték, hogy 400 lejért kannabiszt árult.

Marihuánát árult, tetten érték
Marihuánát árult, tetten érték
2023. június 07., szerda

Marihuánát árult, tetten érték

2023. június 07., szerda

Hollandiában eltűnt székelyudvarhelyi fiatal megtalálásához kérnek segítséget

Eltűnt személyt keresnek a székelyudvarhelyi rendőrök: a 22 éves Radul Norbert utoljára 2022 januárjában adott életjelet magáról, akkor Hollandiában tartózkodott, azóta telefonon sem érhető el, eltűnését kedden jelentették Székelyudvarhelyen.

Hollandiában eltűnt székelyudvarhelyi fiatal megtalálásához kérnek segítséget
2023. június 07., szerda

Interaktív könyvbemutatóra hívják a közgazdászokat Székelyudvarhelyen

Manfred Kets de Vries Leading Wisely – Becoming a Reflective Leader in Turbulent Times című könyve bemutatójára hív a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) székelyudvarhelyi szervezete, amelyet csütörtökön délután tartanak.

Interaktív könyvbemutatóra hívják a közgazdászokat Székelyudvarhelyen
2023. június 07., szerda

Sportpálya Nagygalambfalván, gyógyturisztikai képzésközpont Málnásfürdőn

Nagygalambfalván sportpálya, Málnásfürdőn gyógyturisztikai képzésközpont épül, a kivitelezési szerződéseket szerdán írták alá az önkormányzatok vezetői Bukarestben – tájékoztat az RMDSZ sajtóosztálya.

Sportpálya Nagygalambfalván, gyógyturisztikai képzésközpont Málnásfürdőn
2023. június 06., kedd

Ittas vezetés, közúti baleset és gyalogosgázolás Hargita megyében

Kórházi ellátásra szorult egy kiskorú, akit elgázoltak Nyikómalomfalván, egy másik fiatalt közúti baleset miatt szállítottak kórházba, de ittas sofőrt is igazoltattak a Hargita megyei rendőrök hétfőn – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ittas vezetés, közúti baleset és gyalogosgázolás Hargita megyében
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Juhász Ferenc tulipános ládájából előbukkanó Petőfi
Megnyitás

Juhász Ferenc tulipános ládájából előbukkanó Petőfi

Rendhagyó irodalomórák, előadások, beszélgetések, szabadtéri kiállítás Petőfi Sándorról: Székelyföldön turnézott meghívottjaival Juhász Anna irodalmár, aki egy különleges kötetet is elhozott a székelyföldi olvasóknak.

2023. június 05., hétfő

Tanügyi sztrájk – az egész egy nagy kérdőjel

Egyesek minél hamarabbi megegyezésben bíznak, mások a sztrájk folytatását erőltetik. Egy dolog azonban biztos: elkezdődött az országos tanügyi sztrájk harmadik hete, és nem tudni, mikor lesz vége a munkabeszüntetésnek. A szakszervezetek kitartanak.

Tanügyi sztrájk – az egész egy nagy kérdőjel
2023. június 05., hétfő

Lopással gyanúsítják a nemzeti jelképeket szaggató galaciakat

Négy galaci lakhellyel rendelkező személy távolította el a székely és magyar nemzeti szimbólumokat vasárnap este a székelyudvarhelyi Millenniumi emlékműről, a nemzeti összetartozás napi megemlékezést követően. Az ügyben lopás miatt nyomoz a rendőrség.

Lopással gyanúsítják a nemzeti jelképeket szaggató galaciakat
2023. június 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás a nap folyamán

Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető, elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Hargita és Kovászna megyékre, valamint Maros megye északkeleti részére érvényes figyelmeztetés hétfő déltől 22 óráig van érvényben.

Viharosra fordul az időjárás a nap folyamán
2023. június 05., hétfő

Sorozatban ítélik a kártérítéseket a medvetámadások sérültjeinek  

Idén már több, az elmúlt években medve által megsebzett személy számára is jelentős összegű kártérítést ítélt meg a Hargita Megyei Törvényszék. Az ítéletek nem jogerősek.

Sorozatban ítélik a kártérítéseket a medvetámadások sérültjeinek   
2023. június 04., vasárnap

Zászlókat téptek le a megemlékezést követően

Magyar és székely zászlókat téptek le és szórtak szét vasárnap a székelyudvarhelyi Kossuth Lajos utcában a trianoni békediktátum évfordulóján. A helyi és az állami rendőrség a helyszínen kérte számon a gyanúsítottakat, majd bekísérte őket az őrsre.

Zászlókat téptek le a megemlékezést követően
2023. június 04., vasárnap

Mikor lesz gázhálózat Homoródfürdőn?

Egy éve adott le pályázatot a szentegyházi önkormányzat a közigazgatásilag a városhoz tartozó Homoródfürdő gázhálózatának kiépítéséért. Jelenleg elbírálás alatt állnak a dokumentumok. A projekt megvalósítása egyébként több szempontból is elengedhetetlen.

Mikor lesz gázhálózat Homoródfürdőn?
Mikor lesz gázhálózat Homoródfürdőn?
2023. június 04., vasárnap

Mikor lesz gázhálózat Homoródfürdőn?

2023. június 04., vasárnap

Soltész Miklós: a hit, nyelv és kultúra erősítésére van szükség a megmaradáshoz

Mind a külhoni magyaroknak, mind a Magyarországon élő nemzetiségeknek a hit, a nyelv és kultúra erősítésére van szükségük ahhoz, hogy megőrizzék identitásukat – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár Szentegyházán.

Soltész Miklós: a hit, nyelv és kultúra erősítésére van szükség a megmaradáshoz

Szavazógép

Szavazás Az úzvölgyi betonkeresztek ügyében született jogerős ítélet után mit mond?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Studiul de Audienta si Trafic Internet (SATI): https://www.cxense.com/about-us/privacy-policy

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM