Jogi és politikai eszközökkel folytatják a küzdelmet Beke és Szőcs kiszabadításáért

Jogi és politikai eszközökkel folytatják a küzdelmet Beke és Szőcs kiszabadításáért

Jogi és politikai eszközökkel folytatják a küzdelmet a fogvatartott Beke István és Szőcs Zoltán kiszabadításáért – mondta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Csíkszeredában, miután pénteken meglátogatta őket a börtönben.

„Titokzatos történelmi megemlékezést” szervez a néppárt

Az elmúlt száz évet elemző, szeptember 13-ához kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző rendezvénysorozatot szervez az Erdélyi Magyar Néppárt Sepsiszentgyörgyön csütörtökön.

„Titokzatos történelmi megemlékezést” szervez a néppárt
2018. június 20., szerda

Korrekciókat javasol az EMNP a közigazgatási törvénykönyvben

Noha „legalább kétszáz kilométerre a román törvényhozástól” az Erdélyi Magyar Néppárt, ettől függetlenül áttanulmányozták a közigazgatási törvénykönyvet, megfogalmaztak néhány javaslatot, amit eljuttatnak a törvényhozókhoz.

Korrekciókat javasol az EMNP a közigazgatási törvénykönyvben
2018. április 08., vasárnap

Szilágyi Zsolt szerint az erdélyi levélszavazatok közel felét a Néppárt és az EMNT juttatta célba

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke elmondta: a Néppárt és az EMNT Demokráciaközpontok munkatársai, önkéntesei és tisztségviselői az Erdélyben leadott levélszavazatok közel felét időben és biztonságos körülmények között célba juttatta.

Szilágyi Zsolt szerint az erdélyi levélszavazatok közel felét a Néppárt és az EMNT juttatta célba
2018. február 07., szerda

Hargita Megye Tanácsának költségvetését elemezték az EMNP-s önkormányzati képviselők

Nagyjából 24,5 millió lejes saját költségvetési hiánnyal kezdi az idei évet Hargita Megye Tanácsa 2017 elejéhez képest – derült ki az önkormányzat EMNP-s képviselőinek szerdai sajtótájékoztatóján.

Hargita Megye Tanácsának költségvetését elemezték az EMNP-s önkormányzati képviselők
2018. január 15., hétfő

Zakariás Zoltán: mielőbbi lépések kell kövessék a magyar pártok autonómiaügyben megfogalmazott állásfoglalását

Mielőbb közvitát kezdeményezne az autonómia kérdéséről Zakariás Zoltán, aki az EMNP-t képviselte azokon a tárgyalásokon, amelyek eredményeként múlt héten megállapodást kötött a három romániai magyar párt az önrendelkezésért való közös küzdelem érdekében.

Zakariás Zoltán: mielőbbi lépések kell kövessék a magyar pártok autonómiaügyben megfogalmazott állásfoglalását
2018. január 08., hétfő

Floreát okolja az EMNP a tragumúra-fordítás miatt

Dorin Floreát okolja az elhíresült szilveszteri magyar fordítás megjelenéséért az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke. László György nyílt levélben fogalmazta meg kifogásait a marosvásárhelyi polgármesternek.

Floreát okolja az EMNP a tragumúra-fordítás miatt
2017. november 28., kedd

Tízéves az erdélyi magyar többpártrendszer – lakossági fórumot tartanak Tőkés Lászlóval Sepsiszentgyörgyön

Az erdélyi magyar többpártrendszer kialakulása annak a lakossági fórumnak a témája, amelyet szombaton Tőkés László EP- képviselő jelenlétében szerveznek Sepsiszentgyörgyön.

Tízéves az erdélyi magyar többpártrendszer – lakossági fórumot tartanak Tőkés Lászlóval Sepsiszentgyörgyön
2017. október 27., péntek

Kerékpáros felvonulással az autópálya építéséért

Kerékpáros felvonulást szervez szombaton az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége. Az akcióval az észak-erdélyi autópálya építésének folytatását próbálják szorgalmazni.

Kerékpáros felvonulással az autópálya építéséért
2017. július 13., csütörtök

Mandátuma egy évét értékelte a sepsiszentgyörgyi EMNP: kaptak hideget is, meleget is

Bár a sepsiszentgyörgyi önkormányzat nem gördít akadályokat a munkájuk elé, még mindig vannak olyan kezdeményezéseik, melyeket nehezen fogadnak el – mondták el az Erdélyi Magyar Néppárt helyi politikusai a mandátum első évét értékelő sajtótájékoztatón.

Mandátuma egy évét értékelte a sepsiszentgyörgyi EMNP: kaptak hideget is, meleget is
2017. július 10., hétfő

Nemszavazással tiltakozik az EMNP-frakció Sepsiszentgyörgyön

Részt vesznek a sepsiszentgyörgyi tanácsüléseken, de nem szavaznak az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben megválasztott tanácstagok, mert egy májusban benyújtott tanácshatározat-tervezetüket még mindig nem tűzték napirendre.

Nemszavazással tiltakozik az EMNP-frakció Sepsiszentgyörgyön
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Friss hó a Hargitán
Megnyitás

Friss hó a Hargitán

Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe. Így is lett, lehavazott a Hargitán, videón mutatjuk a már magunk mögött remélt tél visszasettenkedését. Reméljük, csak beköszönt, megy is tovább.

2017. április 22., szombat

Újabb két éves megbízatást kapott az EMNP élén Szilágyi Zsolt

Az Erdélyi Magyar Néppárt V. Országos Küldöttgyűlése elnöknek választotta Szilágyi Zsoltot, aki így további két évig vezetheti a pártot. Ügyvezető elnökké Toró T. Tibor, a Néppárt korábbi vezetőjét választották.

Újabb két éves megbízatást kapott az EMNP élén Szilágyi Zsolt
2017. április 22., szombat

EMNP-kongresszus – Németh Zsolt: „kitavaszodhat” a magyar-román viszonyban

„Olvad a jég” a román-magyar viszonyban, a kölcsönös tisztelet és érdekek alapján „kitavaszodhat” – hangsúlyozta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Székelyudvarhelyen zajló 5. kongresszusán mondott köszöntőjében.

EMNP-kongresszus – Németh Zsolt: „kitavaszodhat” a magyar-román viszonyban
2017. április 11., kedd

Volt MPP-s lett a néppárt Kovászna megyei elnöke

A tavalyi helyhatósági választások előtt a Magyar Polgári Pártból (MPP) átigazolt Bálint József lett az Erdélyi Magyar Néppárt (ENMP) Kovászna megyei elnöke – közölte sajtótájékoztatóján a párt Kovászna megyei vezetősége.

Volt MPP-s lett a néppárt Kovászna megyei elnöke
2017. április 06., csütörtök

Székelyudvarhelyen tartja tisztújító kongresszusát az EMNP

Április 22-én Székelyudvarhelyen tartja tisztújító kongresszusát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette be egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt, a párt elnöke.

Székelyudvarhelyen tartja tisztújító kongresszusát az EMNP
2017. március 30., csütörtök

Tartanak attól, hogy nem tartják be a korondi hulladékátrakó ügyében tett ígéreteket

Petíciót indítottak a korondi polgárok, ugyanis attól tartanak, hogy minden korábbi nyilatkozat ellenére Hargita Megye Tanácsa mégis a Sórét utcában építi meg a vitás hulladéktömörítő állomást.

Tartanak attól, hogy nem tartják be a korondi hulladékátrakó ügyében tett ígéreteket

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye