Egy gyimesközéploki férfit állítottak meg a rendőrök vasárnap délután 16 óra 30 perckor a 125-ös megyei úton, Karcfalva közelében, akiről mint kiderült, hamisított ukrajnai jogosítvánnyal rendelkezett.
Az állóurnás RMDSZ-előválasztások az új jelöltek győzelmével végződtek azokban a csíkszéki községekben, ahol többen pályáztak a polgármester-jelöltségre.
Nyolc csíkszéki településen tartanak állóurnás RMDSZ-es előválasztást a hétvégén: szombaton Csíkszeredában, Tusnádon és Csíkszentléleken, míg vasárnap Csíkrákoson, Ajnádon, Göröcsfalván, Csíkszentsimonban, Szépvízen és Balánbányán.
Halálos baleset történt Csíkrákos és Csíkmadaras között az E578-as európai úton csütörtök reggel. A szerencsétlenségben egy 27 éves fiatalember életét vesztette.
Aranysakálok jelentek meg Csíkszéken, és noha egyelőre csak néhány példányt észleltek a nálunk nem őshonos ragadozófajból, esetleges elszaporodásuk vadgazdálkodási szempontból veszélyt jelenthet. A sakál a farkas és a róka közötti köztes helyet elfoglaló ragadozó, kinézete is erről árulkodik.
Nem szeretné folytatni a községvezetői munkát az idei önkormányzati választások után Csíkszentmárton és Madéfalva polgármestere. Udvarhelyszéken a siménfalvi, az oklándi és a parajdi polgármester jelezte, hogy nem vállal újabb mandátumot. Döntésük okairól, illetve jövőbeli terveikről faggattuk a községvezetőket.
Baleset történt szerdán reggel Csíkszentdomokoson, egy személy megsérült – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság.
Egy személyt tetten érték hétfőn, miközben betört egy csíkszeredai boltba, egy másik személyt pedig egy csíkdánfalvi idős férfi meglopásáért állítottak elő ugyancsak aznap a Hargita megyei rendőrök.
Noha az RMDSZ Csíki Területi Szervezete korábban ezt javasolta, mégsem szerveznek minden csíki településen előválasztást a szövetség polgármester-, illetve önkormányzati képviselőjelöltjeinek rangsorolása érdekében. Olyan községben sem, ahol három polgármesterjelölt van.
Felborult autójával és megsérült egy fiatal kézdivásárhelyi sofőr Csíkmadaras közelében szombaton este.
Két közúti baleset is történt péntek délelőtt Felcsíkon: Csíkcsicsóban árokba borult egy autó, Csíkdánfalván pedig ráfutásos baleset következett be. A szerencsétlenségekben ketten sérültek meg.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Alcsíkon is megjelent az afrikai sertéspestis, a fertőzött vaddisznót egy vadászaton ejtették el a Csíkszentsimonhoz tartozó piliskei vadászterületen. A kór megfékezése érdekében 80 vaddisznó kilövését rendelték el, illetve létrehoztak egy védelmi és egy megfigyelési övezetet.
Autóbusz gyúlt ki pénteken délben Csíkrákos és Csíkmadaras között. Az incidensben senki nem sérült meg, az utasoknak időben sikerült elhagyniuk a járművet.
A Teljes Szívvel ifjúsági vezetőképzőn végzett önkéntes csoportvezetők évente legalább kétezer fiatalt kapcsolnak be a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) programjaiba. A katolikus templomokban farsang utolsó, az ifjúságnak szentelt vasárnapján adományokkal támogathatják a FIF céljait.
Összesen több mint egymillió köbméternyi fát döntött ki Hargita és Maros megyében az elmúlt héten végigsöprő vihar, a Domokos és Balánbánya közötti területeken ebből a becslések szerint 50 ezer köbméterre tehető a földre került famennyiség. Mutatjuk, mivel kell megküzdeniük a majdani kitermelést végzőknek.
Hétfőtől kezdődhet el Karda Renáta rehabilitációs kezelése egy marosvásárhelyi rehabilitációs klinikán. A szülés után kómába esett csíkszentdomokosi édesanyának újabb kezelésekre van szüksége, amik ismét költségekkel járnak. Aki segítene Renáta családjának, most ismét megteheti.
„Nehéz sorsú népnek lelki táplálék a felüdítő humor, mely átsegít egy hosszú élet buktatóin” – vallotta naplementéjének éveiben Biró János, Antal atya ferences szerzetes, akit 1941-ben magánkápolnájában Márton Áron püspök szentelt pappá.
Borboly Csabát jelölte Hargita Megye Tanácsa vezetőségébe a csíki RMDSZ a Területi Küldöttek Tanácsának (TKT) pénteki gyűlésén. A jelenlegi megyeitanács-elnök 54 szavazatot zsebelt be a 61-ből.