Csíkszék
Gyergyószék
Háromszék
Marosszék
Udvarhelyszék

„Ha az Isten is székely volna!”

Molnár Melinda 2020. február 12., 12:57

„Nehéz sorsú népnek lelki táplálék a felüdítő humor, mely átsegít egy hosszú élet buktatóin” – vallotta naplementéjének éveiben Biró János, Antal atya ferences szerzetes, akit 1941-ben magánkápolnájában Márton Áron püspök szentelt pappá. Milyennek látták kortársai Áron püspököt? Átható, veséig látó tekintete, határozottsága, népe és Isten ügye melletti bátor kiállása, következetessége, gerincessége mellett leggyakrabban humorérzékét emlegetik. Ma 81 éve szentelték püspökké. Emlékezzünk együtt a derűs és mosolyt fakasztó főpásztorra.

„Ha az Isten is székely volna!”
galéria
Mosolyával üdvözölte és bátorította övéit Fotó: Sztojka Ferenc/Nagy Zoltán archívuma

A 2016-ban 99 éves korában elhunyt Antal atya sokszor elgondolta magában, és le is írta, hogy annyi nehézség közepette „honnan sugárzik ez a jókedv, ez az optimizmus a püspök arcáról, ami rajta kívül csak (Szent) II. János Pál pápában volt meg”.

Öröksége, örökségünk

Borbély Gábor († 2013) atya a püspök örökségét így méltatta Nagy Zoltán székelyudvarhelyi mérnök-hitoktatónak. Az interjúrészleteket A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből című filmes monográfiájából idézzük. „Márton püspök úrnak nem ez az igazi öröksége, ez a föld, az a házrész, az az udvar, hanem egy olyan hatalmas öröksége van, ami már nemcsak a családé, hanem az egész Anyaszentegyházé. A magyar szellemnek egy része ez. És az Ő életpéldája, az ő működése egy csodálatos mű a Jóisten részéről. Íme, ez az örökség, amely fölött most osztozunk, mert róla beszélünk, mert hát szentnek tartjuk, a legnagyobb székelyek egyikének.”

Márton püspök beszédei, egészséges székely humora Pap Károly, Leonárd ferences atyában is mély nyomot hagytak – osztotta meg Nagy Zoltán. A Székelyudvarhelyen élő atya visszaemlékezett:

A szentelésünk előtt elbeszélgetett velünk, azt mondta: „Hallom, az államiak nem akarják a ti felszenteléseteket. Ez az ő bajuk. Én felszentellek titeket, ez meg az én bajom.”

Ha Márton…

Majd elmesélt egy dési bérmálási emléket. „Hiányoztak a bérmaapák, mert az államiak lekapcsolták őket és behívták szolgálatba, sürgősen vasárnap is, hogy ne tudjanak bérmaapák lenni. (…) Márton Áron elvette a bérmacédulát attól a két-három gyerektől, akinek nem volt bérmaapja. Megnézte, és akkor odahívott valakit, és jelenlétében megbérmálta a gyermekeket. Délután azt mondta nekem: »Voltak olyan bérmálkozók, akiknek nem volt bérmaapjuk«. Eszembe jutott, hogy ezek csak a filiákból lehettek, Kackóról, s mondom, hát azok egy kicsit rendetlenek, nehezen jártak be, cigányok. S azt mondja: »Nem voltak azok cigányok, mert Mártonnak hívták«.

Emberséggel és humorral

Tempfli József († 2016) váradi megyés püspök 2009-ben otthonában könnyes szemmel osztotta meg emlékeit Nagy Zoltánnak. „Engem előbb annak jelöltek ki, hogy legyek az infulakezelője. Persze az ember izgalmában, ugye hát sose adott fel egy püspöki infulát, süveget – izgalmamban fordítva adtam fel. Mikor elengedte a kezem, csak annyit mondott szelíden: »Jobban tetszik neked ez így, fiam?«. Jaj, mondom, dehogy tetszik, kegyelmes úr! És nagy idegességemben ahelyett, hogy levettem volna, a fején fordítottam meg. Hát persze úgy összeborzoltam, hogy mikor le lett véve, hát egész borzos volt!”

Viccelni a püspök asztalánál?

Erőss Lajos (1919–2004), Márton püspök ny. irodaigazgatója az 1996-ban, születésének centenáriumi évében megjelent Emlékkönyvben így szólt a valahai napirendről. „Déli 1 órakor közös ebédre gyűlt össze a munkatársak kis csoportja a kisebédlőben. Az ebédek hangulatosak voltak, a püspök humora és közvetlensége felszabadulttá tette az együttlétet. (…) Nem engedte, hogy az irodai ügyek ismét terítékre kerüljenek.” 

Népe jövőjét a felnövekvőben látta Fotó: Nagy Zoltán archívuma

Veress László († 2017) nyugalmazott plébános a Hegy című filmes monográfiában vallott. „Sokszor jártam a püspökségen. Meghívott az ebédre, és az asztalnál én mondtam vicceket. Huber József volt az irodaigazgató akkor, és megnyomta a lábamat az asztal alatt, odasúgta: »A püspök asztalánál nem viccelünk!«. Mondom, az egyházi törvénykönyvben nem találom nyomát ennek... Igen, de a püspök úr olyan jókat kacagott, a zsebkendővel megtörölte a szemét. S akkor ő is mondott egy történetet: »Ditrói káplán koromban gyóntattam a gyerekeket, és a gyereknek feladtam egy penitenciát (elvégzendő elégtételt – szerk. megj.):

Végezz el három Miatyánkot! S a gyerek azt mondta: Én csak egyet ismerek...«”

Másik, a püspök által mesélt történet is eszébe jutott Veress atyának. „Neki nem volt [zenei] hallása jó. Mondta, hogy Kolozsváron két olyan káplánja volt, hogy azok is botfülűek voltak. Húsvét hetében, ott a torony alatti kápolnában történt, énekelték a feltámadási szertartást.

Énekeltek, énekeltek, és ő maga is érezte, hogy nem megy, és akkor súgta oda a káplánjainak: »Ha az Úr Jézus fel nem támadt volna, mi hárman feltámasztanók«.”

A „sőlőkaró és a kispap is”

Armella ferences nővér osztotta meg a következőket. „A püspök úr ’55-ben kiszabadult a börtönből, és felszólította a főnöknőt, hogy a nővéreket szedje össze és hívja a teológiára. A ’70-es évek elején hideg tél volt, és nem volt tűzifa. Akkor a tanárok beszélték, hogy a diákokat hazaküldik, és nyáron bepótolják az iskolai évet. Osztán valahonnan került egy kicsi fa, és megoldották, de eközben a kispapok lopták a szőlőkarót, és tüzelték el. A vincellér, aki a szőlőt rendezte, és kellett neki a szőlőkaró, ő panaszolta be a püspök úrnak, hogy a kispapok lopják a karót. Akkor a püspök úr azt mondta: »A „sőlőkaró” is az enyém, és a kispap is az enyém«. Meg, megvédte a diákjait.”

Kürtőskalács aprótésztával

Portik Ida néni, a ditrói plébánia nyugalmazott házvezetőnője mesélte e sorok írójának 1994-ben. Palotafogsága idején Márton püspök nem hagyhatta el a székhelyét, ezért képviseletében munkatársai jártak az egyházmegye eseményeire. Dr. Lőrincz József ditrói esperes-plébános aranymiséjén dr. Faragó Ferenc kanonok tolmácsolta a főpásztor üzenetét és adta át az alkalomra szóló laudációs levelet.

„Egy kürtőskalácsot megtöltöttem aprótésztával, és elküldtem a kanonok úrtól a püspök úrnak – idézte fel Ida néni. – Nekem címezett levélben köszönte meg: »Sok kürtőskalácsot láttam, de ilyent még nem. Mert amit eddig láttam, annak a közepe mindeniknek üres volt.«”

A két Áron vacsorája

Már-már anekdotaszámba megy a történet idején még Kolozsváron élt Tamási Áron író gyulafehérvári esete. Köztudottan jó kapcsolat volt a két Áron között. Márton Áron meghívta a városban előadást tartó írót az asztalához. Tamásinak eszébe jutott, hogy pénteken a püspök vacsorája tejes puliszka. Jobbnak látta tehát betérni előtte egy vendéglőbe és jól megflekkenezve indulni a püspöki palotába. Domokos Pál Péter szavaival mondjuk el a folytatást. „Megérkezvén oda, az inas már hozta is az asztalhoz a lábasban párolgó tejet és egy lapítón a meleg puliszkát. Előbb állva mondták el az asztali áldást, aztán leültek vacsorázni. Tamási Áron bevallotta, hogy ő már vacsorázott, végül azt is, hol, mit és miért. »Áron, Áron, hiszen ma péntek van, és te húst ettél.« Mire Tamási Áron nagy lelki nyugalommal azt válaszolta, hogy »azért van egy püspök barátom, hogy ezt helyettem leimádkozza«. Mire Márton Áron csak annyit válaszolt: »Tudod, ha az Isten is székely volna!«”

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat