A Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál kilencedik kiadását július 27-30. között szervezik meg: négy nap alatt 77 fellépőt láthat, hallhat a közönség a Mikó-várban.
Kritikus gondolkozás és gyermekjogvédelem – az új, 5-8. osztályosoknak szóló kerettanterv egyik újdonsága, ezt a tantárgyat ősztől a cikluskezdő ötödik osztályokban vezetik be heti egy órában.
Közel tizenhárommillió lej értékű nyári karbantartást végeznek az elkövetkező négy évben Csík és Gyergyó térségében. Ezekben a zónákban augusztus elején fognak neki a megyei besorolású utak nyári karbantartásának.
Két csíkszéki, villám okozta hétvégi csűrtűzben összesen 180 ezer lejes anyagi kár keletkezett.
Akkora a munkaerőhiány a Hargita megyei mezőgazdaságban, hogy eltűnhetnek az emberi munkát igénylő növénykultúrák a földekről. A gazdák lehetetlen helyzetbe kerültek, már más megyékben is alig találnak napszámosokat.
Azt már tudjuk, hogy napra pontosan egy évet kell várni a következő Tusványosig, ami a tervek szerint 2018. július 24–29. között zajlik. Addig is az idén készült kedvenc fotóinkból mutatunk összeállítást.
Jelentős összegű kormánytámogatást kap Csíkszereda tíz különböző beruházás társfinanszírozására a kormánytól a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében. Több mint 60 millió lejről van szó.
A Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat – tekintettel a sok belső vízvezeték-meghibásodásra – létrehozott egy sürgősségi hibaelhárítási csoportot azzal a céllal, hogy segítsen a sürgősségi problémák megoldásában a lakószövetségeknek.
Első alkalommal szervezik meg a Csíkszeredai Városnapok részeként a Székely Ízek Gasztronómiai Fesztiválját augusztus 4-6. között. Ugyanakkor a megszokott Pityókafesztivál sem marad el, a csapatok jelentkezését még július 25-éig várja a városháza szervezőcsapata.
Egyhetes képzőművészeti tábort tartottak a héten a zsögödfürdői Cari-táborban középiskolások számára. Az itt készült alkotásokat a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola aulájában állították ki, a megnyitót vasárnap délben tartották.
A Siculicidium emlékmű a templommal együtt továbbra is ösztönözzön bennünket őseinknek, hőseinknek és vértanúinknak megbecsülésére – emelte ki szentbeszédében Tamás József püspök a madéfalvi Siculicidium templom szentelési ünnepségén.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
A csíkszeredai és Csíkszereda környékén élő gyerekek és fiatalok aktív közösségi média felhasználók, de a biztonsági beállításokra nem fektetnek különösebb hangsúlyt – derül ki a Juventutti Alapítvány által tartott osztályfőnöki órák nyomán.
Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) azonnali (nowcasting), viharra és felhőszakadásra vonatkozó figyelmeztetést adott ki vasárnap délben Hargita, Vráncsa, Bákó és Neamţ megyére.
Két éve fogtak hozzá kialakításához, rövidesen pedig beüzemelik Gyimesközéplok szövetkezeti tejfeldolgozóját. A többségében önerőből kivitelezett létesítményben, kezdetben sajtokat, joghurtot és palackozott tejet állítanak elő.
Elégedetlenséget szült a magyar közösségekben, hogy Maros és Hargita megye román többségű régiójában, a Maros völgyében szervezendő város vagy térségi napok alkalmával kevés a magyar fellépő.
Idén csak javításra van lehetőség a Hargitafürdőt a 13A jelzésű országúttal összekötő ötkilométeres hosszúságú megyei úton. A szükségessé vált felújítás költségeit a tervek elkészítése után lehet majd tudni.
Elkészült a szalagkorlát hiányzó része Csatószegen, a településen átvezető 123A jelzésű megyei út mentén, ahol korábban ennek hiánya miatt több baleset is történt.
Megkezdődött a Zöld Ház-programra pályázó nyertesekkel a hatezer lej értékű támogatásról szóló szerződések megkötése. A Hargita megyeiek kizárólag napkollektoros rendszerekre pályáztak, ám a támogatást nem mindenki kapja meg.