Akárcsak két éve, ismét sártengerben közlekednek Csíkszereda zsögödi városrészében a Kőbánya utca lakói. Ősszel kezdődött az utca felújítása, de télire mostoha körülmények között maradt a munkaterület.
Megváltozik idéntől a közoktatásban dolgozó pedagógusbérek folyósításának módja – tájékoztat az Adevărul országos napilap, Liviu Pop oktatási miniszter Facebook-bejegyzésére hivatkozva.
Még tavaly év elején pályázott a Bethlen Gábor Alaphoz a Tivai Nagy Imre Társaság a csíkszentmártoni középiskola alapítványaként nagyméretű vetítővásznak, projektorok, laptopok beszerzésére. A nyertesnek nyilvánított pályázatból vásárolt eszközöket múlt év végén adták á
Megváltozik csütörtöktől a Brassó és Budapest között közlekedő Hargita Intercity vonat útvonala és menetrendje – a változás a Brassóból Budapestre reggel induló, illetve a Budapestről Brassóba tartó, este Csíkszeredába érkező szerelvényeket érinti.
A tanórák alatt nem tarthatják maguknál mobiltelefonjukat a tanulók, akik ugyanakkor a továbbiakban nem vállalhatnak kapusszolgálatot az oktatási minisztérium új közoktatási iskolai rendszabályzata alapján.
Az egészségügyi minisztérium késve osztotta szét az ingyenes influenza elleni védőoltásokat, így az érdeklődés sem olyan nagy az immunizálás iránt.
Jelentősen visszaesett a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökségnél (AJOFM) nyilvántartott munkanélküliek száma, ugyanakkor továbbra is csökken azon személyek száma, akiket könnyen lehet alkalmazni.
A tervek szerint idén elkezdik Csíkszeredában a vasúti felüljáró hídtól a vasútvonal mentén a Rét utcáig vezető új elkerülő út építését, miután a nyomvonalán levő területek kisajátítása befejeződött. Idén az új út alapozását végezhetik el.
Narancssárga színű festékkel firkálták össze több csíkszeredai épület falát. Muie Ungaria (Magyarország kapja be!) és Ţinutul Secuiesc nu există (Székelyföld nem létezik) – üzenték az ismeretlen vandálok.
A héten elkezdődött a 2018-as évre szóló adók begyűjtése a csíkszeredai városházán. Ettől az évtől kezdve a járműtulajdonosoknak átlagban 16,6 százalékkal több adót kell fizetniük autójuk után, mint tavaly.
A gyimesfelsőloki rendőrőrsön szolgálatot teljesítő három rendőr közül egyik sem beszél magyarul, a nyelvi akadályok pedig bonyodalmakhoz vezettek egy újévi verekedést követően.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Csűr gyúlt ki és mintegy két tonna széna vált a lángok martalékává hétfőn délután Csíkbánkfalván.
A Csíkszeredai Bíróság érvénytelenítette a csíkszeredai városháza homlokzatán levő székely- és városzászlók eltávolításáról rendelkező jogerős bírósági végzés végrehajtását. A végrehajtás ellen a megyeszékhely polgármestere élt óvással.
Az első kérvényező, aki igényelte az anyasági és életkezdési támogatásokat, egy csíkcsicsói ikerpár édesanyja volt, aki már január másodikán reggel felkereste a főkonzulátust. A fontosabb tudnivalókról Tóth Lászlóval, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzuljával beszélgettünk.
Napok óta inkább kora tavaszra emlékeztet Székelyföld januári időjárása, az átlagosnak számító fagypont körüli hőmérsékletek helyett tíz Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. De milyen hatással van a szokatlan időjárás a természetre meg az emberi egészségre?
Még be sem fejeződött a délutáni foglalkoztató építése, máris óvoda létesítésére nyílt lehetőség Madéfalván. A helyi önkormányzat és egyházközség ugyanis él a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja kínálta lehetőséggel.
Két autó ütközött össze a 13A jelzésű országút Csíkszereda és Szentegyháza közötti szakaszán. A baleset következtében egy személy elhunyt, öten pedig megsérültek.
Lopási szándékkal tört be egy csíkdánfalvi gazdaságba egy 18 éves fiatal szombatra virradóra. Az erősen illuminált állapotban levő „betörő” végül tulajdonított el semmit, hanem ő hagyta a helyszínen a személyes tárgyait.