Számos egészségügyi előnye lenne az óraátállítás eltörlésének a szakemberek szerint, azt azonban egyelőre nem tudni, életbe lép-e október végéig a módosítás, vagy idén még visszatekerjük az órákat. Az európaiak 84 százaléka törölné el az óraátállítás.
Hunyadi Mátyás élettörténetének, eredményes uralkodása titkának megismeréséhez kerülhetnek közelebb mindazok, akik felkeresik a Madéfalvi Nemzetközi Hagymafesztivál indító eseményeként szombaton megnyitott Mátyás Király – mecénás és katona című vándorkiállítást.
Több mint 120 ezer fővel csökkent tavaly Románia népessége, ez pedig a negatív természetes szaporulat mellett az elvándorlással magyarázható – derült ki az Országos Statisztikai Hivatal (INSSE) minap közzétett jelentéséből.
Nem vonzó a fiatalok számára a háziorvosi hivatás, ez pedig érezhető a Hargita megyei egészségügyi alaphálózaton is: jelenleg is hét orvossal kevesebb dolgozik a szükségesnél, ráadásul a praktizáló doktorok nagy része mát túl van a 60. életévén.
Három személy – köztük két kislány – elhanyagolható sérüléseket szenvedett péntek este Csíkdánfalva madarasi kijáratánál, miután az európai úton összeütközött egy bukaresti és egy csíkszentgyörgyi család autója.
Egyházi és világi ünnepeket is tartanak Kisboldogasszony tiszteletére a hétvégén Csíkszéken. Tusnádfürdőn, Csíksomlyón és Csíkrákoson is búcsús szentmisékkel tisztelegnek Szűz Mária előtt, utóbbi esetében pedig falunapi programokat is tartanak.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közvitára bocsátotta azt az állásfoglalását, amelyben az autonómiatervezete parlamenti elutasítása során felhozott érvekre válaszol.
Összesítettük a tanszergyűjtési akció során adományba kapott tanszereket, amelyekből várakozáson felül gyűlt. Nagy mennyiségben adakoztak a csíkiak füzeteket, színes ceruzákat és mindenféle más tanszert, így végül több mint nyolcvan rászoruló csíki gyermek számára tudtunk összeállítani tanszercsomagot.
Mária névnapját ünnepli szeptember 12-én a római katolikus egyház. Csíksomlyón az őszi Mária neve napi búcsút vasárnap, szeptember 9-én és szerdán, szeptember 12-én tartják.
A Hagyományok Háza Hencidától Boncidáig címmel meghirdeti első, határokon és felnőtt-generációkon átívelő népmesemondó versenyét. A 18 év feletti pályázók október 10-éig jelentkezhetnek.
Hétfőig várják a jelentkezőket abba a tanulócsoportba, amelyet a Gyulafehérvári Caritas indít Csíkszeredában idősek számára. A cél nemcsak a szellemi és fizikai erőnlét fenntartása, hanem az is, hogy a résztvevők kimozduljanak, közösségbe járjanak.
A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.
Harmadik alkalommal tartanak Alcsíki Néptánctalálkozót szombaton, szeptember 8-án a csatószegi kultúrotthon udvarán – tájékoztatott Kozma István, Csíkszentsimon község polgármestere.
Vasárnap szervezik meg Gyimesközéplokon A Tatros forrásánál elnevezésű csángó fesztivált. A nagy múltú hagyományőrző rendezvénynek ez lesz a 42. kiadása.
Tizedik alkalommal nyitják meg a Madéfalvi Nemzetközi Hagymafesztivált szombaton a Mátyás király uralkodását bemutató vándorkiállítással.
Medvebiztos kukába rekedt bocsot szabadítottak ki a csendőrök csütörtökre virradóan a tusnádfürdői vasútállomás mellett. Nem ez volt az első hasonló bevetésük.
Több hetet késik a negyedikes, ötödikes és hatodikos diákok magyarra fordított tankönyveinek többsége, ugyanis a kiadványokat csak tanévkezdés után tudja kinyomtatni az állami tankönyvkiadó. A helyzet azonban még így is sokkal jobb a tavalyinál.
Újabb három oktatási intézmény felújítására nyert támogatást Csíkszereda önkormányzata: a Kájoni János és a Venczel József Szakközépiskolák épületeit, valamint a Székely Károly Szakközépiskola bentlakását érintő beruházások összértéke közel 14 millió lej.
Ismét halasztottak a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos, Csíkszereda polgármestere, illetve alpolgármestere ellen folyamatban lévő büntetőeljárás szerdai marosvásárhelyi tárgyalásán. Októberben folytatják.