Jogerőssé vált a tusnádfürdői új városházát magyarul és angolul megnevező feliratok eltávolítására vonatkozó bírósági ítélet, így ezeket el kell távolítani az épület homlokzatáról. Ezt a Dan Tanasă vezette, hasonló kezdeményezéseiről ismert egyesület kérte, teljes sikerrel.
Le kell zárni a közbeszerzési eljárást, és utána kezdődhet el Csíkszeredában a vasúti felüljáró hídtól a vasútvonal mentén a Rét utcáig vezető új elkerülő út építése. Várhatóan tavasszal látnak munkához.
A Csíki Játékszín az évad első nagyszínpadi bemutatóját tartja október 5-én, pénteken 19 órától. A társulat A főnök meg én meg a főnök című, Carlo Goldoni és Hamvai Kornél vígjátékát mutatja be, amelyet elsőként a Bánk bán bérletes nézők láthatnak.
A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola, valamint a Nagy István Művészeti Középiskola tornatermeinek építési költségeit emelni kellett, a mai árakhoz igazítva a több éve elfogadott megvalósíthatósági tanulmányokat.
A tartópillérek kivételével teljesen új szerkezetű vasúti felüljáró híd épülhet Csíkszeredában, amennyiben a város megkapja az európai uniós pályázati támogatást. Szélesebb lesz a hídpálya, és kerékpározni is könnyebb lesz a hídon, mert kétoldalt biciklisávokat alakítanak ki.
A hazájukért életüket áldozó aradi vértanúkra, valamint családtagjaikra emlékezve nyílik meg szerdán 14 órától a Hátrahagyottak emlékezete című kültéri kiállítás Csíkszeredában, a Szabadság téren.
Több mint öt kilométer községi utat aszfaltoznak le Csíkszentkirályon a Helyi Fejlesztési Országos Program finanszírozásával. Az elmúlt két hónapban már elterítették az első réteg aszfaltot az érintett utcákban, a második réteg elhelyezése a legtöbb estben jövőre marad.
Lármafákkal, fáklyákkal és gyertyák ezreivel tegyük közösségi élménnyé Székelyföld autonómiájának napját – kéri az SZNT, amely őrtűzgyújtásokat szervez október 28-ára.
Elkezdődött Hargita megyében az útszóráshoz használt sókészlet feltöltése – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Jean-Adrian Andrei prefektus.
Csíkszeredában ünnepli idén az Egyetem Napját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) szerdán.
Az afrikai sertéspestisről, a kiskérődzők pestiséről, valamint az afrikai nyugat-nílusi lázról tartott előadást a hétvégén dr. Fodor Levente, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szakembere. A leggyakrabban megfogalmazott kérdésekre kaphattak választ a jelenlévők.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Okafogyottá vált az elhíresült kilences kormányrendelet azon pontja, amely szaktanárokra bízta a román nyelv oktatását az elemi iskolákban. A fejlemények tükrében a Hargita Megyei Tanfelügyelőség érvénytelenítette az általuk közzétett közel 170 román szaktanári álláshirdetést.
A csíkszeredai közönség már megszokhatta, hogy október első hétvégéjén zajlik a Filmtettfeszt − Erdélyi Magyar Filmszemle. Idén október 5. és 7. között a Csíki Mozi ad otthont a legfrissebb magyar filmekből készült válogatások vetítéseinek, közönségtalálkozónak és gyerekprogramnak.
Érvénytelenítette a Hargita Megyei Törvényszék a csíkszeredai helyi önkormányzat tavaly januári, a fizetős parkolási rendszer szabályzóját elfogadó határozatát. Az ügy továbbra is holtponton van, fellebbezés várható, fizetéses parkolás pedig egyelőre nem lesz.
Hatvan és nyolcvan százalék között váltakozik az idei adók, illetékek befizetési aránya a megkérdezett csíkészéki településeken. A helyiek többsége élt az első negyedéves befizetéssel járó 10 százalékos kedvezménnyel.
Az elsősegélynyújtásról tartottak előadást a Lázárfalvi Általános Iskola tanulóinak a Hargita Megyei Mentőszolgálat, illetve az Erdélyi Mentőscsoport Csíkszéki Fiókjának munkatársai pénteken.
Mi szükséges ahhoz, hogy a gazdák élni tudjanak az Országos Vidékfejlesztési Program által kínált pályázati lehetőségekkel? Mik a legfontosabb tudnivalók, ha pályázni szeretnének? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Ilyés Szabolcs pályázatírással foglalkozó szakemberrel.
Jelentősen megnövekedett a magániskolák száma Romániában az utóbbi évtizedben, Hargita megyében ezzel szemben csak egy ilyen jellegű oktatási intézmény nyílt meg ez idő alatt. A megyei magánszektorban összesen három óvoda és három posztlíceum működik még.