Egy cseppnyi Székelyföld a román főváros szívében

Egy cseppnyi Székelyföld a román főváros szívében

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság kezdeményezésére és szervezésében több mint két éve tartanak székely termékeket felvonultató vásárt Bukarestben.

Sörpaktum: marad a Csíki, megy az Igazi

A Heinekennel kötött kompromisszumos megállapodás részeként kikerül az Igazi Csíki Sör nevéből az Igazi megnevezés, a holland sörgyártó szerint ugyanis a szócska használata megtévesztheti a fogyasztókat – nyilatkozta az Origo.hu hírportálnak Lénárd András.

Sörpaktum: marad a Csíki, megy az Igazi
Sörpaktum: marad a Csíki, megy az Igazi
2017. március 29., szerda

Sörpaktum: marad a Csíki, megy az Igazi

2017. március 28., kedd

Nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia majd annak, aki az erdőben szabadul meg a szemetétől

A képviselőház környezetvédelmi bizottsága keddi ülésén úgy döntött, hogy javasolja, hogy az eddigi bírság tízszeresét szabják ki azokra, akik háztartási, kőolajalapú, vegyi vagy mérgező hulladékot dobnak el az erdőben.

Nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia majd annak, aki az erdőben szabadul meg a szemetétől
2017. március 28., kedd

Hat év letöltendőre ítélték Elena Udreát

Hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden a legfelső bíróság a Bute-gála-ügyben Elena Udrea volt minisztert.

Hat év letöltendőre ítélték Elena Udreát
2017. március 28., kedd

Leszerepelt a romániai egészségügyi rendszer

A romániai egészségügyi rendszer teljesít a legrosszabbul a 35 vizsgált európai ország közül. Bulgária, sőt Albánia is jóval túlteljesít a hazai egészségügyön. Az okok után néztünk.

Leszerepelt a romániai egészségügyi rendszer
2017. március 27., hétfő

Újból nyáriasra vált az időjárás

Felmelegszik az idő, a hőmérsékleti értékek elérhetik napközben a 20 Celsius-fokot – tájékoztat az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Az előrejelzés március 27-től április 9-ig érvényes.

Újból nyáriasra vált az időjárás
Újból nyáriasra vált az időjárás
2017. március 27., hétfő

Újból nyáriasra vált az időjárás

2017. március 27., hétfő

Megegyezett a Heineken és a Csíki Sör Manufaktúra

Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn a közösségi oldalán.

Megegyezett a Heineken és a Csíki Sör Manufaktúra
2017. március 27., hétfő

Formálódik a román nacionalista pólus – elnökválasztás a kezdeményezőknél

Megválasztotta új vezetőségét az Egyesült Románia Párt (PRU). Bogdan Diaconu alapító elnök, míg Andrei Piticaş pártelnök lett.

Formálódik a román nacionalista pólus – elnökválasztás a kezdeményezőknél
2017. március 27., hétfő

Tucatnyi autóvezető futott radarba közel kétszázas sebességgel

Tizenkét autóvezetőt azonosított vasárnap az autópálya-rendőrség, akik 180 km/óránál nagyobb sebességgel közlekedtek az ország különböző autósztrádáin.

Tucatnyi autóvezető futott radarba közel kétszázas sebességgel
2017. március 27., hétfő

Szinte duplájára nőtt a használt autók beíratása

A tavalyi év azonos időszakához képest idén 95 százalékkal nőtt a Romániában forgalomba írt használt autók száma. A tendencia alól Hargita megye sem mutat kivételt.

Szinte duplájára nőtt a használt autók beíratása
2017. március 27., hétfő

Földrengés volt az éjjel, nem messze Kovásznától

A Richter-skála szerinti 4-es erősségű földrengés történt vasárnap éjjel pár perccel fél tizenkettő után Buzău megyében. Hétfőn hajnalban Vrancea megyében is mozgott a föld.

Földrengés volt az éjjel, nem messze Kovásznától
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Felidézték a hadba hívás pillanatait
Megnyitás

Felidézték a hadba hívás pillanatait

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.

2017. március 25., szombat

Így tér át a nyári időszámításra a vasúti személyszállítás

A vasúti személyszállítás is áttér a nyári időszámításra vasárnap, amikor hajnali három órakor négy órára igazítják át az órákat – tájékoztat a Román Vasúttársaság (CFR) közleménye.

Így tér át a nyári időszámításra a vasúti személyszállítás
2017. március 24., péntek

Bilincse volt a Hunyad megyei rendőrnek a londoni repülőjáraton, és használta is

Kiválósági díjjal tüntette ki pénteken a Hunyad Megyei Rendőr-főkapitányság vezetősége Mircea Olari főtörzsőrmestert, amiért sikerült elsimítania egy konfliktust, amely a London és Bukarest között közlekedő repülőjáraton tört ki.

Bilincse volt a Hunyad megyei rendőrnek a londoni repülőjáraton, és használta is
2017. március 24., péntek

Robbantással fenyegetőztek Târgoviştén – hamisnak bizonyult a bombariadó

Nem találtak robbanószerkezetet vagy veszélyes anyagot abban a két târgoviştei iskolában, amelyeket bombariadó miatt ki kellett üríteni péntek reggel.

Robbantással fenyegetőztek Târgoviştén – hamisnak bizonyult a bombariadó
2017. március 22., szerda

Kék Bálna: a játék veszélyeire hívja fel a figyelmet a Brassó megyei gyermekvédelem

Állítólag a Kék Bálna játék egyik alkalmazójától kapott a feketehalmi kisegítő intézet egy 19 éves lakója mobiltelefonon kódot, térképet és utasítást, hogy menjen a település egyik utcájába.

Kék Bálna: a játék veszélyeire hívja fel a figyelmet a Brassó megyei gyermekvédelem
2017. március 22., szerda

Sztrájk miatt több tucat vasúti szerelvény vesztegel országszerte

Országszerte sztrájkolnak a Román Vasúttársaság (CFR) alkalmazottai, emiatt számos vonat vesztegel a vasútállomásokon.

Sztrájk miatt több tucat vasúti szerelvény vesztegel országszerte
2017. március 21., kedd

Elengedhetik a három év alatti gyerekek után fizetendő közköltséget

Nem lesz kötelező a három év alatti gyerekek után is fizetni a társasházakban a közös költséget, ha ehhez a lakóközösség is hozzájárul. Erről keddi ülésén döntött a bukaresti képviselőház – tudósít az MTI.

Elengedhetik a három év alatti gyerekek után fizetendő közköltséget
2017. március 21., kedd

Rengeteg NATO-katona jön Romániába

Harmincezer NATO-katona részvételével tartanak júliusban hadgyakorlatot Romániában – nyilatkozta kedden Besztercén Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete.

Rengeteg NATO-katona jön Romániába
Rengeteg NATO-katona jön Romániába
2017. március 21., kedd

Rengeteg NATO-katona jön Romániába

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye