A zeteváraljai víztározó árterületéről a nyolcvanas években kitelepített lakók kártérítése még mindig nem oldódott meg – a kárpótlási hercehurca lassan húsz éve tart. Összesen tizenkét családot költöztettek ki a nyolcvanas években a területről, földjeiket, házaikat egyszerűen elvette az állam. Az új lakhelyre költözött családok a rendszerváltás után hozzáláttak területeik visszaszerzéséhez.
Ünnepélyesen megnyitották hétfőn, július 19-én reggel a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 18. alkalommal megszervezett Bolyai Nyári Akadémiát. A megnyitóbeszédekben elhangzott, az akadémia a szakmai továbbképzések mellett a találkozásokra, a töltekezésre is alkalmat nyújt.
A Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület helyesli a katalánok több mint egymilliós létszámú barcelonai önállósági tüntetését, és ennek kapcsán július 21-én, szerdán 18 órakor Csíkszeredában nyilvános fórumot rendez a Petőfi utcai (Petőfi Sándor Általános Iskolával szemben) református imaház termében.
Kevesebb mint három hét alatt 465 kérést adtak le Hargita megyében a Zöld Ház program keretében, ez a régióhoz tartozó megyék némelyikéhez képest négyszer több kérést jelent. Országos szinten továbbra is Hargita megyében a legnépszerűbb a megújuló energiával működő fűtésrendszerek megvásárlását támogató Zöld Ház program.
Az 1400 pedagógus közül mindössze 407-en maradtak versenyben azért a 241 címzetes állásért, amelyet idén hirdettek meg Maros megyében. Akadtak olyanok is, akik még a kettest sem érték el a vizsgán.
Az Udvarhelyszéken pusztító árvizek után több zsák fertőtlenítőszert és több száz tetanusz elleni védőoltást igényeltek az áradás sújtotta települések polgármesteri hivatalai és a családorvosok a megyei közegészségügyi igazgatóságtól. Rengeteg kút vize megfertőződött, de járványos megbetegedés szerencsére még nem történt az udvarhelyi térségben.
Székelyvarságon is vihar pusztított az elmúlt hétvégén. Hatalmas mennyiségű esővíz zúdult le a Bagzos-oldal környékéről, mely a település alsóbb szakaszain kisebb árvízzé alakult át.
Egy szabályosan közlekedő gyalogost gázolt el egy sofőr július 17-én, 9 óra 20 perckor Alsóboldogfalván.
A pedagógusi versenyvizsga keretében lezajlott írásbelin Hargita megyéből a vizsgázó pedagógusok közel harminc százaléka nem érte el az ötöst. Majdnem ugyanannyi a hetest és a hetes fölötti jegyet kapott pedagógusok aránya, a többség azonban ötös és hetes közötti jegyet érdemelt dolgozatára.
Elkészült a Kovászna megyei júniusi árvízkárok mérlege – a keletkezett kár értéke eléri a 14 800 000 lejt. Ugyanakkor sajnos újabb áradásokkal kellett szembenézni a hétvégén.
A Marosvásárhelyi Rádió szerdán 12.15-kor kezdődő Miben segíthetünk? című műsorának meghívottja dr. Makkai Gergely meteorológus, aki a szélsőséges időjárással, az árvizek okaival kapcsolatos hallgatói kérdésekre is válaszol.

A Wégidők – Az élet kapujában című nagyszabású zenés–drámai mű egy erőteljes, mai kérdéseket feszegető történet hitről, keresésről, bukásról és újrakezdésről.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztálya folytatta az Istenszéke tisztán tartására évente megszervezett munkatúráját: július 10-én húszan megközelítőleg 300 kilogramm szemetet gyűjtöttek össze és hoztak le a Bisztra patak völgyébe, ahonnan a Maros Megyei Hegyimentő-szolgálat szállította el a szeméttelepre.
Összesen 250 házat érintett valamilyen formában a hirtelen megáradt Bölön pataka. Egy 51 éves nő – akit a víz magával sodort – súlyosan megsérült, állapota válságos.
A július 16-án, pénteken történt emberölés ügyében nem haladtak sokat a nyomozással, két szemtanú is van, de nem tudnak pontos személyleírást adni.
A hétvégi kánikulát követő vasárnap délutáni hatalmas zivatar alatt villám csapott a két Somlyó hegy közötti nyeregben található Hármashalom oltár méretes keresztjébe.
Beteljesedett a népi jóslás, miszerint ha Medárd napján (június 8.) esik, akkor negyven napig esős időre lehet számítani. Remélhetőleg az időjárás is rendbejön, sokan várják a napos, száraz időt, hisz a kormány előzetes becslései alapján, az utóbbi hetek árvizei nyomán 1033 lakást kell újraépíteni.
Amint az várható volt, a kormány leépítési politikája nyomán Hargita megyében is megszüntettek egy alprefektusi tisztséget. A Hivatalos Közlönyben csütörtökön megjelent és azonnali hatállyal életbe lépett kormányhatározat értelmében Andrei Jean-Adrian alprefektus posztja szűnt meg.
Több település polgármesteri hivatala küldött jelentést a Maros megyei Prefektusi Hivatalba az utóbbi időszak esőzései miatt bekövetkezett árvízkárokról, főként a lakások rongálódásairól.