Hétfőtől külön program szerint fogadja a Kovászna Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és a Járműbejegyzési Közszolgálat azokat, akik részt vesznek a roncsprogramban, és töröltetni akarják a nyilvántartásból a régi autójukat.
Csütörtökön kezdődik a 27. Csík-Expó, Székelyföld legnagyobb, ingyenesen látogatható kiállítása és vására. A május 25-28. között zajló rendezvényt először tartják az Erőss Zsolt Arénában.
Biztonságos környezetben építheti tovább fészkét az a csíkszentimrei gólyapár, amely az átlagoshoz képest kissé megkésve, körülbelül két hete kezdett fészket rakni (valószínűleg első alkalommal) a település Bedecs nevű falurészén.
A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia idén is megszervezi a hagyományos csíksomlyói gyalogos zarándoklatot. A szervezők arra kérik mindazokat, akik szeretnének részt venni a zarándoklaton, hogy előzetesen jelentkezzenek be az egyházközség honlapján vagy a plébánia irodájában.
Sikeresen vizsgázott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által meghirdetett városmenedzseri tisztségre, így lemond az MPP–EMNP-koalíciós színekben megszerzett önkormányzati képviselői mandátumáról Jakab Attila. Emellett párton belüli szerepkörét is lecsökkentette.
A bolgár hatóságok 423 kilogramm heroint találtak egy építőanyagokat szállító kamionban a bolgár-román határ Vidin és Calafat közötti átkelőhelyén – közölte a Mediafax hírügynökség.
A gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában pénteken nyitották meg a Zarándoklat című tárlatot, és mutatták be a szintén Zarándoklat címmel megjelent művészalbumot.
Megszúrt egy homoródalmási fiatalt egy helybéli pásztor, akit a fiatal férfi másodmagával azért kért számon, mert az ő területén engedély nélkül legeltette marháit – így kezdődik a történet, amely ismét felkorbácsolta az indulatokat Homoródalmáson.
Ellopták lakása elől az autóját – jelentette a borszéki rendőrkapitányságon vasárnap egy helybéli.
Erdélyi turnén az egri Gárdonyi Géza Színház, Gyergyószentmiklóson két előadást mutat be a társulat.
Alfalvi, kilyénfalvi, szárhegyi, csomafalvi, borzonti, remetei, újfalvi és gyergyószentmiklósi 7–8. osztályosok dolgoztak az elmúlt nyolc szombaton a Pro Terra Alapítvány által szervezett alternatív képzőművészeti felkészítőkön a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
Marossárpatak egyik domboldalán van Szerbia, ahogy az ott élő roma közösség nevezi negyedét. Pár napja hivatalosan is megnyitotta a község önkormányzata azt a nappali foglalkoztató központot.
Összességében elégedett a székelyudvarhelyi városvezetés az útjavításokat végző vállalkozás eddigi munkájával, de az elmúlt napokban egyeztetniük kellett a cég képviselőivel egy többnapos kiesés miatt.
A társadalmi előítéletek leküzdéséért, a tehetséges roma fiatalok képzéséért, illetve a kisebbségi közösség hagyományainak megőrzéséért küzd a Gyulafehérvári Caritas és a Budvár Roma Egyesület, amely az elmúlt héten roma napot rendezett Szejkefürdőn.
A 15 centimétert közelítette a legveszélyesebb gödör mélysége a csíkszeredai felüljáró hídon, ahol az útburkolat javítását szombaton végezték el. Mint minden korábbi beavatkozás, ez is csak időlegesen javít a helyzeten. Az építmény nagyjavítást igényel.
A szabadidős tevékenységek szervezésével foglalkozó animátor évtizedek óta a külföldi turizmus szerves része. A szakma nálunk még meglehetősen újszerű, Hargita megyében csak Székelyudvarhelyen oktatnak szabadidőstevékenység-szervezést.
Egy fénykép és rövid tájékoztatás érkezett szombaton a Szent Jakab útját járó gyergyóiaktól. Köllő Dávid és Mogyorós Csaba túl van 600 kilométernyi gyalogláson.
Összesen 458-an neveztek be a negyedik Erőss Zsolt Teljesítménytúrára. A szervezőkkel, pontőrökkel együtt tehát több mint ötszázan indultak szombaton a Salamon Ernő Gimnáziumtól, és kötöttek ki Gyilkostón, a Postafal tövében.