Szobrot kapott a forradalom búzásbesenyői áldozata

Búzásbesenyőben a két templom szomszédságában álló kis parkban vasárnap délben avatták fel Pajka Károly mellszobrát. A templomból kijövők kegyelettel emlékeztek egykori falustársukra, aki harminc évvel korábban Marosvásárhelyre ment, hogy a hangját hallassa a szabadságért.

Simon István, kerelőszentpáli polgármester, 30 évvel ezelőtt tagja volt annak a búzásbesenyői csoportnak, amely három napot töltött Vásárhelyen, és a hideg, esős decemberi időben a város főterére vonulva követelték a diktátor lemondását.

Voltak olyanok a faluban, akik akkor azt mondták nekünk, menjünk haza, mert bajunk eshet. Azóta sem derült ki, hogy ki lőtt akkor ránk, kinek a fegyvere ontotta életét Pajka Károlynak. Kegyelettel emlékezünk bajtársunkra, aki hősi halált halt a szabadságért, azért, hogy mi most a falu központjában  karácsonyra készülődve, összegyűlhessünk, együtt énekelhessünk” – emlékezett vissza a polgármester.

„Érdemes volt-e akkor az utcára vonulni és meghalni?” – tette fel a kérdést Novák Zoltán történész, RMDSZ-es szenátor az ünnepségen. Válaszában kifejtette, hogy ha 1989-ben nem történik változás, akkor pár éven belül az erdélyi magyarok is az erdélyi szászok sorsára jutottak volna.

– hangoztatta Novák Zoltán.

A  Barabás István szobrász által készített mellszobort a községvezető és Pajka Károly két fia leplezte le.