
Vormair István és fia, Tivadar jogerős döntésről, új korszak kezdetéről számolt be
Fotó: Balázs Katalin
Tizennyolc évi huzavona után új korszak kezdődhet, hamarosan lekerül a lakat a gyergyószárhegyi Lázár-kastély kapujáról. A jelenlegi tulajdonosok nyitnak még az egykori rosszakarók irányába is, csupán a politikának nem adnak helyet a reneszánsz műemlék épületben. Erről tájékoztatott a végleges bírósági döntés birtokában Vormair István és fia, Tivadar. Egyúttal jelezték, vannak még elvarratlan szálak.
2018. március 08., 20:312018. március 08., 20:31
Végleges döntést hozott az igazságszolgáltatás március 5-én: a kastély három tulajdonosa közül egy – a Lipthay ág által a tulajdonrésszel megajándékozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány – kártérítésben részesül, a továbbiakban pedig a Vormair és a Berczely családot illeti a tulajdonjog. Kilencven nap áll rendelkezésre, hogy a kifizetés, az átíratás és kulcsátadás megtörténjen, ezt követi a műemlék állapotának szakértői felmérése, a szükséges munkálatok elvégzése.
Még várják a kiközlést, hogy pontosan mennyit is kell fizetniük a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, ezt követi a Vormair és Berczely családok megegyezése, hogy ki és milyen arányban lesz az ingatlan tulajdonosa.
– jelentette ki Vormair István, aki fiával, Tivadarral együtt tájékoztatta lapunkat a friss fejleményekről. Azt viszont nem hallgatta el, hogy
A döntés mögött az igazságosságot látják: az kapta meg a kastélyt, aki tett érte. Ez képezi a valós visszaszolgáltatást – fogalmazott az idősebb Vormair, aki a visszaigénylést útjára indította, és tizennyolc esztendeig kereste az igazságot.
„Mi senkivel nem tartunk haragot, mindenki közreműködését szívesen vesszük a továbbiakban, kivéve azokat a személyeket, akik rongáltak” – fogalmazott Vormair István. Kijelentésének megértéséhez szükséges tudni, hogy miután a Lázár család egykori ingatlanját visszaigényelték és visszakapták az örökösök, használatba adták Hargita Megye Tanácsának. Az utóbbi az egyik alintézménye, a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ tevékenységei helyszínének szánta. Kulturális rendezvények, művész- és hagyományőrző táborok mellett ebben a műemlékben volt a művésztelep gyűjteménye is a raktározott, illetve a kiállított képzőművészeti alkotásokkal.
Vormair István többször is hangot adott elégedetlenségének, hogy a megállapodást a bérlő nem tartja be, ezért nem kívánta a további együttműködést fenntartani. 2014 januárjában aztán a művészeti központ önként kiköltözött a kastélyból, az akkori megfogalmazás szerint szüneteltette tevékenységét.
Fotó: Balázs Katalin
A kapura lakat került, a tőszomszédban lakó Vormair nem volt hajlandó átvenni a kulcsot, míg az okozott károkat nem javítják ki. Ma már azt mondja Vormair István, nem bonyolódik pereskedésbe a megyei tanáccsal, az senkinek nem válna javára.
A kategóriás műemlékről lévén szó, szakirányítással kezdődik el hamarosan az épület állagának felmérése, a szükséges munkálatok elvégzése, majd mihelyt csak lehet, megnyitják a kastélyt. Bár már vannak szárhegyi ajánlkozók, akik szívesen kalákáznának, a Szárhegyen lakó tulajdonos jelezte: műemlék esetén erre lehetőség nincs.
A kastély a kultúrát fogja szolgálni, ilyen jellegű rendezvényeknek kívánnak helyt adni. Nem szeretnék a művésztelep alkotásait állandó tárlatként visszafogadni, inkább vándorkiállítások szárhegyi helyszínéhez biztosítanak felületet. De más események elől sem zárkóznak el. Akár, mint hajdanán, lakodalmakat is lehet tartani majd a Lovagteremben. Amit a közérdek kíván, ahhoz igazodnak, viszont Vormair István leszögezte, a politikának helye nincs és nem is lesz a reneszánsz falak között.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!