
Nemcsak a helyieknek, hanem a vállalkozóknak is előnyösek lehetnek az ipari park nyújtotta lehetőségek
Fotó: Bíró Kovács Blanka
Új munkahelyekre, magasabb fizetésekre, többletbevételekre számít Sepsiszentgyörgy önkormányzata és lakossága a Sepsi Ipari Park működtetése kapcsán. Jelenleg a létesítmény „benépesítése” a cél.
2018. október 17., 17:152018. október 17., 17:15
Miklós Zoltán közgazdász veszi át a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tulajdonában lévő Sepsi Ipari Park vezetését novembertől, akinek célja, hogy egy éven belül „benépesítse” a Szépmezőn, uniós támogatással épült ipari park korszerű irodaházát. A létesítmény új vezetője nagy kihívásnak nevezte ezt a feladatot, mivel az önkormányzatnak és a lakosságnak is nagy elvárásai vannak ‒ új munkahelyekre, magasabb fizetésekre, többlet bevételekre számítanak. Eközben
a rendelkezésre álló 16,3 hektáros területből pedig kevesebb mint egy hektárt adtak bérbe ‒ tehát van tennivaló bőven.
A közgazdász elképzelése szerint, egyrészt új befektetők bevonzásával, másrészt már működő helyi vállalkozások kiköltöztetésével lehetne megvalósítani elképzelésüket. Ezért a tervek szerint az ipari parkba költözik a Multitrans helyi közszállítási vállalat és a Közművek szolgáltató ‒ ezek jelenlegi területére, a belvároshoz közel kulturális központ építését tervezi a városvezetés.
Miklós Zoltán rámutatott,
Viszont nemcsak a helyieknek, hanem a vállalkozóknak is előnyös lehet ez a lehetőség, hiszen az ipari parkban helyet bérlők a kedvezményes bérleti díjak mellett teljes ingatlan- és területadó-mentességet élveznek, valamint a csarnokokat minimális költséggel csatlakoztathatják a meglevő közüzemi rendszerekre: a víz-, csatorna-, villany- és gázhálózatra. Az igazgató szerint a földrajzi fekvése is az ipari park mellett szól, hiszen gyakorlatilag az ország közepén fekszik, 450 kilométeres körzetben elérhető minden nagyváros, 200 kilométerre van a bukaresti, 170 kilométerre a marosvásárhelyi repülőtér, és a közelben épül a brassói reptér is.
„kézen fogjuk a befektetőket, segítünk minden bürokratikus feladatban, az engedélyek beszerzésében”. Emellett céljuk, hogy „az ipari parkba átlagon felül fizető vállalkozásokat hozzunk, ezzel egészséges versenyhelyzet alakulhat ki, amiből a sepsiszentgyörgyiek profitálhatnak, a tisztességesen elvégzett munkáért többet kereshetnek” ‒ vetítette előre a közgazdász. Kifejtette azt is, hogy jelenleg a potenciális befektetések legnagyobb akadálya a munkaerőhiány, ám meglátása szerint, azok a vállalkozók, akik tisztességes béreket ajánlanak, nem kell attól tartsanak, hogy nem találnak munkást.
Milyen befektetők jelentkezhetnek?
Az önkormányzat elsősorban olyan befektetőket keres, melyek legkevesebb ezer négyzetmétert vesznek haszonbérbe, viszont felső határt nem szabtak meg, így egy vállalkozás több hektáros területet is bérbe vehet. A szabályzat szerint minden ezer négyzetméteren három munkahelyet kell létesíteni. Miklós Zoltán arra is kitért, hogy a befektetőknek szánt területet további 12 hektárral bővítik, erre a következő hónapokban szerzik meg az ipari park minősítést.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!