Történelmi körutazás az Őszi Hadjárat

Erdély legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvényének nyitó szentmiséjén a Szent András-plébániatemplomban a tábori lelkész, Hatos Mihály altorjai plébános azt kérte: akik az emlékhadjáratra vállalkoznak, úgy viselkedjenek, hogy Istennek kedves legyen. Erre köteleznek az egykori huszárok tettei, a forradalom és szabadságharc hős honvédjei, a nemzetőrök helytállása, illetve azok a személyi veszteségek és anyagi áldozatok, amelyeket a haza oltárára helyeztek elődeink. A templomi együttlétet a Szőcs András szentegyházasfalvi huszár emlékének szentelt koszorúzási ünnepség zárta. 

A laktanya környékén katonás rendben sorakoztak a hadi zászlók, barátokként paroláztak a szélrózsa minden irányából érkezők. A korábbi Hadjáratok emlékeiből el-elkaptunk egy-egy foszlányt: „Az egy másik esztendőnél vót…” 

Az idei fotókiállításon a szarvasi Demeter László a Kárpát-medence turulszobrainak képeit mutatta be; erre rímelt rá a sepsiszentgyörgyi faragó, Balázs Antal kopjás-turulfotós ajándéka. A gálaest keretében a szervező szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Gyermekfilharmónia nagy érdeklődés mellett adott koncertet, amit jóízű nótázgatás, koccintgatás követett – a takarodón túl is.

„Amíg a szekerekre felkokocálódtak…”

A sziporkázó napnak nem sikerült felmelegítenie a frissen fagyott földet szombat reggel. Lassan mozdult a hadi nép a felsorszámozott szekerekhez, a vonulást várók nyújtogatták nyakukat az út mellett hosszan: „Mikor érkeznek?”

Míg várakoztunk, számba vettük, kik foglaltak helyet a kettős fogatokon. A huszárlányoktól érdeklődtünk, és a teljesség igénye nélkül iderójuk: a bükkaranyosi, hódmezővásárhelyi, nagykanizsai huszárok; a dunaalmási, hosszúhetényi, gyöngyöspatai, sándorfalvi, szarvasi hagyományőrzők, a bicskei és bélafalvi, a nagykátai tüzérek mellett a filis dalosok, a rezesbanda, honleányok, vöröskeresztesek… – sorolhatnánk a majd’ ezerfős, korhű öltözékű „hadat”.

A megidézett múlt a bámész kisgyermekeknek és a vonulás részvevőinek egyaránt élmény volt. A tüzes lovak látványa, a délceg, színpompás viseletű huszárok, a Vesztergám Miklós tárogatóművész által megszólaltatott hangszer, a rezesbanda hangja és Haáz Sándor csákóján a friss muskátlibokréta egy-egy mozaikdarab a nagy egész élményéhez.

Hagyományaikat és a zászlót megtartják

Mihály József huszárkapitány Domokos Lászlótól, Magyarország Állami Számvevőszékének elnökétől kért engedélyt Szentegyházasfaluban az indulásra, majd útra kélt a „hosszú magyar menet”. A hadtest Szentkeresztbánya felé vette az irányt: az aszfalton ütemesen csattogtak a patkók, messze szállt az ének – félreverték a csengettyűt is. „Az erdélyi és magyarországi hadtest” számára kért engedélyt a huszárkapitány Rus Sándor polgármestertől a bevonulásra, illetve toborzásra. Amikor pedig átvette az ajándékba kapott székely zászlót, a díszsorban álló hadfik nevében is ígéretet tett: nem hoznak szégyent a népre; a zászlót megtartják; kiharcolják „jogainkat és az önrendelkezést”.

Aztán a víg zenészek talpalávalójára járták a Hüpörcsös-legények a verbunkot, majd behívták az asszonynépet is. A jókedv és búcsúzás tetőfokra hágott, hogy felcsapjanak Kossuth seregébe! Kínálgatás után a kürtszóra ismét felkerekedtek Rákospatak, Határpatak irányába – egyik barázdától a másikig zötykölődtek a szekerek. „Ment a harcba az elszánt nép: hazáért, szabadságért.”

A rohamra a Katonák dombján került sor. Delelőre járt a nap, amikor a finom kápolnási hadtápot fogyaszthatták. Folytatódhatott a verbuváló hadjárat, a pirkadatig tartó bál, majd a szelterszi gyakorlótéri családias toborzózáró.

A krónikás még feljegyezte: a Szarvasi Gazdák Hagyományőrző Egyesülete mozgókonyhát ajándékozott a szentegyháziaknak, a hadjáraton részt vevő hadi nép élelmezését megkönnyítendő.