Történelmi körutazás az Őszi Hadjárat

•  Fotó: Tóth Péter Gödöllő

Fotó: Tóth Péter Gödöllő

Másfél évszázadnyi időt és sok ezreket kapcsolt lélekben össze a nyolcadik Őszi Hadjárat. Bár útvonala az eddigiekhez képest az egyik legrövidebb, üzenetében minden bizonnyal a legközelebb áll az 1848–49-es „szentegyházasoláhfalusi és kápolnásoláhfalusi” eseményekhez. 2013. októberének 5. napján Mihály József huszárkapitány 70 huszár és 56 lovas szekérnyi utazó számára kért bevonulási és verbuválási engedélyt a két település polgármesterétől.

Molnár Melinda

2013. október 06., 18:282013. október 06., 18:28

2013. október 11., 19:412013. október 11., 19:41

Erdély legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvényének nyitó szentmiséjén a Szent András-plébániatemplomban a tábori lelkész, Hatos Mihály altorjai plébános azt kérte: akik az emlékhadjáratra vállalkoznak, úgy viselkedjenek, hogy Istennek kedves legyen. Erre köteleznek az egykori huszárok tettei, a forradalom és szabadságharc hős honvédjei, a nemzetőrök helytállása, illetve azok a személyi veszteségek és anyagi áldozatok, amelyeket a haza oltárára helyeztek elődeink. A templomi együttlétet a Szőcs András szentegyházasfalvi huszár emlékének szentelt koszorúzási ünnepség zárta. 

A laktanya környékén katonás rendben sorakoztak a hadi zászlók, barátokként paroláztak a szélrózsa minden irányából érkezők. A korábbi Hadjáratok emlékeiből el-elkaptunk egy-egy foszlányt: „Az egy másik esztendőnél vót…” 

Az idei fotókiállításon a szarvasi Demeter László a Kárpát-medence turulszobrainak képeit mutatta be; erre rímelt rá a sepsiszentgyörgyi faragó, Balázs Antal kopjás-turulfotós ajándéka. A gálaest keretében a szervező szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Gyermekfilharmónia nagy érdeklődés mellett adott koncertet, amit jóízű nótázgatás, koccintgatás követett – a takarodón túl is.

„Amíg a szekerekre felkokocálódtak…”

A sziporkázó napnak nem sikerült felmelegítenie a frissen fagyott földet szombat reggel. Lassan mozdult a hadi nép a felsorszámozott szekerekhez, a vonulást várók nyújtogatták nyakukat az út mellett hosszan: „Mikor érkeznek?”

Míg várakoztunk, számba vettük, kik foglaltak helyet a kettős fogatokon. A huszárlányoktól érdeklődtünk, és a teljesség igénye nélkül iderójuk: a bükkaranyosi, hódmezővásárhelyi, nagykanizsai huszárok; a dunaalmási, hosszúhetényi, gyöngyöspatai, sándorfalvi, szarvasi hagyományőrzők, a bicskei és bélafalvi, a nagykátai tüzérek mellett a filis dalosok, a rezesbanda, honleányok, vöröskeresztesek… – sorolhatnánk a majd’ ezerfős, korhű öltözékű „hadat”.

A megidézett múlt a bámész kisgyermekeknek és a vonulás részvevőinek egyaránt élmény volt. A tüzes lovak látványa, a délceg, színpompás viseletű huszárok, a Vesztergám Miklós tárogatóművész által megszólaltatott hangszer, a rezesbanda hangja és Haáz Sándor csákóján a friss muskátlibokréta egy-egy mozaikdarab a nagy egész élményéhez.

Hagyományaikat és a zászlót megtartják

Mihály József huszárkapitány Domokos Lászlótól, Magyarország Állami Számvevőszékének elnökétől kért engedélyt Szentegyházasfaluban az indulásra, majd útra kélt a „hosszú magyar menet”. A hadtest Szentkeresztbánya felé vette az irányt: az aszfalton ütemesen csattogtak a patkók, messze szállt az ének – félreverték a csengettyűt is. „Az erdélyi és magyarországi hadtest” számára kért engedélyt a huszárkapitány Rus Sándor polgármestertől a bevonulásra, illetve toborzásra. Amikor pedig átvette az ajándékba kapott székely zászlót, a díszsorban álló hadfik nevében is ígéretet tett: nem hoznak szégyent a népre; a zászlót megtartják; kiharcolják „jogainkat és az önrendelkezést”.

Aztán a víg zenészek talpalávalójára járták a Hüpörcsös-legények a verbunkot, majd behívták az asszonynépet is. A jókedv és búcsúzás tetőfokra hágott, hogy felcsapjanak Kossuth seregébe! Kínálgatás után a kürtszóra ismét felkerekedtek Rákospatak, Határpatak irányába – egyik barázdától a másikig zötykölődtek a szekerek. „Ment a harcba az elszánt nép: hazáért, szabadságért.”

A rohamra a Katonák dombján került sor. Delelőre járt a nap, amikor a finom kápolnási hadtápot fogyaszthatták. Folytatódhatott a verbuváló hadjárat, a pirkadatig tartó bál, majd a szelterszi gyakorlótéri családias toborzózáró.

A krónikás még feljegyezte: a Szarvasi Gazdák Hagyományőrző Egyesülete mozgókonyhát ajándékozott a szentegyháziaknak, a hadjáraton részt vevő hadi nép élelmezését megkönnyítendő.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Udvarhelyszéken is elkezdik a Harvíz nagyberuházását

Az Udvarhelyszéket is érintő, mintegy háromszáz millió eurós beruházás révén új vízvezeték épül a zetevárljai víztározó és Székelyudvarhely között, valamint jelentős hálózatfejlesztések lesznek a térségben – jelentették be hétfőn Székelyudvarhelyen.

Udvarhelyszéken is elkezdik a Harvíz nagyberuházását
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn

Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn
Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn
2026. március 16., hétfő

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn

2026. március 16., hétfő

Nincs rendben a bentlakásomlás ügyében végzett nyomozás

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.

Nincs rendben a bentlakásomlás ügyében végzett nyomozás
2026. március 16., hétfő

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában

Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
Hirdetés